NEWS ARCHIVE

Cursillo

Cursillo
2010. június 21. 08:48

Június 19-én szombaton volt az országos görögkatolikus cursillos tagok találkozója Máriapócson. A 11 órakor kezdődő Szent Liturgián Kocsis Fülöp püspök atya mondta a prédikációt. Néhány gondolatot szeretnék megosztani az elmélkedéséből.

A feltámadás fényében látták meg az apostolok, hogy Jézus azért jött el a Földre, hogy az egész teremtett világot egyesítse az Istennel. Isten senkit nem kényszerít, hogy az Ő szeretetét befogadja, csak felkínálja az üdvösséget és az emberek mégis ragaszkodnak a bűneikhez, amik sötétséget támasztanak a lelkükben.

Jézus el akarja venni a bűneinket, már el is vette, de mégis ragaszkodunk a vétkeinkhez, mert nem tudjuk Isten szemével látni magunkat, nem bírjuk felfogni, hogy már a megváltásban élünk, már átmentünk a halálból az életre. A bűn újra és újra eltereli az életünket, ezért van szükség a szent gyónásra. Igaz világosság gyúl a lelkünkben, mikor Jézus szemével látjuk az egész világot.

Szent Jeromos egyszer így imádkozott, Uram, mit adjak még neked, már nem tudok többet imádkozni, többet böjtölni. Isten így válaszolt neki, egyvalamit még nem adtál ide, a bűneidet. Restelljük a bűneinket, s szomorúak vagyunk, hogy már megint elkövettük azokat. Higgyük el, bízzunk Istenben, ne essünk kétségbe gyengeségeink miatt. Az Isten országa már itt van köztünk, bennünk, nem Jézus második eljövetelekor valósul csak meg. Isten országához tartozunk, nincs semmi, ami elválasztana tőle. A szüntelenül imádkozzatok felszólítás is azon alapszik, hogy életünk minden részét odaadhatjuk Jézusnak, mert Ő mindenütt, mindenben jelen van.

A Liturgiát követően kis csoportos megbeszélésen vettek részt a cursillos tagok.

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum

HERE YOU ARE:

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert