Teológiai Szimpózium Esztergomban

A tudományos konferencia Esztergomban került megrendezésre, ahol három napon keresztül az Eucharisztia, mint az életünk forrása állt a középpontban. Az előadók a világ minden tájáról érkeztek: neves magyar teológusokat, Lengyelország, Horvátország, Ausztria, Görögország, Németország, Olaszország, Anglia mellett Kamerun és Brazília püspökeit és professzorait hallgathattuk meg. Az előadások az apostolok Eucharisztiáról való tanításától napjaink legnevesebb teológusainak írásaiig vezettek bennünket, így elmondhatjuk: időben és térben is a teljes keresztény világ teológiai tanítása megjelent az előadásokban.

Lehetetlen lenne összefoglalni az elhangzottakat, ezért pusztán két előadást emelnék ki, amely engem személyesen különösen megragadott: Pierangelo Sequeri, olasz teológus professzor előadásának címe „Az Eucharisztia mint a keresztény élet forrása” volt. Előadásában rávilágított, hogy ez az alapgondolat mennyire fontos a XXI. század kereszténysége számára. A professzor rámutatott, hogy „a kereszténység szenved az intézmények súlya alatt: az emberek családi és egyéni élete egyaránt”. Ezzel szemben tárta elénk a kezdeti kereszténység képét: az apostolok egyházát, amelynek nem hogy intézményei, de még teológiai értekezései, könyvei sem voltak, csak egyetlen kincse volt: az Eucharisztia. Ennek az ünneplése tartotta egyben Krisztus követőit, ez volt az az erő, amely az összeomló Római Birodalomban egy virágzó, terjedő közösséggé tette őket. Ezt az újra felfedezett gondolatot különösen most, a koronavírus járvány által szétzilált közösségi életünk újjáélesztése kapcsán érzem különösen is fontosnak, aktuálisnak.

A másik, számomra különös jelentőséggel bíró előadást Marianne Schlosser professzor asszony tartotta „A szentségimádás teológiája” címmel. Ebben kifejtette, hogy a szentséget a kitett szentségtartóban szemlélve a fizikai látásunk korlátain túllépve, „lelki szemünkkel” ismerjük fel Krisztus valódi ajándékát, így ébred fel bennünk a vágy, hogy részesüljünk az ajándékban. Maga a szentáldozás már ennek a felismert isteni ajándéknak a befogadása, a részesülés vágyának beteljesedése: így van kapcsolatban a Liturgián való fizikai részvételünk a lelkünk Krisztushoz való kapcsolódásával. Görögkatolikus papként nem tudtam nem a királyi ajtó mögött behúzott függönyre gondolni, hiszen az számunkra pontosan ezt a gondolatot teszi cselekvéssé: a Szent Liturgia megfelelő pontján a szemünkkel való látástól a hitünkkel való odafigyelésre, a fizikai jelenlétünktől a lelki kapcsolódásra vezet rá bennünket.

Az előadásokon kívül is értékesen telt az idő: a csodálatos esztergomi bazilikában együtt ünnepelhettük az Eucharisztiát az egész világról összegyűlt papokkal és püspökökkel, a  vacsoraasztal mellett meg tudtuk beszélni, hogy hogy látjuk országainkban a katolikus egyház helyzetét, buzdítottuk egymást a kihívásokban való kitartásban. Persze az is maradandó élmény volt, hogy este a válogatottunknak három ország püspökeivel és teológusaival szurkolhattunk együtt, és vigasztaló szavaik is jól estek az elveszített mérkőzés után.

Tanulságos volt meghallgatni azt is, hogyan látják Afrika és Dél-Amerika püspökei a helyi egyház helyzetét, milyen nehézségekkel küzdenek, és milyen sikereik, örömeik vannak az Eucharisztikus élettel kapcsolatban.

Ez a pár nap igazán nagy hatással volt rám, hiszen a tudományos előadások a papi szemléletem formálása mellett a személyes hitemre is mély benyomást tettek, emellett a különböző nemzetek képviselőivel való beszélgetések megerősítették az egy egyház egyetemességének képét bennem.

A Kongresszus az egész világ Katolikus Egyháza számára az egyik legjelentősebb esemény, nekünk, magyaroknak pedig történelmi jelentőséggel bír, hiszen utoljára 83 évvel ezelőtt rendezték Budapesten, és talán ugyanennyi idő lesz, mire újra mi láthatjuk vendégül a találkozót. Hálát adok a Jóistennek, hogy részese lehetek, és remélem, hogy az előttünk álló hét még sokak számára jelent majd hasonló lelki élményt és megerősödést!

Szöveg és fotó: Szirmai Máté

Nyíregyházi Egyházmegye