Az együvé tartozás élménye – Helyszíni riport a X. Paragrafus Kupáról

Az együvé tartozás élménye – Helyszíni riport a X. Paragrafus Kupáról

Mit nekünk hazai rendezésű foci Európa-bajnokság, meg sziporkázó válogatott (na, nem az albánok elleni vb selejtezős meccseken látott…), illetve Európa-Liga csoportkörös Ferencváros, amikor 2021. szeptember 23-án minden hazai futballszurkoló szeme Fehérgyarmatra szegeződhetett? A Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Szatmár részén és a Szamos folyó keleti partján található város volt idén a házigazdája a X. Paragrafus Kupának, ahol a magyar öregfiúk válogatott, a görögkatolikus papok csapata (kiegészülve néhány papnövendékkel) és a Magyar Jogászegylet Paragrafuskupa válogatottja játszott egymással kiélezett és szórakoztató körmérkőzéseket, de ez a nap sokkal több volt három futballmeccsnél. Helyszíni, interjúkkal megspékelt riport a mini tornáról, mely egyúttal a 46 éves játékvezetői tevékenységét idén befejező, a Paragrafus Kupát megálmodó és a kezdetektől szervező Tassy Tamás búcsúünnepe is volt.

Szöveg: ifj. Obbágy László, fotó: Zadubenszki Norbert2021. október 12. 00:57

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1139 napja íródott

Ha a mérkőzések után szokás harmadik félidőről beszélni, amikor a kocsmában egy sör mellett vagy hazafelé az úton klubhovatartozástól függő érzelmi síkon, de kibeszéljük magunkból a meccs történéseit, ezen a fehérgyarmati délelőttön volt nulladik félidő is, amit a görögkatolikus templomban „vívtak” a küzdő felek. A magyar öregfiúk válogatott tagjai is ott voltak, de csak részben vettek részt civilben a megnyitó ceremónián, hiszen a Magyarország feliratú, nemzeti címerünkkel ellátott melegítőjük elárulta őket. Persze, mint később kiderült, ők sem bánták, hogy templomban, liturgikus keretek között indult a nap – Pisont István, az egykori kispesti legenda, az esemény záró vacsoráján elárulta, jól esett az áldás, amit a templomban kaptak és számukra is megindító volt, amilyen szépen szólt az imádság az Isten Házában. Remélem, ez nem álca, nem kacsa volt a részükről, ellentétben a vacsorával, ami ropogósan ízletesre sikerült, mégsem ez volt számomra az este legkellemesebb része. A nap záró akkordjaként becsúszott pár hamis akkord, de kit érdekelt ez: az egykori sztárfocisták, s talán mondhatom, példaképek közös éneklésre hívták a jelenlévőket és közösen, vállvetve elénekeltük az Ismerős Arcok Nélküled című méltán népszerű slágerét. Ha a meccsek képkockái talán nem is, ezek a pillanatok biztosan beleégtek mindannyiunk retinájába.

Ha már meccsek, azokat is rendeztek, szóval ne rohanjunk előre a vacsorához, a kacsához, a közös énekléshez. Bár ének a nyitómeccs előtt is volt: a pályára ünnepélyes keretek között felvonuló három csapat a játékvezetői team-mel kiegészülve elénekelte a magyar Himnuszt. A torna első mérkőzésén a görögkatolikus papok csapata ellenfele a magyar öregfiúk válogatott volt. A kicsit megszeppent kezdés gyors gólt eredményezett a profiknak, amit a Dunaferr és a Ferencváros egykori gólvágó csatára, Tököli Attila szerzett. Aztán hozzápakolt még kettőt, így ő hárommal, a válogatott meg öttel zárt, míg papi együttesünktől csak egy lesgólra futotta. Egyébként az szép támadás végén született, de ez legfeljebb sovány vigasz lehetett. A torna végén az együttes egyik legfiatalabb tagját, a negyedéves papnövendék Magyar Richárdot kértem rövid értékelésre.

„Önmagában az megtiszteltetés volt, hogy ilyen legendák ellen játszhattunk, akiken természetesen látszott, hogy nem ma kezdték; ahogy mozogtak, mentek a labdáért, élményszámba ment, ha nem ellenfélként lépek pályára, talán én is megtapsolom őket. Arra számítottunk, hogy nem nagyon fognak futni, sprintelni, rutinból lehozzák a meccset, nagyjából így is történt. Sokan közülük még ma is aktívan játszanak vagy edzősködnek, jó kondícióban voltak. Példa kell, hogy legyen ez előttünk is, hogy papként, családapaként se kényelmesedjünk majd el, vigyázzunk magunkra – szeretnék ilyen idősen ilyen kondícióban lenni majd. Nem voltunk rosszak, de kijött a tudásbeli különbség. Egy cselnek, egy sikeres átadásnak is tudtunk örülni, bízunk benne, hogy lesz lehetőségünk egy visszavágóra, amikor a mi csapatunk is rutinosabb és egységesebb lesz már! A paragrafus válogatottat már ismertük, velük többször játszottunk, most is lehetett volna szorosabb a vége, mert nekünk is megvoltak a helyzeteink, csak azokat nem sikerült kihasználnunk.”

Vigyázat, spoiler-veszély: sajnos második mérkőzését is elveszítette a papi együttes, ezúttal 3-0 lett a végeredmény. A jogászok a mieink előtt megizzasztották az öregfiúkat, 2-0-ra is vezettek már, végül az utolsó pillanatokban büntetőből egyenlített Tököli Attila – persze úgy könnyű, hogy előtte a papi csapat jól kifárasztotta a sztárokkal felálló, de egyébként már többnyire bőven ötven felett járó nemzeti tizenegyet…

A paragrafus együttesben pályára lépett Baracsi Endre, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés alelnöke is, aki amellett, hogy méltatta barátját, a játékvezetéstől búcsúzó Tassy Tamást, elárulta azt is, miért volt még számára különleges ez a rendezvény. „Mindig focibolond voltam, és valószínűleg már az is maradok. A labdarúgás végigkíséri az életemet, ezért is volt különleges élmény olyan játékosok ellen játszani, akiknek oly sokszor szurkoltam. De különlegessé tette az is, hogy Tassy Tamás volt az ünnepelt, akinek sokat köszönhetek, hiszen Beregdaróc játékosaként, majd később edzőjeként gyakran mutatott irányt intelligens és higgadt játékvezetésével. Ráadásul nemcsak a pályán. Az ilyen vehemens focistáknak, mint én is, sokat jelent az ő személyisége. Örülök, hogy a barátja lehetek.”

Nagyszerű játékosokból valóban nem volt hiány a gyarmati gyepen, hiszen egykori válogatottak és klublegendák tartottak futballfiesztát ezen a csodaszép őszi délelőttön. A teljesség igénye nélkül: Tököli Attila huszonötször, Telek András huszonnégyszer, Pisont István harmincegyszer, Egressy Gábor huszonegyszer, Petry Zsolt harmincnyolcszor, míg a „Szőke Szikla”, Mészöly Kálmán fia, Mészöly Géza tizennyolcszor öltötte magára a magyar válogatott mezét, de ismerősen csenghet főleg ferencvárosi múltja miatt Szeiler József, Nyilas Elek és Rósa Dénes neve, a debreceni legendák közül pedig pályára lépett Kerekes Zsombor, Bőőr Zoltán, Bernáth Csaba és Madar Csaba is. Ilyen nevek mellé a kispadra is kell valaki, hiszen a labdarúgás történetében nem egyszer kiderült már, hogy attól, hogy van 11 jó játékosod, még nem biztos, hogy van jó és egységes csapatod is. Nos, ezen a téren sem volt probléma, hiszen a stábban is kiváló szakemberek kaptak helyet, többek között két egykori szövetségi kapitány.

Csank János volt az utolsó olyan szövetségi kapitány, akinek reális esélye volt világbajnokságra kijuttatni a válogatottat, de abba a bombaerős jugoszláv válogatottba 1997-ben nálunk erősebb játékerőt képviselő nemzeteknek is beletört volna a bicskájuk… Az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb magyar edzője a hónap végén már 75. születésnapját ünnepli, s nosztalgiával gondolhat vissza legnagyobb sikereire: Vácott bajnok és ezüstérmes is lett, de nyert aranyérmet a Fradival és magyar kupát Békéscsabán is. A szövetségi kapitányi tisztséget, mint elárulta, háromszor visszautasította, de miután Görögországból hazatért, már nem tudott nemet mondani a felkérésre. Mint ahogy az én kérdéseimre sem… Remek pályamű az övé, amiről még mindig nem beszélhetünk múlt időben!  „Még mindig gyakorló edző vagyok, az NB3-ban Vácott, tavaly még védtem, épp a katolikusok ellen Záhonyban. Gellei Imre hivatalosan most a kapitány, én csak ücsörgök mellette, s öröm látni, hogy jó pár olyan játékos van ma itt, akinek edzője voltam annak idején. Összességében nem panaszkodhatom, egész életem a futball volt, minden időmet ez töltötte ki. Nem is nősültem meg, konkrétan nem ezért, de viccesen azt szoktam mondani, hogy nem vagyok még elég érett a komoly kapcsolathoz. Hosszú karrierem volt, a futball pedig nagyon sokat változott az idők során. Jönnek a fiatalabb edzők, új tulajdonosréteg, más szemlélet. A futballtornákra is sokkal több válogatott jut ki. Emlékszem, amikor az Eb négyes döntőben negyedikek lettünk 1972-ben, hogy kutyáztak minket. Most meg mennyire örülne mindenki, ha tudnánk stabilizálni a helyünket az Európa – és a világbajnokságokon. Nem tudtuk helyén kezelni a dolgokat. Sok mindent a politika diktált akkoriban is… A futball az egy szerep; a politika, a társadalom és a gazdaság tükörképe. Ha szidják a futballt, bírálják a futballistákat, önmagukat is szidják és bírálják, hiszen a nép játéka a foci. Ma már példaképeket választunk, utánozzuk a hajat, a stílust, mi még maximum rádióban hallottunk Grosicsékról, tévében nem lehetett látni őket. Nekem edzőként Erst Happel volt a példaképem, olvastam róla, szívesen lettem volna olyan, mint ő, de magamat kellett kialakítanom.”

És ha már ez a kialakítás szóba került… Hogyan lett kapus, majd edző? „Én már első perctől edző voltam, az osztálycsapatokat, iskolaválogatottat is én állítottam össze, mert a testnevelő tanár utálta a futballt. Mindig a magányos harcosokat kerestem a csapatösszeállításkor. Kezdésként csatár voltam, aztán nem találtak kapust, így kerültem be hátra. 28 évesen középfokú edzői végzettségem volt, a szakedzőin négy évig kapusedző voltam. Van vagy 3 mázsa könyvem, amit elolvastam, magamat képeztem, enélkül nem is megy. Nem ittam, nem cigiztem, nem kártyáztam, ezért vezérként tekintettek rám, holott egyáltalán nem vágytam erre.” Végül halljuk Csank mester edzői hitvallását: „Sportemberek vagyunk, éppen ezért alárendeljük magunkat annak, amit csinálunk. Ha focizunk, focizunk, ha edzünk, edzünk, csak teljes erőbedobással lehet csinálni. Az edzésen önmagunkat kell legyőzni, a meccsen az ellenfelet!”

Gellei Imre 2001 és 2003 között volt szövetségi kapitány, de előtte és utána is legnagyobb sikereit az utánpótlásban érte el. Ő mindig is azon edzők közé tartozott, akik bátran lehetőséget mertek adni a fiataloknak, nem féltek bedobni őket a mély vízbe – sokan közülük a felszínen maradtak és nem süllyedtek el. Nem véletlen, hogy amikor kedvenc edzői időszakáról kérdeztem, nem hezitált sokat a válasszal. „A fiatalok jelentik a jövőt. Az eleje döcögős, mert a felnőtté válás egy folyamat. Utánpótlás válogatottként még aranyos gyerekek, ahogy idősödünk velük együtt, élvezzük, nagyon szeretjük, hogy részesei lehetünk ennek a folyamatnak, amit semmilyen körülmények között nem lehet kihagyni és csak szenvedéllyel lehet csinálni. Például Löw Zsoltnál és Gera Zolinál végigkövethettem ezt a folyamatot, hiszen nálam voltak utánpótlás, felnőtt és öregfiúk válogatottak is. Ha megkérdezik tőlem, melyik edzői korszakomra emlékszem vissza legszívesebben, az utánpótlás válogatottat mondom. Az említett két úriemberen kívül Bodnár Laci, Gyepes Gabi, Korolovszky Gabi, Farkas Balázs, Simek Péter és Szabics Imre is nálam lettek utánpótlás játékosok. A paksi időszakban meg itt van Fiola Attila, aki első lépéseit nálunk tette meg. Jó érzés látni, hogy annak a srácnak, akit nyáron a franciáknak szerzett Eb gólja után egy fél ország ölelt a keblére, kezdeti lépéseinél ott lehettünk. Többen közülük edzői pályára léptek már, természetesen Löw Zsolt, Gera Zoltán és Szabics Imre szakmai tevékenységét is figyelemmel követem és örömmel látom sikereiket. Amit Löw Zsolt a Chelsea másodedzőjeként idén elért, a Bajnokok Ligája győzelem, óriási eredmény! Összességében azt mondom, hogy 33 évig voltam edző vagy kapitány, és sokkal gyengébb edző voltam, mint amilyen játékosok kerültek hozzám.”

