Építsük újra közösségeinket! – papi rekollekció Máriapócson

Építsük újra közösségeinket! – papi rekollekció Máriapócson

Rendhagyó rekollekción vettek részt a Nyíregyházi Egyházmegye papjai Máriapócson.

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely2022. március 21. 01:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 988 napja íródott

Ezúttal minden egyházközség delegált valakit – lehetőleg a világi elnököt –, hogy Máriapócsra utazzon, mert a téma legalább annyira szólt a civileknek, mint a klérus tagjainak.

Nyéky Kálmán atya mutatta be az Újraépítve című könyvet, mely egy sikeres példát állít elénk egy közösségről, ahol a hívek száma néhány év alatt megháromszorozódott. „Michael White atya és munkatársa, Tom Corcoran őszintén és sok humorral mesélik el, miként tanultak bele egy plébánia életébe számtalan próbálkozáson, hibán, sikeren és bukáson keresztül, és végül hogyan szerették meg igazán a saját plébániájukat. A szerzők saját gyakorlati tapasztalataik alapján hívják az olvasókat a tanítványságra és az Egyház építésére az evangelizáció útján. Olyan közösségek létrehozására, amelyek nyitottak a még kívülállók felé is” – hangzik a könyvajánlóban.

Már a 4 órakor kezdődő vecsernyén utalt a megújulásra Ábel püspök atya. Azt mondta, a közös esténk hasonlata lehet a kegytemplom, amely most foltos, gépek veszik körül, ezek segítenek a munkásoknak a magasabb helyeket is elérni. Látjuk, hogy minden hibát kijavítanak. Nézzünk magunkba, tekintsük át egyházközségeink „hibáit, hiányosságait” és kezdjük el javítani!

Nyéky Kálmán atya nem pusztán a könyvről beszélt. Őszintén idézett fel személyes példákat is, kendőzetlenül feltárt alapvető nehézségeket, problémákat. Bevonta kérdéseivel a jelenlévőket, együtt kereste velük a lehetséges megoldásokat. Öt nagyobb témát érintett: imádság, közösség, tanítványság, szolgálat, misszió (evangelizáció). Minden arra irányult ezen az estén, hogy erősebb, élőbb egyházközségeket teremtsünk a jelenlegieknél. 

Építsük újra közösségeinket!

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye

regkollekció, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert