Ordination for a deacon in Sajóperti

Emléknapok, jeles ünnepek között szentelte diakónussá vasárnap Atanáz püspök Gorcsa Jánost. Sajópetri templomát Szent Mihály főangyal tiszteletére szentelték fel, búcsúünnepét is ezen a vasárnapon tartották. Öt nappal Szent Erzsébet ünnepe előtt állunk, a karácsonyi böjt kezdete előtti napon, a szegények világnapján.

Az elhangzott evangéliumi szakasznak (Lk 10,25-37) a felebarátra vonatkozó krisztusi üzenetét emelte ki a homília első részében a főpásztor:

„Az irgalmas szamaritánus története a Megváltó Jézusnak a története is. Választ ad arra, hogy ki is a mi felebarátunk. Hiszen a rablók által félholtra vert, bajba jutott emberen egy szamariai embernek esett meg a szíve. Szamariai volt, ahogy a mi Urunk Jézus Krisztust is csúfolták, János evangélista tanúságtétele szerint. Igen, a mi Urunk Jézus Krisztus a legirgalmasabb szamariai, aki minden megkeresztelt testvérünknek, minden keresztényt ennek az irgalomnak a gyakorlására hív. S nem elégszik meg az elsősegély nyújtásával, hanem biankót aláírva pártfogoltját a fogadósra, az egyház képviselőjére bízza, hogy második eljöveteléig gondoskodjon a lábadozó betegről”.

A homília következő részében Ferenc pápának a szegények világnapja alkalmából e napra írt üzenetéből emelt ki gondolatokat a püspök:

 „Fontosnak tartom, hogy a Szentatya mindnyájunk lelkére köti a szegényekkel való törődést. Nem egyfajta közfeladatként, hanem az evangéliumból, és Jézus Krisztus viselkedéséből, a Megváltótól közvetlenül kapott parancsként. Fölhívja a figyelmünket a szegénység egyre inkább globális jelenségére, amelyet nem elég szociológiailag, statisztikailag vagy dokumentumfilmek által szemlélnünk, hanem valamilyen módon közösséget, vagy részt kell vállalnunk azoknak a sajátos helyzetéből, akik szegények.”

„Figyelmünkbe ajánlja, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus nem csak pártját fogta a szegényeknek, hanem osztozott a sorsukban. Karácsonykor, a szegényes betlehem mellett ezt mindannyian megérezzük, de az év többi napján könnyen elfelejtjük. Jézus nem csupán könyöradományt adott a szegényeknek, hanem azonosult velük, osztozott abban a sorsban, amely az Ő ígérete szerint a mennyországba vezető küszöb, kapu is lehet. A Szentatya azt kéri, hogy mi magunk is így tegyünk. Ez az élet kölcsönös megosztására kell, hogy indítson bennünket: ezt a feladatot nem bízhatjuk másokra. A szegények nem közösségünkön kívüli emberek, hanem testvéreink, akik szenvedéseiben osztoznunk kell, hogy enyhítsük szükségüket és kirekesztettségüket, hogy visszaadjuk elvesztett méltóságukat és biztosítsuk a számukra szükséges társadalmi integrációt. Továbbá, mint tudjuk, a jótékonyság egy adakozót és egy befogadót feltételez, míg a kölcsönös megosztás testvériséget szül. Jézus példájára merjünk személyesen közeledni azokhoz, akiket Ő maga enged az utunkba, akikben az Ő arcvonásait lehet és kell fölfedezni. Döntő fontosságú, hogy olyan fejlesztési folyamatokat indítsunk el, amelyekben mindenki kibontakoztathatja képességeit, hogy az egymást kiegészítő képességek és a szerepek sokfélesége a kölcsönös részvétel közös erőforrásához vezessen.” – idézte a főpásztor ebben a faluban, ahol a tanoda immár csaknem egy évtizede a tehetséggondozással enyhíti a hátrányos helyzetűek látszólagos esélytelenségét.

„A Szentatya üzenete szerint az úgynevezett gazdagok között a szegénység számos olyan formája létezik, amelyet a szegények gazdagsága enyhíthetne akkor, ha találkoznának és megismernék egymást! És akkor a szegények gazdagságából tudunk részesedni mi mindannyian, mert övék az evangélium, ők Jézus örömhírének haszonélvezői, mert megőrzik Isten gyermekeinek méltóságát, és nagyon szeretnünk kell őket.”