Alázatból jeles, ez a kispad mellől is sugárzott róla. De vajon Gellei Imre hogyan fogalmazná meg edzői hitvallását? „Mindenki a saját útját járja, amit magának kell kitaposnia, de a három legfontosabb tényező az edzői hivatásban az ambíció, a motiváció és a hit. A kudarcok edzik az ember lelkét, a hibákból tanulni kell, akkor is, ha esetleg egy közösségben az első számú felelős nem is az, akit elszámoltatnak vagy elküldenek, de azt tudni kell, hogy egy edző mindig a csapatért, egy játékos pedig saját magáért felelős. Mindig a csapat érdekeit kell figyelembe venni és ez csak úgy működik, ha az együvé tartozás élményét emeljük.”

A mérkőzések után jó hangulatú gálavacsorával zárult a közös együttlét, ahol közös fényképek elkészítésére és beszélgetésre is volt lehetőség a spílerekkel, akik közül Petry Zsolt, a Hertha korábbi kapusedzője éppen a futballrandevú napján ünnepelte 55. születésnapját, így neki is szólt az Éljen soká! És természetesen a nap főszereplőjének, Tassy Tamásnak is, akivel a mérkőzések után, de még a vacsora előtt sikerült néhány szót váltanom. „Hogy mit jelentett számomra az elmúlt 46 év? A fiatalságomat, az életemet. November 20-án fejezem be a megyében, utána szeretnék játékvezetői ellenőr lenni, Telkiben a vizsgát is megcsináltam már. Nagyon sokat köszönhetek a feleségemnek, aki eltűrte, hogy hétvégenként nagyon sokat voltam távol. Az elmúlt négy és fél évtizedben nagyon sokat változott a világ, az emberek mentalitása és a futball is. Régen nem volt ilyen anyagias, brutális és agresszív. Hitvallás nélkül semmit, a játékvezetést sem lehet csinálni. Ami számomra a leglényegesebb volt: az alázat, a felkészülés, időben érkezni a meccsre és minden meccset egyformán fontosnak találni. Örömök és kellemetlenségek is bőven értek játékvezetői pályafutásom során. A mai nap is fénypontja ennek a 46 évnek. Igyekeztem a kellemetlenségeken mindig túl lépni, az eke szarvára tettem a kezem és előretekintettem. Ha leülök a tévé elé, nem tudok nem játékvezetői szemmel megnézni egy magyar bajnoki vagy egy Bajnokok Ligája meccset. Ahogy az Írás mondja, ’Pap vagy te mindörökké Melkizedek rendje szerint’ – én játékvezető vagyok, és az is maradok.”

Mi pedig tisztelettel maradunk! Köszönjük, hogy megélhettük ezt az élményt! Zárásként Szabó Tamás atya, a Nyíregyházi Egyházmegye pasztorális helynökének gondolatait citálom, aki azt hiszem, tökéletesen összefoglalta fehérgyarmati találkozásunk esszenciáját. „Hat nap alatt megteremtette az Úristen a világot, s a hetedik napon megpihent, az ember bűnbeesett, s kiűzetett a Paradicsomból. S az Isten megsajnálta az embereket és közéjük dobta a labdát! Azóta elviselhető az élet itt a Földön. De komolyra fordítva a szót: legnagyobb istenérveink egyike a labda, pusztán evolúcióval megmagyarázni lehetetlen. Így voltunk mi is ezen a délután a homo ludens, a játékos ember, akik az Isten képére teremtve megtapasztaltuk a játék és a közösség örömét, ami az örökélet előíze. Jó volt a játékban a szabadság élménye, a lélek ereje, a tegeződés öröme, a címek lényegtelensége. Köszönet az együttlétért, hogy közösen demonstrálunk az igaz, a szép, a közösség és egység Istene mellett.”

Szöveg: ifj. Obbágy László, fotó: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

sport, papi foci, paragrafuskupa
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert