Emberségről példát III. – Mi tulajdonképpen egy hotspot vagyunk: Beregdaróc

Orosz István Mokiosz beregdaróci görögkatolikus lelkipásztor Beregsurányba, a beregdaróci parókia filiájába utazott, s ott tartózkodott a háború első napjaiban. Az ottani önkormányzat önkéntesihez, akik között voltak görögkatolikus hívek is, csatlakozott be péntek reggeltől.

Ide is, mint a többi határátkelőhöz, eleinte magyarajkú határátlépők érkeztek, Kárpátaljából.

A legelső adomány nagyon gyorsan érkezett. S amikor már belső Ukrajnából is jöttek menekültek, egyre inkább szükség lett melegedőkre. Főként asszonyok és gyermekek érkeztek, az, hogy mire van szükségük, fokozatosan derült ki: olyan igények is felmerültek, melyekre addig nem gondoltak a fogadópontoknál, pl. női higiénés felszerelés, bébiétel – emlékszik vissza az atya a kezdeti időszakra.

Az első nagyobb adományozás a budapesti ukrán görögkatolikus egyházközségből érkezett Beregdarócra. Onnantól vált fontossá, hogy Beregdarócon legyen egy logisztikai pont, egyfajta raktár. A beérkező adományokat vasárnap és hétfőn szortíroztuk, készítettük elő az egyházközség fiatalasszonyaival, és vittük is tovább rögtön az alapján, hogy mire van szükség a határátkelőnél: gyógyszer, téli cipő, pelenka, popsitörlő stb.

Mi tulajdonképpen egy hotspot vagyunk: aktív résztvevői a menekültek ellátásának, fogadásának. A megkeresések, felajánlások koordinálásában segítünk – magyarázza a kialakult szerepkör lényegét Orosz István Mokiosz atya. A beregdaróci atya korábban Beregsurányban volt jelen folyamatosan, az utóbbi néhány napban már inkább Barabáson tartózkodik: kontaktszemélyként eljuttat minden szükséges holmit és információt a megfelelő helyre vagy emberhez, a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitásszal karöltve dolgozik a beregdaróci parókia. Ami Barabáson nem fér el, azt Beregdarócon tárolják. A barabási önkormányzat tagjai a polgármesterrel együtt az elejétől nagy odaadással, áldozatkésszéggel álltak az ügy mellé.

A Kárpátaljai Karitász autóját is megrakják adományokkal, hogy az egyedül otthon maradt idősek, betegek ellátása, amit a görögkatolikus parókusok és a karitász munkatársai felvállaltak, megoldott legyen. Sok családból maradt otthon valaki.

„Megindítóan sok adomány érkezett mindenfelől – mondja az atya. Először gyanakodva fogadták kínálásainkat. Nem hitték el, hogy ingyen adjuk.”

„Innen üzenem minden nagylelkű adományozónak, hogy be kell osztani az erőforrásokat, mert lehet, hogy hosszú lesz…” – fogalmazza meg aggodalmát az atya.

Persze óránként változik a helyzet – igazodva a háború változásaihoz. Ma már például a zöldhatáron is megjelentek hadköteles korú férfiak.

Az atya tragikus sorsokkal is találkozott – volt olyan nagymama korú hölgy, aki két idegen gyermeket hozott át, mert rábízták a szülők. Az Olaszországba tartó család gyermekei végül újra találkozhattak édesanyjukkal. De a gyermekeknek megrázó élmény lehetett a szülőktől való távolkerülés.

Olykor a média sem könnyíti a helyzetet.

Mokiosz atya arra hívja fel a figyelmet, hogy önkéntes segítségre olyan vállalkozzon, aki könnyedén felismeri a feladatokat, ha kell, cselekszik, ha kell, hátralép egy lépést, teret engedve az intézményi munkatársaknak. Aki arra vállalkozik, hogy Barabásba vagy Beregdarócra megy segíteni, tudnia kell, hogy olyan helyszínen zajlik a segítségnyújtás, mely békeidőben maga is segítségre szorul.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Lambert Attila/Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye