Hosszú évek hagyománya szerint, a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, szeptember 14-én tartották a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanévnyitó vecsernyéjét a Szent Miklós-székesegyházban. Az idei volt a hetvenkettedik ünnepség, melyen a Nyíregyházi Egyházmegye főpásztora is buzdítást adott a most elkezdett tanévhez.
Az ünnepi alkonyati istentiszteleten a főiskolai közösséggel együtt imádkozott Szocska A. Ábel megyéspüspök, aki köszöntőjében Ferenc pápa buzdítását tolmácsolta: ne féljünk a Kereszttől.
Dr. Véghseő Tamás rektor atya ünnepi beszédében a tanulásra, gyarapodásra, növekedésre és fejlődésre hívta fel a figyelmet. „A tanítás a másokról való gondoskodás egyik szép formája. Időnként meg kell érte szenvedni, de tudjuk örömmel vállalni a nehézségeket, mert amiért áldozatot hozunk, a növekedés, a fejlődés, a gondoskodás, mind Istennek kedves áldozat. Mi más vezessen minket az új tanévben, mint az, hogy Istennek kedves dolgokat akarunk tenni? Vezessen minket ez a szándék, mert Istennek tetsző tettek által leszünk mi magunk is Istennek kedves választottjai” – mondta beszédében a rektor.
A beszédet követően sor került a gyémántdiploma jelképes átadására, mellyel Vereczki András atyát köszöntötték.
A minisztériumi és az intézményi ösztöndíjak adományleveleit az alábbi hallgatók vehették át:
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj – Feczák László Miklós
Hodinka Antal Kiválósági Ösztöndíj – Magyar Richárd Zsolt, Zsohár Zsófia
Szabó Jenő Ösztöndíj – Farkas Friderika, Vajda Zsanett, Stekler Ágnes
Illés József Ösztöndíj – Fügei Benjámin, Éliás Krisztián Emil, Thodory Dorottya Mária
Álmos Zoltán Ösztöndíj – Balogh Mária, Csatlós Hanna Marianna, Vass Tünde
Petrássevich Nicefor Ösztöndíj – Kozák Klaudia Kitti
Liki Imre Ösztöndíj – Jertyity Róbert
Az ösztöndíjakhoz és az eddigi eredményekhez szeretettel gratulálunk, eredményes tanévet és sikereket kívánunk minden kedves hallgatónknak!
Forrás és fotó: SzAGKHF
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |