Emberségről példát VIII. – Kicsi dolgokból lesz csoda: Tuzsér

Tuzséron már a háború kitörésének napján érezték a változást a helyi lakosok. Rokonokhoz érkeztek ide az első menekültek, akik az otthon maradt betegekért, idősekért aggódtak.

Másfél napra vendége volt a tuzséri Művészetek Házának, a tanoda és a cigánypasztoráció egyik aktív helyszínének három roma család egy várandós anyukával és egy kétéves gyermekkel.

Majd később további nyolc ember érkezett, akik egy éjszakai megpihenés után továbbindultak Csehországba.

Tóth Tiborné a Művészetek Házának munkatársa és csapata adományokat gyűjtött, s a közösségi oldalakon meghirdetett önkéntes munkalehetőségre is jelentkeztek náluk. Ennek köszönhető az is, hogy Budapestről középiskolás fiatalok segítettek két napon keresztül, s hogy jelen pillanatban a Művészetek Háza ad szállást négy önkéntesnek. Egyikük egy hónap fizetés nélküli szabadságot vett ki, hogy segédkezet nyújthasson a válságban, a többiek: egy állandó diakónus két egyetemista gyermekével. Az önkéntesek Záhonyban vagy Tuzséron állnak helyt. Csatlakoznak hozzájuk helybéliek is. Van feladatuk bőven: a Művészetek Házában lakik egy idősödő ukrán házaspár, akik egyelőre nem tudnak továbbmenni.

Vera néni nemcsak az ő ellátásukat igyekszik megoldani, hanem az önkéntesekét és a településen családoknál meghúzódó menekültekét (beszélgetésünk idején épp öt családot, összesen tizennyolc főt). „Minden nap úgy kezdődik, hogy felkeressük ezeket a családokat, és amire szükségük van, elvisszük nekik” – mondja Vera néni. A befogadó családok az alacsony jövedelemforrás miatt nagyon terhelődnének a befogadott személyek miatt. Élelmezésük a felajánlásoknak köszönhetően eddig problémamentes volt: a helyi pékségből pékárut, egy záhonyi étteremből meleg ételt kapnak.

A nagylelkű felajánlónak ez már másfél hónapja szokása: Tuzséron sokan rászorulnak erre a fajta támogatásra. A Tuzséron dolgozó önkéntesek naponta negyven rászorulónak juttatnak meleg ételt.

További támogatást kapnak a karitásztól is. De ha orvosság hiányzik, a helyi orvos azt is megoldja. Sajben Zsolt záhonyi parókus atya szintén sokszor ellátogat Tuzsérra, lelki támaszt nyújt, de ha kell, koordinál vagy információt ad.

A péntek sikeres nap volt, meséli Vera néni: „el tudtuk látni az ukrán házaspárt ruhával. Mivel én csak oroszul tudok velük beszélni, nehezen értjük meg egymást, de ma sikerült megértenem, hogy szüksége van a hölgynek egy fésűre. Mikor odaadtam neki, nagyon megörült. Megölelt és elsírtuk magunkat. Egy fésűvel is lehet örömet szerezni. Kicsi dolgokból lesz csoda. Kiderült, hogy ők is görögkatolikusok, étkezés előtt együtt imádkozunk. Boldog vagyok, hogy összesen tizenegy önkéntes állt mellettünk „hadba”. A napjaim hosszúak, reggel korán kelek, és későn fekszem (volt, hogy hajnali háromkor), de tudom, hogy most erre hívott a Jóisten” – hangzanak Tóth Tiborné szavai.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye