December 6. – Myrai Szent Miklós püspök ünnepe

Születése

A IV. században Kis-Ázsiában, Patara városában született meg Miklós gazdag és jámbor szülők gyermekeként. Édesapját, aki szorgalmas kereskedő volt Epiphánésznek, édesanyját pedig Johannának hívták. Már kisded korában csodálatos dolgok történtek meg vele. Születésének napján, mikor a kis teknőben fürösztötték, ő bizony csecsemő létére felállott. S miután megkeresztelték a két hetes kisbabát, böjti napokon /szerdán és pénteken/ csak egyszer szopott édesanyja tejéből.

Ifjúkora

Történt pedig, hogy Patara városában pusztító járvány szedte áldozatait. Miklós szülei is megkapták a ragályos betegséget és a kis Mikulás korán árvaságra jutott. Amikor felcseperedett, kolostorba vonult, ahol Jézus Krisztus tanítását követve azon töprengett, hogyan fordíthatná teméntelen vagyonát – melyet szülei után örökölt-, nemcsak emberi hivalkodásra, hanem Isten dicsőségére is.

A jószívű adakozó

Ez idő tájt élt a szomszédságban egy elszegényedett nemes ember, aki oly keserves nyomorúságra jutott, hogy már betevő faltja sem volt a családjának. Ezért a három szép és kedves hajadon leányát tisztességtelen életvitelre akarta kényszeríteni, hogy azáltal magának és nékik anyagi gondoktól mentes legyen az életük.
Szent Miklós a hír hallatára késedelem nélkül a lánykák segítségére sietett. Egy nagy marék aranypénzt kötött a keszkenőbe, és éjjel amikor a város lakói nyugodni tértek, a szegény ember házához ment és a félig nyitott ablakon át bedobta azt a legjobb szándékkal a szívében, hogy a fiatal teremtéseket megoltalmazza a bűnöktől.
Fölébredvén álmából, a szegény ember ott lelte ágya mellett a nagy halom aranyat. Bizony elszégyellte magát és könnyeit hullajtva kérte bocsánatát. Hálát adott Istennek, hogy mind a három leányát becsületben férjhez adhatja, és illendő menyegzőt ülhetnek.
A szegény ember a jószívű adakozó után futott, hogy megköszönje nagylelkű adományát. Szent Miklós azonban arra kérte, hogy ne mondja el senkinek, de a boldog apa nem bírta a titkot magában tartani és az egész városban elterjedt a hír.
Így lett Miklós a szeretet hírnöke, aki megtanította az embereket a titokban való segítés és megajándékozás örömére. Te is tégy jót titokban!

A vihar lecsendesítése

Szent Miklós a kolostorban a szerzetesek elöljárója lett. Alázatosságában azonban zarándokútra indult égő vággyal a szívében, hogy meglátogassa a Szentföldet, ahol az Úr Jézus leélte csodákat tevő, áldást és szeretetet osztó életét, akit ezen a helyen ártatlanul keresztre feszítettek és meghalt a bűneinkért, és aki ugyanott feltámadott, hogy velünk maradjon mindennap a világ végezetéig.
Hajóra szállt, de az út folyamán fergeteges szélvihar támadt. A hajómester, a matrózok kétségbeesve látták, hogy nincs remény a menekülésre, a hajót elborítják a tenger haragos hullámai és mindnyájan elpusztulnak.
A legénység Szent Miklós közbenjáró segítségét kérte. Ő pedig kezébe vette a kormányt és Jézus szent nevében lecsillapította a háborgó tengert. Az ég ragyogó tiszta lett, a tenger sima és csöndes, a tengerészek leborulva áldották az Urat és hálálkodtak Szent Miklósnak a közbenjárásáért.

Püspökké szentelése

Szent Miklós, miután szétosztotta a vagyonát a szegények között, megvigasztalta a szenvedőket, felkarolta az elesetteket, elhagyta szülővárosát és Myra városába ment, ahol épp akkor halt meg a város püspöke.
A környék püspökei és a nép összegyűlt, hogy megválasszák az utódot. Éjszaka az egyikük égi szózatot hallott:
„Holnap délben állj a templom kapujába, s az első ember, aki akkor belép Miklós nevet fog viselni. Őt szenteljétek püspökké!”
És valóban Szent Miklós, aki Isten hűséges szolgája volt, elsőnek lépte át a templom kapuját, és az isteni sugallatra felszentelték püspökké a keleti egyház szertartása szerint.

A búza csodás megszaporítása

Myra városában ínséges idők járták, éheztek az emberek, de bizony még az apró gyermekeknek sem tudtak enni, adni.
Mikor meghallotta ezt a szent püspök, lesietett a tengeri kikötőbe, ahol az Alexandriából érkezett és ott veszteglő, búzával megrakott hajók várakoztak a kedvező szélre, hogy Konstantinápolyba szállítsák a rakományt.
Szép szóval megkérte a hajótulajdonosokat, hogy adjanak neki kölcsön egy véka búzát, amit ő majd százszorosan fizet vissza, sőt azt is megígérte, hogy az általa kért búzának sem lesznek híján. Mire kikötöttek két csoda történt.
A Konstantinápolyba érkező hajóban levő rakományból valóban nem hiányzott egy búzaszem sem. A búzát pedig, amelyet Miklós püspök kért, az Úr Isten hűséges szolgájának közbenjárására úgy megsokasította, hogy mikor Szent Miklós a népnek kiosztotta, az nem csupán eledelül, hanem vetésre is elegendő volt két álló esztendeig, míg az ínség el nem múlt.

A három ártatlan ifjú megmentése

Történt, hogy Myra elöljárója, Eusctachius, három ifjút ártatlanul halálra ítélt.
Szent Miklós éppen nem tartózkodott a városban, és már csak akkor érkezett vissza, amikor az ifjakat bekötözött szemekkel elővezették a vesztőhelyre, hogy a hóhér fejüket vegye az éles pallossal.
Mikor meglátta ezt a szent püspök, utat tört magának a nép között, a hóhér kezéből kivette a pallost, eloldozta a három megkötözött ifjat és kivezette őket a tömegből. Szent Miklós püspököt igen nagy tiszteletben tartották, így senki, sem mert ellene tenni semmit.
Sőt, maga Eustachiusnak a város elöljárójának is megszólalt a lelkiismerete, mert térdre roskadt Szent Miklós előtt és megbánva tettét bocsánatért esedezett.

Szent Miklós halála

Miklós püspök hosszú, békés öregkort élt meg. Mikor ütött az órája, a jó Isten elküldte angyalait hozzá, akik csodálatos énekszóval a mennybe vitték a lelkét. Márványos koporsóba temették el. Sírjánál később tiszta forrás fakadt.
Azóta az Úr Isten gyönyörű országában lakik, de még halála után is számtalan csodák történtek és kérések teljeültek, az ő közbenjárására.

Ó, aki Szent Miklóst szereti,
És aki híven szolgál neki,
Azt bármikor megsegíti –
Szent Miklós, Szent Miklós

Ó, aki udvarában pihen,
Segíti szárazon és vízen.
Ellenségtől azt megmenti,
Nem hagyja őt bűnbe esni –
Szent Miklós, Szent Miklós.

A pénzes bot

Így történt meg, hogy egy ember nagy pénzösszeget vett kölcsönbe egy örmény pénzváltótól. De mivel nem volt, aki kezeskedjen érte, Szent Miklós szobrára esküdött, hogy a megbeszélt időben becsülettel visszafizeti a pénzt. Az adós nem tartotta meg a szavát. Amikor az örmény hitelező felkereste és kérte fizesse meg a tartozását, akkor össze-visszahazudozott, hogy bizony ő már régen visszaadta. Végül a bíró elé került az ügy. A hazug ember a botjával érkezett a tárgyalásra, és amikor az esküre került sor átadta botját a kölcsönadójának. Így esküdött arra, hogy még többet is adott, mint amennyi járt. Ugyanis a bot belseje tele volt tömve arannyal, így látszólag igazat mondott a saját lelkiismeretét is megnyugtatva. Csakhogy az eskü után azonnal visszakérte botját. A pénzváltó nem sejtvén álnokságát, szomorúan visszaadta azt neki. A csel bevált, a hazug ember megnyerte a pert. Diadalmasan indult haza. De a hosszú úton elfáradt, lefeküdt az út szélére és elszunnyadt. Egy lovas szekér haladt arra a sötétben és elgázolta a csalót, aki belehalt sérüléseibe. A kocsi kereke eltörte a botot és szétgurultak a belerejtett aranytallérok. A jólelkű és becsületes pénzváltó mikor tudomást szerzett a történtekről tiszta szívből imádkozott, hogy az Úr Isten Szent Miklós közbenjárására támassza fel eltévelyedett felebarátját. Megfogadta, hogyha feléled és megvallja álnokságát, akkor a csoda helyén templomot épített Isten dicsőségére és Szent Miklós tiszteletére. Csodálatos módon a halott nyomban feltámadott, töredelmesen megvallotta bűnét és megadta tartozását.
Az örmény ember pedig fogadalmához méltóan felépíttette a templomot, mely a mai napig is látható.

Az elrabolt gyermek megmentése

Egy gyermeket, akinek szülei minden esztendőben buzgón megszentelték Szent Miklós ünnepét, egy alkalommal útonállók elrabolták és eladták Babilon királyának. A kisfiúnak a király asztalánál kellett szolgálnia. Zokszó nélkül teljesítette kötelességét, de egy alkalommal keserves sírásra fakadt. A király megkérdezte, hogy mi bántja. A fiú elmondta, hogy éppen ezen a napon van Szent Miklós püspök ünnepének évfordulója, és elmesélte életének legendáját. A király csúfolni kezdte és gúnyosan megjegyezte, ha Miklós valóban olyan hatalmas, kérd meg, vigyen ki innen és szabadítson meg kezeimből. És a fiú, aki kezében tartotta a serleget, amelyből a király ivott, abban a pillanatban felemelkedett, és eltűnt a király és szolgái szeme elől. A következő pillanatban a gyermek Szent Miklós székesegyházában viszontlátta édes szüleit, akik elvesztése miatt nagy bánattal a szívűkben ünnepelték a szent évfordulóját. Mikor megpillantották drága fiacskájukat, fájdalmuk leírhatatlan örömre fordult. Volt nagy-nagy ünneplés, véget nem érő hálaadás Istennek, és kiválasztott, igaz szolgájának, Szent Miklós püspöknek közbenjárásáért.

A csodatevő festmény

Egy velencei kalmár, hallva milyen óriási hatalma van Szent Miklósnak csodatételekben, megvette magának a képmását és elhelyezte házában Valahányszor pedig messzi útra indult a szent püspök gondjába ajánlotta házát és minden vagyonát, hogy őrizze meg azokat. Egy alkalommal rablók törtek be a házába és minden értékét elvitték, csak a szentnek festett arcképét hagyták a helyén. Dühében a velencei, hogy mindenéből kifosztották a tolvajok, megfenyegette a képmást, hogy tűzre veti, amiért nem vigyázott a rábízott kincsekre. De akkor újabb csoda történt. A rablók javában osztoztak a zsákmányon, mikor egyszer csak ott termett Szent Miklós és felelősségre vonta a tolvajokat, miért kellett más ember becsületes munkával megszerzett értékeit ellopni? Megrémültek a rablók a csoda láttán és hanyatt-homlok rohantak vissza a velencei házába, és visszaadták az ellopott tárgyakat. Végül az történt, hogy a pogány rablók megkeresztelkedtek és igazi útra tértek. A velencei kalmár pedig teljes szívéből megbánta indulatosságát és kapzsiságát, és Szent Miklós érdemei miatt vagyonát szétosztotta a szegények és a rászorulók között. Sok más csodát is tett a jóságos és adakozó Szent Miklós püspök, a gyermekek védőszentje, akinek legendáját évszázadokon át őrzik szívükben az igaz hitű, szeretetre fogékony keresztények.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye