Kocsis Fülöp pünkösdi szentbeszéde
HÍRARCHÍVUM
2009. június 3. 11:20
Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Ma újra énekelhetjük: „Láttuk az igazi világosságot!” Pedig eddig is láttuk. Hisz énekeltük Húsvétkor, és azóta minden vasárnap: „Látván Krisztus feltámadását az egyedül bűnnélküli Úr Jézust imádjuk”. Igen, Húsvét éjszakája óta „látjuk az Ő dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be”. János is erről tett tanúságot: „Aki… küldött, azt mondta: akire látod, hogy leszáll a Lélek és rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla.”
Mi is tanúságot szeretnénk tenni róla: „Láttuk az igazi világosságot! Vettük a mennyei Szentlelket. Megtaláltuk az igaz hitet.”
Milyen megelégedéssel tudjuk ezt most énekelni! Hisz kiböjtöltük. Az egyházi ünnepkör alaposan megváratott vele minket. Utoljára a nagyszombati Szent Bazil liturgiában énekelhettük. Eddig talán nem is tűnt föl a hiánya, hisz a Föltámadt Krisztus énekének végtelen sora némiképp elfeledtette velünk. De ma már azt sem énekeljük. Mennybemenetellel átváltoztak a szövegeink is. Talán éppen azért, hogy erre az átváltozásra, megújulásra késztessen minden éneklőt, minden imádkozót. Bizánci egyházunk csodálatosan vezeti lelkünket, életünket. Imáink szövegei valóságos életprogramot határoznak meg nekünk, egész egyszerűen csak követnünk kell őket. Szemmel, szívvel, tetteinkkel.
Most a Lélek fogadásán van a sor. „Jöjj el, és lakozzál mibennünk!” „A Te jó Lelked elvezet engem a biztos földre.” „Magasztaltassál föl, Uram, a te erődben, hogy énekeljük és zengjük erődet!” Csodálatos mondatok ezek, melyeket ajkunkra ad maga a Szentlélek az Egyház közvetítésével. Isten Lelke lakjék bennünk, irányítsa lépteinket, vezesse énekünket, vagyis egész életünket. Az énekelve imádkozó ember – főként a közösségben – egész lényével dicsőíti az Istent. Nemigen van fontosabb dolgunk a világban. Templomainkban, egyházi szertartásainkon – ünnepeinken kivált – itt, ekkor vagyunk legközelebb életünk céljához és értelméhez. Az apostolokat is közös imádság közben, az emeleti teremben érte a pünkösdi Lélek. Ha nincsenek ott, ha nem mennek el, akkor hiába érkezik a Szentlélek heves, szélvészszerű zúgás közepette, hiába száll le lángnyelvek alakjában, nincs, aki fogadja Őt. Ha Illés nem áll oda a sziklához, ahová hívta az Úr, akkor hiába érkezik szélvész, földrengés, tűz kíséretében, nincs, aki észrevegye Őt a lágy szellőben. Életünk legfontosabb eseményei itt, a templomban, imádkozás közben érnek bennünket. Ha csak hébe-hóba térünk be, alig adunk esélyt a találkozásra, az elengedhetetlen állandó megújulásra. Nyilván, a „Lélek ott fúj, ahol akar,” de emberi szívünk nem mindig, nem minden helyzetben tud igazán nyitott lenni a befogadására. Az igazi világosságot itt, a templomban láthatjuk meg, itt vehetjük a Szentlelket, itt találjuk meg az igaz hitet – hova mennénk máshová?
A mai vecsernyében térden állva, átimádkozva a hosszú pünkösdi imákat, valóban megnyílik a lélek. Itt kell lennünk, le kell térdelnünk, együtt kell imádkoznunk ahhoz, hogy a Lélek valóban megújíthasson bennünket. Szeretnénk megtisztulni minden szennytől – csodálatosan fejezik ki ezek a térdhajtási imák ezt az örök vágyunkat. Éppen a pünkösdi Lélek, a pünkösdi imák tanítanak meg minket leginkább arra, hogy e térdet hajtó lelkület nélkül nem érhetjük el életünk célját. Lélek-hívó, ugyanakkor mély bűnbánatot kifejező imádságok ezek. Egész életünk alapmagatartását határozhatják meg. Nem véletlenül évről-évre innen merítünk erőt a helyes irányhoz. Minden esztendő Pünkösd ünnepe ad irányt a döntéseinknek. Ez az ünnep határozza meg egész keresztény életünket. Ez az Egyház születésnapja, de ez mindnyájunk évenkénti újraindulása is, akik az Egyházba tartozunk, vagyis Krisztus Urunk titokzatos testébe.
Egy ősi hagyomány szerint a húsvéti ujjongás időszakában nem illő letérdepelni – miként vasárnapokon sem. A nagy térdhajtási imák indítják el újra ezt az alázatos bűnbánó testtartást. Nagyszerű pedagógia van ebben. Mint az étrendi előírásokban is, mely szerint most újra szabad hét következik, mint Húsvét fényes hetében, majd Mindenszentek vasárnapjától kezdődik az apostolok böjtje, mely június 29-ig tart. Segít az Egyház, hogy az ünnep öröme és ereje megfontolt lépésekkel jusson el hétköznapjainkba, az ünnepi időszak hatékonyan áradjon tovább az egész esztendőre.
„Mindent megad a Szentlélek,… az egyház szolgáit tökéletesíti, a halászokat hittudósokká avatja, egyházi gyülekezetet alapít.” A Lélek nélkül azt sem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen. Ő majd megtanít minket, és eszünkbe juttat mindent, amit Krisztus mondott.
Ha nem ünnepeljük a tőlünk telhető legnagyobb odaadással Pünkösd ünnepét, akkor Lélek nélkül maradunk, lélektelenné leszünk, lelketlenné válunk.
Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Pünkösd ünnepe legalább egy esztendőre meghatározza az életünket. Nyitott szívvel, odaadó lélekkel vegyünk részt a teljes ünnepi szertartásunkon, hogy valóban meglássuk az igazi világosságot, vehessük a Szentlelket, hogy megtaláljuk az igaz hitet és imádjuk az osztatlan Szentháromságot, mert ez üdvözített minket.
Ámen.
Ma újra énekelhetjük: „Láttuk az igazi világosságot!” Pedig eddig is láttuk. Hisz énekeltük Húsvétkor, és azóta minden vasárnap: „Látván Krisztus feltámadását az egyedül bűnnélküli Úr Jézust imádjuk”. Igen, Húsvét éjszakája óta „látjuk az Ő dicsőségét, az Atya Egyszülöttének dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be”. János is erről tett tanúságot: „Aki… küldött, azt mondta: akire látod, hogy leszáll a Lélek és rajta is marad, az majd Szentlélekkel fog keresztelni. Láttam és tanúskodom róla.”
Mi is tanúságot szeretnénk tenni róla: „Láttuk az igazi világosságot! Vettük a mennyei Szentlelket. Megtaláltuk az igaz hitet.”
Milyen megelégedéssel tudjuk ezt most énekelni! Hisz kiböjtöltük. Az egyházi ünnepkör alaposan megváratott vele minket. Utoljára a nagyszombati Szent Bazil liturgiában énekelhettük. Eddig talán nem is tűnt föl a hiánya, hisz a Föltámadt Krisztus énekének végtelen sora némiképp elfeledtette velünk. De ma már azt sem énekeljük. Mennybemenetellel átváltoztak a szövegeink is. Talán éppen azért, hogy erre az átváltozásra, megújulásra késztessen minden éneklőt, minden imádkozót. Bizánci egyházunk csodálatosan vezeti lelkünket, életünket. Imáink szövegei valóságos életprogramot határoznak meg nekünk, egész egyszerűen csak követnünk kell őket. Szemmel, szívvel, tetteinkkel.
Most a Lélek fogadásán van a sor. „Jöjj el, és lakozzál mibennünk!” „A Te jó Lelked elvezet engem a biztos földre.” „Magasztaltassál föl, Uram, a te erődben, hogy énekeljük és zengjük erődet!” Csodálatos mondatok ezek, melyeket ajkunkra ad maga a Szentlélek az Egyház közvetítésével. Isten Lelke lakjék bennünk, irányítsa lépteinket, vezesse énekünket, vagyis egész életünket. Az énekelve imádkozó ember – főként a közösségben – egész lényével dicsőíti az Istent. Nemigen van fontosabb dolgunk a világban. Templomainkban, egyházi szertartásainkon – ünnepeinken kivált – itt, ekkor vagyunk legközelebb életünk céljához és értelméhez. Az apostolokat is közös imádság közben, az emeleti teremben érte a pünkösdi Lélek. Ha nincsenek ott, ha nem mennek el, akkor hiába érkezik a Szentlélek heves, szélvészszerű zúgás közepette, hiába száll le lángnyelvek alakjában, nincs, aki fogadja Őt. Ha Illés nem áll oda a sziklához, ahová hívta az Úr, akkor hiába érkezik szélvész, földrengés, tűz kíséretében, nincs, aki észrevegye Őt a lágy szellőben. Életünk legfontosabb eseményei itt, a templomban, imádkozás közben érnek bennünket. Ha csak hébe-hóba térünk be, alig adunk esélyt a találkozásra, az elengedhetetlen állandó megújulásra. Nyilván, a „Lélek ott fúj, ahol akar,” de emberi szívünk nem mindig, nem minden helyzetben tud igazán nyitott lenni a befogadására. Az igazi világosságot itt, a templomban láthatjuk meg, itt vehetjük a Szentlelket, itt találjuk meg az igaz hitet – hova mennénk máshová?
A mai vecsernyében térden állva, átimádkozva a hosszú pünkösdi imákat, valóban megnyílik a lélek. Itt kell lennünk, le kell térdelnünk, együtt kell imádkoznunk ahhoz, hogy a Lélek valóban megújíthasson bennünket. Szeretnénk megtisztulni minden szennytől – csodálatosan fejezik ki ezek a térdhajtási imák ezt az örök vágyunkat. Éppen a pünkösdi Lélek, a pünkösdi imák tanítanak meg minket leginkább arra, hogy e térdet hajtó lelkület nélkül nem érhetjük el életünk célját. Lélek-hívó, ugyanakkor mély bűnbánatot kifejező imádságok ezek. Egész életünk alapmagatartását határozhatják meg. Nem véletlenül évről-évre innen merítünk erőt a helyes irányhoz. Minden esztendő Pünkösd ünnepe ad irányt a döntéseinknek. Ez az ünnep határozza meg egész keresztény életünket. Ez az Egyház születésnapja, de ez mindnyájunk évenkénti újraindulása is, akik az Egyházba tartozunk, vagyis Krisztus Urunk titokzatos testébe.
Egy ősi hagyomány szerint a húsvéti ujjongás időszakában nem illő letérdepelni – miként vasárnapokon sem. A nagy térdhajtási imák indítják el újra ezt az alázatos bűnbánó testtartást. Nagyszerű pedagógia van ebben. Mint az étrendi előírásokban is, mely szerint most újra szabad hét következik, mint Húsvét fényes hetében, majd Mindenszentek vasárnapjától kezdődik az apostolok böjtje, mely június 29-ig tart. Segít az Egyház, hogy az ünnep öröme és ereje megfontolt lépésekkel jusson el hétköznapjainkba, az ünnepi időszak hatékonyan áradjon tovább az egész esztendőre.
„Mindent megad a Szentlélek,… az egyház szolgáit tökéletesíti, a halászokat hittudósokká avatja, egyházi gyülekezetet alapít.” A Lélek nélkül azt sem tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen. Ő majd megtanít minket, és eszünkbe juttat mindent, amit Krisztus mondott.
Ha nem ünnepeljük a tőlünk telhető legnagyobb odaadással Pünkösd ünnepét, akkor Lélek nélkül maradunk, lélektelenné leszünk, lelketlenné válunk.
Krisztusban Szeretett Testvéreim!
Pünkösd ünnepe legalább egy esztendőre meghatározza az életünket. Nyitott szívvel, odaadó lélekkel vegyünk részt a teljes ünnepi szertartásunkon, hogy valóban meglássuk az igazi világosságot, vehessük a Szentlelket, hogy megtaláljuk az igaz hitet és imádjuk az osztatlan Szentháromságot, mert ez üdvözített minket.
Ámen.
Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum
