Bárki lehet a nagy Ő, akit annak választunk

A fiatalok többsége „egy ideális képpel” lép be a házasságba, úgy gondolják, a párkapcsolatban való részvétel ösztönös, s a házasság magától működik majd. Így igencsak meglepődnek, amikor a jegyesoktatáson kapnak néhány „ellenőrző kérdést” a felkészítő paptól. A jegyesoktatás ugyanis nem kifejezetten csak a szertartásra készíti fel a párokat, hanem segít megerősíteni a jegyesek házassági szándékát, s átbeszélnek néhány olyan krízishelyzetet is, amivel a „nagy nap után” találkozhatnak. 

– A felkészítés segíti a párokat a házasság szentségének értelmezésében, feltárja kapcsolatuk erősségeit, esetleges hiányosságait, de mindenekelőtt olyan szemléletre sarkallja őket, amely segít megelőzni a nem várt helyzetekben megbúvó széthúzást – jegyezte meg Orosz Gábor. A görögkatolikus pap lassan 11 éves szolgálata alatt Miskolcon, Budapesten és Máriapócson is szolgált, jelenleg Kölcsén él. Elmondta, a fiatalok számára egy fontos fejezet az önismereti úton a jegyesoktatás, amelyen igyekszik megismerni a frigyre lépőket, céljaikat, elképzeléseiket. 

Karakterkép 

– Abból, ahogyan magukról (vagy a másik félről) beszélnek, a családjukról, munkájukról, hobbijukról, körvonalazódik a karakterük. Szembetűnik, mennyire egészítik ki egymást, egyformán látják-e a dolgokat, vagy éppen teljesen másként. Felkészítőként érdekes látni, hogy milyen párt is alkotnak. Általában egymáshoz illő emberekkel találkozom, nem tapasztaltam még olyat, hogy óriási szakadék lett volna a hozzám érkező két ember között. 

– Megkérdezem tőlük, miért választották az egyházi házasságkötést, mit várnak a felkészítéstől, mit jelent számukra a templom vagy a vallásosság. Legfőképp viszont a házasságról mint szentségről beszélünk: arról az egy férfi és egy nő közötti kizárólagos és feltétlen szeretetkapcsolatról, ami az élet továbbadására, a gyermekek nevelésére irányul. Ezután megfogalmazzák azt is, mit jelent számukra a szándéknyilvánítás Isten színe előtt. A saját gondolatvilágukat vagy épp Isten-képüket tárják elém, s beszélünk azokról az akadályokról, konfliktushelyzetekről is, amelyeket egyetlen házasság sem kerülhet el – emelte ki Orosz Gábor. 

– Olyan – sokszor szélsőséges – példákat hozok fel nekik, amelyek talán meg sem fordulnak a fejükben, de nem csupán azért, mert azokra egyáltalán nem is számítanak, hanem mert legtöbben nem is akarnak ekkor a rosszra gondolni. Például, hogyan kezelnék, ha valamelyikük elkezdene inni, esetleg hűtlen lenne hozzá, vagy épp a gyermeknevelés szigorában lenne túlzottan szélsőséges. Ilyenkor elgondolkodnak, ismerik-e eléggé a másikat és saját magukat. Hogyan is változnának meg egyes szituációkban, s hogyan kezelnék azokat? Családosként, 2 fiúgyerekkel saját példákat is hozok az életemből. 

– Emlékszem, amikor a papságra készültem, 6 évem volt elmélyedni a hivatásomban a teológián, amibe az időközben választott leendő feleségem csupán belecsöppent. Amihez nekem hosszú éveim voltak, ahhoz ő sokkal rövidebb idő alatt kellett, hogy alkalmazkodjon, így nyilván neki volt nehezebb elfogadni az életvitelünk sajátosságait. Aztán a gyermekáldás fordított ezen a helyzeten, mert míg a feleségem 9 hónapon át készült a gyermek érkezésére, hiszen biológiai és lelki értelemben is egyek voltak, addig az én fejemben folyton az járt: „vajon felkészültem-e a gyereknevelésre, megértem-e az apaságra?” Sok olyan pont van egy újonnan induló családban, amire nem tud az ifjú pár felkészülni, bármennyit is olvasnak vagy beszélgetnek róla előtte, csak ha már élik azt. Van, ahol ez töréspont, van, ahol még közelebb hozza egymáshoz a párokat, mert a problémákat megbeszélik és közösen megoldják. Azt hisszük, ismerjük magunkat, de minden egyes életszakaszban tanulunk magunkról és a másikról is valami újat. Arra kell felkészülni, hogy nem lehet mindenre felkészülni, ám azt se gondoljuk, hogy van menthetetlen házasság. A legtöbb emberi konfliktusunk nem abból születik, hogy az egyik fél jobb vagy rosszabb, mint a másik, hanem hogy egyszerűen más emberek vagyunk, máshogy gondolkozunk, máshogy szeretünk. Éppen ezért fontos, hogy a házasság alapja ne csupán egy érzés, hanem egy szilárd elhatározás, egy józan emberi döntés legyen. Jobbat, szebbet, kedvesebbet, odafigyelőbbet mindig fogunk találni, mert a társunk – ahogy mi magunk – nem tökéletes. De én Őt választottam, és ki is tartok a választásom mellett. A házasság egyszeri és megismételhetetlen döntés, ami után nem szabad „B tervet” keresni. Sokan azzal töltik egész életüket, hogy várják, mikor mosolyog rájuk az egyetlen igaz szerelem, a tökéletes lelkitárs, holott inkább azt kellene észrevennünk, hogy bárki lehet nagy Ő, akit mi annak választunk. Az egymáshoz tartozás szándéka erősebb lehet minden más érzésnél. 

Erős kötelék 

– Görögkatolikus szertartásunk egyik legbensőségesebb része, amikor a pap húzza fel a pár kezére a gyűrűt, nem pedig ők egymásnak, ezzel kifejezve, hogy Isten az, aki eljegyzi őket egymás számára. „Amit Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza!” (Mt 19,6). Ez nem csupán egy parancs, hanem ténymegállapítás is. Ugyanis ha két embert az Isten összekötött, a köteléket soha senki nem választhatja szét. És ez a legfontosabb üzenet, amit a jegyesoktatáson meg kell, hogy értsen minden pár: azért akarunk szentségi házasságot kötni, nem csupán polgárit, mert olyan köteléket akarunk egymással, ami nem emberektől, hanem Istentől ered, olyan köteléket, ami akkor is összetart majd bennünket, mikor nekünk emberileg ez már nehezen menne. Ez pedig csakis Istennel lehetséges – zárta gondolatait az atya. 

Szöveg: Kanalas Ottília/Kelet-Magyaroroszág, forrás: szon.hu,

Nyíregyházi Egyházmegye