Hősies helytállás a bajban

A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász munkatársaival az orosz-ukrán háború hetedik napján beszélgetünk. Napközben a határnál, Barabáson, délután a karitász központjában, a nyíregyházi Szent Miklós-házban. A „hazai görög” csapatban többen is munkálkodnak, négyen a háttérben segítenek, ketten a „frontvonalban” szolgálnak több mint egy hete. Dr. Oláh Tamás, az egyházmegyei karitász igazgatója egészen a kezdetektől mutatja be azt a mérhetetlen munkát, melyet ezalatt az idő alatt végeztek.

A szemein látom, hogy nagyon fáradt. Keveset alszik; körülbelül napi kétszáz (!) telefonhívást bonyolít, koordinálja az embereket, fogadja és szállítja a felszerelést, az adományokat és utazik. Nincs „munkaidő vége” vagy hétvégi kikapcsolódás, ő és munkatársa, Pásztor Gergely élete az elmúlt néhány napban gyökeresen megváltozott.

Mindkettejüket elborzasztja mindaz, ami Ukrajnában történik, de keseregni igazán nincs idejük. Helyette cselekszenek és teszik a dolgukat.

A barabási fogadópontnál, mint a szorgos hangyák, pakolnak, osztanak, beszélnek, regisztrálnak, várnak, tolmácsolnak, könnyeket törölnek, mosolyognak és vigasztalnak a piros felsőbe öltözött munkatársak és önkéntesek. Vannak köztük magánszemélyek (magyar és külföldről érkezettek), valamint a karitász valamely csoportjának tagjai. Csütörtökön tizenöt fő érkezett a Nyírturai Görögkatolikus Egyházközségben működő karitász csoportból (nyírturai és nyírbogdányi hívek Szabados Viktor atyával), jelen vannak az országos karitász vezetőségéből és a római katolikus egyházmegyék karitász munkatársai közül is sokan.

Jól működő rendszerben váltják egymást a Máriapócsról, Nyírkátáról, Tuzsérról vagy épp Nyírturáról érkező „görögök”. Görögkatolikus lelkipásztorok – a környéken szolgáló atyák, parókusok – is megjelennek, intézkednek, segítenek, amiben kell.

És segíteni mindig kell valakinek: ha új emberek érkeznek a határátkelő felől, őket kérdezik meg, mire van szükségük, hiszen ők egy-két bőrönddel, táskával próbálják átmenekíteni életüket egy békésebb, biztonságosabb világba. Van, aki fuvart ajánl nekik, van, aki szállást, van, aki elbeszélget velük, tolmács áll rendelkezésükre, hogy gördülékeny lehessen a kommunikáció.

S ha felmerül valamilyen igény a menekültek felől, a karitászos munkatársak-önkéntesek igyekeznek azonnal megoldani. Pásztor Gergely például a majd’ százharmincezer tagot számláló „Segítségnyújtás (Ukrajna, Kárpátalja)” Facebook-csoport által is. Minden követ megmozgatnak az online és offline térben, hogy a segítségkérés eljusson a megfelelő emberhez, aki felajánlásával megoldhatja a felmerülő problémát: fuvart Budapestre, vagy onnan tovább, szállást az ország számtalan városában, munkalehetőséget vagy külföldi utazást, transzportot a reptérig, papírokat.   

Mások a központban segítenek: a nyírszőlősi hívek a beérkezett ruhaneműt vagy élelmiszert válogatják, szortírozzák. A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász központja, a Szent Miklós-ház nagy forgalmat bonyolított az elmúlt tíz napban. Ami felajánlás beérkezik, szinte azonnal szállítják a határhoz a fogadópontba vagy a kárpátaljai karitászon, papokon keresztül a határon túlra. Ott a belső Ukrajnából menekülőknek készítenek melegételt, s ebből látják el a Kárpátalján egyedül maradt embereket.

Több mint százötvenezer ember érkezett már Ukrajnából Magyarországra az öt határátkelő településen vagy a zöldhatáron keresztül. A humanitárius segítség minden helyszínen más-más egyházi segélyszervezettől érkezik. A Katolikus Karitász Barabásra települt ki szombaton, ahol az első két nap a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász hálózatára támaszkodva indulhatott el a munka. Az országos karitászközpontból már péntek este megérkezett az első villámsegély egyházmegyénk raktárába, amellyel a rászorulókat segítették. Többek között Győrből, Szegedről az egyházmegyei karitászoktól és az ország szinte minden tájegységéről, magánszemélyektől és cégektől érkeztek felajánlások, pénteken egészen Hamburgból hozták el az összegyűjtött adományokat a hamburgi kutyás mentőcsapat önkéntesei. A nyíregyházi Szent Miklós-ház egyfajta „belső” raktár, innen viszik tovább a határra a rengeteg felajánlást.  

A barabási fogadóponthoz egymás után érkeznek a megpakolt kisbuszok, személyautók: intézmények, politikusok, magánemberek is úgy gondolják, most kell kitárni szívünket. Ahogy megáll egy autó a barabási kultúrház kapuja előtt, az ott lévők mennek, segítenek, pakolnak, hálálkodnak.

Egy-két magyar szót is hallani a ház udvarán nyugodtan várakozók között, de egyre többször felhangzik a kiáltás: „tolmács!” S mikor megindul a kommunikáció a menekültek és fogadók között szívbemarkoló történetek, sorsok rajzolódnak ki, és „látszik rajtuk a kiszolgáltatottság” – mondja Oláh Tamás. Valóban így van: türelemmel viselik a helyzetet, de a bizonytalanság, a védtelenség és a kilátástalanság megüli az arcokat.

A Katolikus Karitász és a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász a maga eszközeivel: szeretettel és kitartással igyekszik nyújtani a háború elől menekülőknek némi vigaszt. Köszönet nekik érte!

Az egyházmegye parókiái, intézményei önkéntesei és adakozói egy emberként álltak az ügy mellé mindennemű felajánlásukkal, munkájukkal. Ezekről olvashat bővebben itt:

Emberségről példát – az összefogás mozaikjai egyházmegyénkben

A háború kitörése óta eltelt napok során végzett egyházmegyei karitászmunkáról Oláh Tamással beszélgettünk. Hallgassa meg itt:

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye