Bár reprezentatív felmérés nem készült, erős a gyanú arra, hogy többen várják idén a szeptemberi becsengőt, mint amennyien maradnának még otthon. Egy tanárnőről már bizonyosan tudjuk. Rubóczkiné Kiss Hajnalka írása a tanév előtt.
Augusztus közepe van. Még javában tombol a nyár, de én már hamarosan iskolába mehetek. Minden évben ilyenkor elkap a „harctéri feszültség”, ami többek között abban nyilvánul meg, hogy gyűjtögető életmódra váltok. Mindenféle kacatban felismerem a páratlan értékű tanítási segédeszközt, ha pedig nem a segédeszközt, hát a lehetséges osztálydekorációt. A könyvespolcomra újabb „nélkülözhetetlen” pedagógiai és módszertani gyűjtemények kerülnek. (Nem mintha eddig már nem sorakozna ott egy sornyi belőlük...) Átnézem a tanítandó kötelezőket, „fontos” cikkeket, videókat archiválok a netről a gépemre, és mindeközben folyamatosan jár az agyam, mint egy ócska, zörgő ventilátor. Töprengek…
…Vajon mennyit változtak a tanítványaim az eltelt csaknem félév során? Mennyit értek, okosodtak? És persze, valahol félve, az is ott kattog a fejemben, hogy vajon mennyire szakadtak szét az alakuló barátságok az elmúlt, nehéz időszakban… Hogy azok a gyerekek, akik eddig is nehezen találták meg a közös hangot a kortársaikkal, vajon mennyire „vadultak el” a közösségtől? Milyen károkat okozott a kényszerű izoláció azokban a tinikben, akik még épp csak tanulgatták az emberek közötti kapcsolatok játékszabályait?
És vajon, ha visszamegyünk, meddig fog tartani az a békés, szépen haladós időszak? Mikor csomagolunk össze ismét egyik pillanatról a másikra, és hurcolkodunk át az online térbe? Kell-e majd újra virtuális expedíciót folytatnom elkallódott házi feladatok és Tomb Raider-be ragadt kisdiákok után? Kell-e ismét diszkréten linket küldeni a nagygimisnek a „fogalmazásáról”, és hosszas fejtegetésbe bocsátkozni a Messengeren arról, hogy mi a különbség az etikus forráshasználat meg a plágium között? (Mondjuk, inkább most tanulja meg, mint politikus korában…) Kell-e újra a videokamera hideg tekintetének magyaráznom az anyagot, hogy legalább a személyesség gyatra illúziója meglegyen?
Bevallom, nem lopta be magát a szívembe az online oktatást. A digitális oktatás számomra csak olyan, mint egy csokor művirág. A művirágot sem kedvelem: mutatós, de élettelen. Hiányzik az illata. Azt gondolom, oktatni még csak-csak lehet online, de nevelni semmiképp. A pedagógus pálya viszont mindig is e kettő összefonódásáról szólt. És én pont ezt szerettem benne. Közösen gondolkodni a gyerekkel, megtalálni a kulcsot nemcsak az eszéhez, de a szívéhez is: nincs ennél izgalmasabb munka a világon!
Éppen ezért örülök, hogy újra becsengetnek. Hogy ott lehetek majd ismét közöttük. Hogy ámulhatok a kerativitásukon, mosolyoghatok a sajátos humorukon, válaszolhatok az okos kérdéseikre. Szóval, én már nagyon várom a sulit. Még akkor is, ha lehet, hogy csak néhány hétig járhatunk. De amíg ott lehetek, hát szívvel-lélekkel teszem majd a dolgom. És biztosan tudom, hogy ez az utálatos vírus előbb, vagy utóbb, de elpatkol. Mi meg majd dolgozunk újra együtt, „pontosan és szépen”.
Rubóczkiné Kiss Hajnalka