Az egyház tavasza vagytok – elsőáldozás a NEK-en, testközelből

Ádám még az előző tanévben (negyedikesként) kezdett elsőáldozás-előkészítő hittanra járni a Magyarok Nagyasszonya római katolikus plébániára péntek délutánonként és szinte elsőként jelentkezett, amikor lehetőség nyílt arra, hogy majd a NEK-en legyen elsőáldozó. Aztán a pandémia sok mindent felülírt: 2020-ban a NEK-et későbbi időpontra halasztották, a negyedikesek szokásos májusi elsőáldozása is elmaradt.

Majd 2021-ben, a tanév végén, visszatérve a jelenléti oktatáshoz, (a jelenléti hittanórákhoz), Ádám megerősítette a NEK-es részvételi szándékát, mint elsőáldozó. Majd az atyát, aki egy éven keresztül készítette fel az elsőáldozók népes csoportját az elsőáldozásra, július 1-jétől elhelyezték Nyíregyházáról. A vágy azonban megmaradt és hála Gyuri bácsinak (Kardos György), az elsőáldozók pártfogót találtak benne a felkészítés utolsó óráiban. Ő segített a debreceni kapcsolattartásban is. Végül innen Nyíregyházáról 3 fő tartotta fent jelentkezését a NEK-en való részvételre, köztük Ádám is. Lelkesen mentek a nyári szünet utolsó napjain Gyuri bácsihoz a plébániára, egy-egy tartalmas beszélgetésre, hogy végül felkészülten mehessenek első szentgyónásukra a NEK nyitómiséje előtt.  

Izgalommal indultunk útnak, öten családilag a NEK nyitómiséjére szeptember 5-én vasárnap. Az utazást követően azért fohászkodtunk, hogy mindannyian egy szektorba kerülhessünk, mert egy elsőáldozóval csak két közeli hozzátartozó mehetett a Hősök terén kijelölt, egymáshoz közeli szektorokba. A többiek (a férjem és kisebbik fiunk) távol a tértől, az Andrássy útból nyíló egyik utcába szóló szektorbeosztást kaptak. A nyitómisére szóló jegyeink is így készültek el. Több beléptetési ponton próbáltunk érvelni, meggyőzni az önkénteseket, végül egy nagyon kedves, együttműködő koordinátor hölgy volt segítségünkre és engedett be bennünket az 5-ös belépési ponton, ahol ezt megelőzően az elsőáldozó ruhát is átvehettük. Aztán odabent a téren még kétszer ellenőrizték a jegyeinket, de végül nem volt fennakadás, egy helyen, mind az öten együtt (a téren) vehettünk részt a nyitómisén. Az isteni gondviselés első mozzanata volt ez.

Ádám egy tőlünk távolabbi széksorban kapott helyet (ahol a hitoktatók és a gyerekek ültek, mintegy 1200-an), de látótávolságon belül maradt. A gyülekezés vége felé, a mise kezdete előtt Ádám mellett maradt egy üres szék, és kapva az alkalmon, én végül Ádám mellett ülve lehettem részese az elsőáldozás ünneplésének. Megható, lélekmelengető 2 óra volt, ezt bizton állítom.

A mise előtti gyülekezés időszakában látványos megnyitó ünnepség vette kezdetét. A legkisebb fiunknak, Ákosnak a néptáncos bemutató tetszett a legjobban. Ádám a kivetítőn megjelenő Farkas Attila atya szavaira figyelt fel, aki 83 évvel ezelőtt a szintén Magyarországon megrendezett Eucharisztikus Kongresszuson volt elsőáldozó, és ahogy ő fogalmazott, nem hitte, hogy az akkor cérnahangon elénekelt NEK himnuszt most, 92 évesen halovány hangon ismét elzengheti újrahangszerelt változatban.

A nagy tömeg ellenére találkoztunk ott a misén a másik két nyíregyházi családdal és elsőáldozóval is.

Az isteni gondviselés néhány további mozzanata családunk szemszögéből:

-a nagy hőség ellenére a család egy árnyékos széksorban ülhetett (a résztvevők 90%-a napos részen ült, mi a hangosítás pulpitusa elé ültünk le, ami végig árnyékot vetett a széksorra)

-mi mit sem sejtve a mise technikai körülményeiről, azt hittük, állni fogunk - meglepett, és persze örültünk neki, hogy mindenkinek volt ülőhelye a Hősök terén. Ádám és én végül a napos részen ültünk, de az emlékezetes pillanatok, lélekmelengető események feledtették a hőségérzetet.

A gyerekeink ismerősként üdvözölhették a műsoroknak és a misének helyet adó színpadon a Missziós keresztet, amit az iskolájukkal a Szent Miklós-székesegyházban is láthattak Nyíregyházán. A kereszt 50000 km-t tett meg, hogy meghívja a híveket erre a budapesti világeseményre.

Ádám, aki a számokkal nagy barátságban van, örömmel olvasta a programfüzetben, hogy 140 év alatt 26 ország rendezhetett NEK-et, ebből csak 11 tette ezt egynél többször, vagyis hazánkkal együtt most már 12.

A mise során többször üdvözölték az elsőáldozókat és családjaikat.

Az is elhangzott, hogy az Egyház feladata: mindenki szívét megszólítani a Föld végső határáig: ezt valamelyest bizonyította is a jelenlévők húszezres tömege.

Angelo Bagnasco bíboros, az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsának elnöke az elsőáldozó gyerekekhez szólva így fogalmazott: „Az egyház tavasza vagytok. A szív egyszerűségének fontosságára emlékeztettek. Az Úr betér szívetek hajlékába és veletek marad, olyan barátotok lesz, aki soha nem árul el benneteket. (…) Üdvözlöm a szüleiteket, tőlük kaptátok az életet és a hitet.”

És amit Ádám is megjegyzett a prédikációból: „Ne sikeres, hanem hasznos légy!”

Aztán egyre közeledtünk a fontos pillanathoz, a szentáldozáshoz. Előtte a gyerekek közösen megújították keresztségi fogadásukat, amit szülőként hallani, nagyon megható volt. Egy ekkora közösségi eseményen és egyben családi ünnepen különösen felemelő érzés volt maga az áldozás is.

Minden áldoztató mellet külön fotós gondoskodott arról, hogy az elsőáldozás fizikailag is maradandó élmény és emlék legyen minden kisgyerek számára. Ha már az emlékeknél tartunk: az elsőáldozók számára kedves emlékek, ajándékok lapultak a csomagokban, melyet mindenki a székén talált és izgatottan bontogatott a mise előtti időszakban. Ádámnak a különleges érme tetszett, amit az elsőáldozóknak készítettek: tényleg nagyon szép és értékes darab. A „legmenőbb” a nyakba akasztható, névre szóló, nagy alakú belépőkártya volt (amit a fehér, hímzett ruhával együtt kapott meg)– neki még a jegyét sem kellett bemutatnia a belépéskor, hisz a kártya ott lógott a nyakában.

Az már a hazafelé úton derült ki, hogy a csomagban lapult „egy falat mennyország” is, a kongresszus hivatalos süteménye, ami tényleg nagyon finom, ajánljuk mindenkinek, hogy kóstolja meg (számos cukrászdában kapható szeptember 3-ától).

A vasárnapi utazás, a részvétel egy meghitt találkozás volt Jézussal és azokkal az emberekkel, akik azáltal, hogy beengedik őt a mindennapjaikba, egy más minőségű életet élhetnek, más dimenziójú élményekkel gazdagodhatnak. Szülőként fontos a példamutatás és az értékek átadása. Hálás vagyok a Jó Istennek, hogy részese lehettem ennek a nemzetközi egyházi eseménynek, ezáltal egy visszahozhatatlan élményt adva családunknak, gyerekeinknek.

Szöveg és fotó: Leskovics-Boros Gréta

Nyíregyházi Egyházmegye