Majd a Magyar Katolikus Püspöki Kar Szent Erzsébet napi üzenetére is több utalást tett a főpásztor. „Püspöki Karunk Szent Erzsébet elkötelezett életpéldája kapcsán feleleveníti azt, hogy az Ősegyházban a hívek szíve-lelke egy volt. Nem akadt köztük szűkölködő, mert akinek földje vagy háza volt eladta, és az érte kapott pénzt elhozta, és az apostolok lába elé tette. Mindenkinek adtak belőle, a szükséghez mérten. A szegények egyszerre a közösség nagyon fontos tagjai lettek. Ez a cselekedet az ősegyházban is megjelenő karitatív intézményre utal. Ott ahol annak idején hét diakónust választottak ki az apostolok, a szegények és az özvegyek asztali szolgálatára, ott intézményesült is a szeretet. Ez a Katolikus Karitászon belül is megnyilvánul, egyházközségenként, közösségenként is, nagyon fontos gyakorolni.

Ferenc pápa így ad ehhez programot a szegények világnapjára írt üzenetében: „Gyakran a szegényeket különálló embereknek tekintik, mint egy „kategóriát”, amelynek különleges karitatív szolgáltatásra van szüksége. Jézus követése azonban megkívánja e gondolkodásmód megváltoztatását, vagyis az osztozás és részvétel kihívásának vállalását. (…) A szegények nem közösségünkön „kívüli” emberek, hanem testvéreink, akiknek szenvedéseiben osztoznunk kell, hogy enyhítsük szükségüket és kirekesztettségüket, hogy visszaadjuk elvesztett méltóságukat és biztosítsuk a számukra szükséges társadalmi integrációt.”

A Magyar Katolikus Püspöki Kar Szent Erzsébet példáját elénk állító körleveléhez kiegészítésül tette hozzá a püspök azokat a szenteket is, akiket a napokban a görög egyház tisztelt: Alamizsnás Szent Jánost vagy Aranyszájú Szent Jánost is nyugodtan melléje sorolhatnánk legfőbb példaképként.

A Szentatya végül Aranyszájú Szent János egy provokatív gondolatát idézi még föl, amely a karácsonyi bűnbánati idő kezdetén is hasznunkra lehet: „Aki nagylelkű, az ne kérje számon a szegények magatartását, hanem egyszerűen csak enyhítse szegénységüket, és elégítse ki a szükségüket. A szegények egyetlen védekezése a szegénységük, és a szükséghelyzet, amelyben élnek. Ne kérjetek tőlük semmi mást; de még ha a világ leggonoszabb emberei is, ha nélkülözik a szükséges élelmet, szabadítsuk meg őket az éhezéstől.”

Mindezt a püspöki zárszó a szentelendő hüpodiakónusra és közösségi szerepére vonatkoztatta:

„Szent Mihály és Szent Erzsébet ünnepe között félúton szentelem Gorcsa Jánost diakónussá. A diakónus valahol az angyalok szolgálatát vállalja, Isten küldötteként jár-kel a templomban az oltár és a hajó, a pap és a hívek között; közvetíti Isten üzenetét és adományait. János testvérünk szentelésekor hangsúlyoznunk kell a Szent Erzsébethez és az első diakónusokhoz kapcsolódó dimenziót, s azt, hogy az egyház legalábbis a szolidaritásával mindenkit tudjon emberi méltóságában utolérni és felkarolni. Kívánom, hogy János testvér is, aki már részt kapott ebből a szolidaritásból az elmúlt években, diakónusként is mindig érzékeny legyen a szűkölködő, a rászoruló. a szegény emberek felé, és meglássa bennük a megváltó Krisztus arcvonásait, merjen tanulni is tőlük, úgy ahogy ezt ma Szentatyánk a lelkünkre kötötte, mert rájuk van nyomva a segítségünket kérő Megváltó arca."

"A diakónus életre szólóan elkötelezi magát Krisztus és az egyház szolgálatára, s ezért a liturgiáinkon a „Krisztus szerinti segédlő papságért” imádkozunk. Kívánom, hogy János testvérünkből is Krisztus lelkülete szerinti diakónus legyen, és ebben a szolgálatban megtalálja Jézus Krisztus evangéliumának örömét." - mondta Atanáz püspök.

Gorcsa János csaknem három éve segíti Sajópetriben a parókus munkáját, részt vállal a tanodai cigánypasztorációs feladatokban és a hitoktatásban is. Pillanatnyilag ebben a szolgálatban kap szerepet. János szentelési jelmondatául egy ószövetségi üzenetet választott: „Menj tehát, én pedig a száddal leszek, és megtanítalak arra, hogy mit beszélj!” (Kiv 4,12)

Szöveg és fotó: Varga-Juhász Bernadett/Miskolci Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye