Komán Simon háborúja

A Hajdúdorogi Egyházmegye egyetlen hősi halott lelkészének áldozata már önmagában is indokolja azt, hogy megemlékezzünk róla. De ha egy kicsit közelebbről is megvizsgáljuk a történetét, olyan tanulságokra találunk, melyek túlmutatnak magán a tragikus eseményen.

De először lássuk, mit tudunk Komán Simonról és halálának körülményeiről.

Az erdélyi Demeterpatakán (Alsó-Fehér vármegye, ma Dumitra) született 1885. január 6-án. Teológiai tanulmányait Balázsfalván végezte. Tanulmányai befejezése után házasságot kötött Krikovják Dominikával. Első és egyetlen gyermekük, János 1912-ben született.

Papi szolgálatát Kézdiszentkereszten kezdte. 1912-ben, a Hajdúdorogi Egyházmegye felállításakor az új egyházmegye Székelyföldi Külhelynökségébe került egyházközségével együtt. A Székelyföldi Külhelynökséget a Gyulafehérvár-Fogarasi Főegyházmegyének azon 35 parókiájából hozták létre, melyek hívei magyar görögkatolikusok voltak.

Többszöri kérésére Miklósy István megyéspüspök 1915 őszén adott engedélyt neki arra, hogy tábori lelkészi szolgálatra jelentkezzen. 1916 kora tavaszán vonult be a 64. gyalogezredbe, s szinte azonnal az olasz frontra került. Miklósy püspök a Székelyföldi Külhelynökséget sújtó paphiány miatt már 1916 nyarán kezdeményezte leszerelését, de nem járt sikerrel. A Nyíregyházán élő püspököt mély aggodalommal töltötték el a Székelyföldről érkező hírek, melyek arról szóltak, hogy a görögkatolikus hívek nagy számban váltanak rítust és lesznek római katolikusok. Minden papjára szüksége volt tehát, de ez az érve nem hatotta meg a hadügyminisztert.

Papjáról Miklósy püspök így már csak 1916 decemberében hallott legközelebb. Mayer Lajos hadosztály-plébános december 17-i keltezésű levelében számolt be Komán Simon tábori lelkész tragikus haláláról. Beszámolója szerint a Perginében állomásozó ezred barakkjaira december 13-án lavina zúdult. A betörő hótömeg Komán Simont a forró vaskályhához szorította. Egy egész éjszakát töltött így, míg bajtársai kiásták. Súlyos égési sérüléseket szenvedett, de még eszméletén volt. A gondos ápolás ellenére hatalmas kínok között december 15-én halt meg. Másnap a perginei katonai temetőben kísérték utolsó útjára. (Ezt a temetőt 1972-ben felszámolták és az elhunyt katonák maradványait a trentói katonai temetőben felállított hatalmas márvány osszáriumba helyezték.)

Röviden ennyi Komán Simon története.

A Hajdúdorogi Püspöki Levéltárban őrzött iratok azonban fontos részleteket árulnak el azzal kapcsolatban is, hogy miért kérte több levélben a kézdiszentkereszti lelkész püspöke engedélyét a bevonuláshoz.

Komán Simonnak két fő érve volt. Mindkettő tanulságos.

Leveleiben elsőként hazafias érzelmeivel indokolja kérését. Ebben nem lenne semmi különleges. Amikor azonban bővebben kifejti, miért akarja hazaszeretetét ily módon is kifejezésre juttatni, olyan sérelmeket sorol fel, melyek nemcsak neki, hanem a korabeli görögkatolikus papság többségének is komoly szenvedést okoztak. Így fogalmaz:

"...a háború kezdetétől hazafiatlan aljas dolgokkal gyanúsítottak, melyekre azonban, Isten és az emberek előtt mondom, okot nem szolgáltattam és tiszta lelkiismeretem tudatában keresztény béketűréssel elviseltem. Akár milyen ügyemben voltam kénytelen hazulról elutazni, már készen állottak az aljas rágalmakkal, hogy ki tudja milyen hazafiatlan manőverben jártam. Főképpen ezért kértem és kérem most is Méltóságodat, adjon nekem alkalmat, hogy ott a harcztéren czáfoljam meg ezen tendencziózus híreszteléseket és legalább a háború tartamára szabadítson meg e lelkiszenvedések cimborassó-jától."

Mivel a bizánci szertartást a magyar közvélemény hosszú időn át kizárólag a nemzetiségek világához kötötte, a görögkatolikus papok hazaszeretete és lojalitása számos alkalommal megkérdőjeleződött. A világháború teremtette konfliktushelyzetben ezek a vádak felerősödtek és megkeserítették a görögkatolikus papság életét. Különösen fájdalmas tapasztalat volt ez a magyar anyanyelvű és identitású papok számára, akik az 1912-ben alapított, kifejezetten magyar jellegű Hajdúdorogi Egyházmegye klérusának többségét adták. Komán Simon sorai jól érzékeltetik a társadalmi stigmatizáció, a mindennapokat is megnehezítő, elviselhetetlen súlyát.

A másik indoka szintén olyan problémát tár fel, mely kizárólag a görögkatolikus papság egy jelentős részének sajátja volt. Ez pedig nem más, mint a szegénység. Őszinten leírja püspökének, hogy négy éve "béres módjára" dolgozik, földet művel, állatokat tenyészt. Csak így tud családja betevő falatjáról gondoskodni. Az utóbbi évek természeti csapásai miatt súlyos károkat szenvedett. Terményei tönkrementek, állatait olcsón kellett eladnia, jelentős adósságot halmozott fel. Híveire nem számíthatott, mivel a papnak járó terményeket (kepe) olyan minőségben szolgáltatják be, hogy az emberi fogyasztásra alkalmatlan, sőt, még az állatok etetésére se alkalmas... Kilátástalan anyagi helyzetének javulását várta a tábori lelkészi szolgálatért járó fizetéstől.

Társadalmi stigmák és anyagi problémák.

Ezek vitték Komán Simon kézdiszentkereszti görögkatolikus lelkészt a "nagy háborúba".

És a háború tette a "dolgát": borzalmas halállal elvette tőle azt is, amije volt, özveggyé tette feleségét és felárvává négyéves gyermekét.

Képek forrása: http://www.pietredellamemoria.it/pietre/monumento-ai-caduti-austro-ungarici-di-trento/

Nyíregyházi Egyházmegye