Égi hazámat is szolgálom – beszélgetés Lőrincz Péter Caritas Hungarica díjas önkéntessel

Lőrincz Péter munkahelyén fogad. Péter rendőr őrnagy, kiemelt fegyelmi előadó Nyírbátorban, irodája a munkatársai által csupán humán-épületként aposztrofált épületegységben van. Mikor ezt elmeséli, már tudom, jó helyre jöttem: egy humán épületben dolgozó igazi humanitáriushoz.

Péter az öt éve alakult karitászcsoport oszlopos tagja. A kezdetben tizenöt fős társaság a segítségével indult el a maga útján, hiszen minden önkéntes és segíteni akaró személy az egyházközség lelkes tagjai közül került ki, Péter a parókia világi elnöke. Egy ideje vezetőként irányítja a Mária Könnyei nevű közösség munkáját.

– „De ez nem egy alá-fölé rendelt viszonyt, sokkal inkább kollegialitást jelent. Van köztünk pedagógus, tisztelendő asszony, hivatali dolgozó, nyugdíjas, vállalkozó, s ki-ki kiaknázza a lehetőségeit a saját területén” – mutatja be a pócsi önkéntes csapatot.

A tevékenység, melyet nap mint nap végeznek, széleskörű: élelmiszer, használt, de még jó állapotú ruházati tárgyak, gyerekjátékok, iskolatáska, iskolaszerek beszerzése, gyűjtése; ősszel a Mikulás-csomagok gyűjtése, tavasszal az országos karitásztól kapott vetőmag-csomagok, vagy pelenkák szétosztása. De szereztek már téglát és egyéb építőanyagot, hogy támogassanak egy családot házuk felújításában – „segítve azokat, akik krízishelyzetbe kerülnek a településünkön”.

S hogy ezek az alkalmak milyen hatással vannak az adakozóra?

– „Nagy a hely- és személyismeretem, mivel régóta Máriapócson lakom. Amikor valaki megkeres bennünket, igyekszem rövid időn belül helyszínre menni, megkeresni őt, fölvenni vele a kapcsolatot. Kiemelt élményt nem éltem át, de

minden alkalommal elkelt a segítség, és mindegyik megérintő volt. Tettük a jót mindenkivel.”

Mit jelent egy ily tettre kész ember számára az önkéntesség?

– „Nagyon fontos számomra. Ez elcsépelten hangzik, de a közel ötven életévemben mindig meghatározó volt gyermekkoromtól egészen mostanáig. Lehet mondani, hogy egy máriapócsi lokálpatrióta vagyok, s ez nem csak az egyházi vonalon nyilvánul meg. Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy alapítója vagyok máriapócsi polgárőrségnek, ami szintén az önkéntességen alapul, ahogyan a karitász tevékenységet is szabadidőben, díjazás nélkül végezzük. Ezen túl van még egy alapítványunk is a máriapócsi gyerekekért, itt is kuratóriumi tag vagyok, és megélhetem önkéntességi ambícióimat” – ad képet az önkéntességi tevékenységének sokszínűségéről.

Lőrincz Péter az önkéntesség útját már gyermekkora óta járja, s ez kezdetektől összefonódott az egyházzal, a megélt vallásossággal.

– „Nekünk, gyerekeknek meghatározó élmény volt a templomba járás, majdhogynem kötelező volt, és én ebbe beleszülettem. A kegyhely körül nagyon sok tevékenység adódott, ami az önkéntes munkát igényelte. Gyermekként hittanra jártam, fiatal felnőttként egyházközségi tag lettem – több mint 20 éve –, majdnem tíz éve pedig a tagok egyöntetű szavazata alapján a világi elnök lehetek, ami ugyancsak feladatot is ró rám és olyan tevékenységet is, mellyel  az önkéntességemet maximálisra tudom vinni.”

De nem feledkezik meg azokról sem, akik ezt a „szabadidős tevékenységet” számára lehetővé teszik: a családjáról és két gyermekéről. „Sokat köszönhetek a feleségemnek, a türelmének, hogy elenged, elnézi nekem a rengeteg telefonálást, hogy szaladok, rohanok, intézkedek. Persze igyekszem megtalálni a helyes egyensúlyt az önkéntesség és a család között. Az egyik jó trükk erre, hogy őket is bevonom: sok esetben már a nagylányom és a kisfiam is elkísér.”

Ezért a sok-sok áldozatért és másokért végzett munkaóráért vajon mi a „lelki munkabér”, mit tesz hozzá Lőrincz Péter életéhez az önkéntesség?

– „Ez egy folyamat, ami megerősít, megerősíti hitéletemet.”

Az egyházközségi tagságot és az önkéntességet is egyfajta apostolkodásnak érzi. Ennek a szolgálatnak a segítségével a mindennapi élet problémáit, buktatóit jobban át tudja ugrani, sokkal inkább megoldást tud találni rájuk. A Karitász jelmondatát, „tegyetek jót mindenkivel” magáénak vallja Péter.

„Az, hogy a mai világban ellenszolgáltatás nélkül szabadidejükben az emberek tesznek másokért, az egy nagy dolog. Ezért is voltam büszke arra, hogy Budapesten megszólítottak.” – ez is visszajelzés számára, s természetesen enélkül is csinálná. A Mária Könnyei csoport tagjai sokszor kapnak vissza egy kézfogást, egy mosolyt, egy hálás arckifejezést. Ez viszi őket igazán előre.

S ha megtorpan, Péter betér a máriapócsi kegytemplomba, keresi a Szűzanya közelségét.

„Ha érzem, hogy fogyatkozik az erőm, egy-egy hosszabb rövidebb időt nekem is el kell töltenem a templomnak a csendes magányában, hogy elkapjam újra a fonalat, és legyen erőm tovább csinálni.”

Lőrincz Péternek felettese is gratulált a kitüntetéshez, s a rendőri elismerésekre adott hivatalos választ idézte fel („Hazámat szolgálom!”), mondván: ez nem a földi hazának a szolgálata, ez attól sokkal több.

Szöveg, fotó és hangzóanyag: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye