Tólig – gondolatok egy zarándoklatról

Az augusztusi gyalogos zarándoklatunk után sokan gondoltuk úgy, hogy jó lenne így, az egyházi év kezdetén, újra odabújni Égi Édesanyánk oltalmazó palástja alá. Az elhatározást tett követte szeptember 5-én. De mit is jelentett ennek a negyven elszánt, keresztény embernek ez a nap? Úgy hiszem ezt legigazabbul a "…-tól …-ig" érzése fejezi ki.

Szép hagyomány településeinken, hogy a zarándokokat harangszó kíséri útjukon. Biztató, megerősítő és lélekemelő. Így volt ez a mai napon is. Harangszótól harangszóig tartott utazásunk. És önmagunktól Istenig. Saját elhatározásunkból pattantunk biciklire. De önmagunktól eljuthattunk egészen Istenig, Aki végig velünk zarándokolt, Aki várt bennünket Máriapócson, Aki enyhítette fáradtságunkat, Aki itthon is várt, mint Édesapa a hazatérő, tékozló gyermekét.

Az út alatt pedig észrevétlenül eljutottunk önmagunktól egymásig is. Csoda volt átélni, hogy ez a kis maroknyi társaság nem 40 különálló embert alkotott, hanem egy IGAZI CSAPATOT! Ahol nem az egyéni teljesítmény számított, hanem a közös CÉL! Ahol nem maradhatott hátra senki, mert a többiek megvárták! Ahol sajgó izmú zarándok bátorította azt, akinek jobban fájt! Ahol Roland atya igazi vezérként állt a társaság élére- és mindenkihez volt egy jó és biztató szava!

Ahol az önkéntes polgárőr, Tibi atya még soha nem kapott olyan nagy tapsot, mint amikor Nyírgyulajban polgárőr táblájával megállította a zabolátlan gépkocsik hömpölygő áradatát. Ilyen volt a zarándoklatunk harangszótól harangszóig. És bár ugyanannak a Nyírvasvári harangnak a szavára érkeztünk meg, melyre elindultunk, mégis, valami megváltozott. Mi változtunk meg. Istennek legyen hála érte!

Szöveg és fotó: Egri Tibor

Nyíregyházi Egyházmegye