Kétszáznegyvenhárman mérték össze tudásukat a XIV. országos liturgikusének- és hittanverseny döntőjén Máriapócson.
Igazi görögkatolikus ünnep volt Máriapócson az országos liturgikusének- és hittanverseny országos döntője március 31-én. A kerületi, majd egyházmegyei döntőkből az országos fináléba jutó 243 versenyző, felkészítőik és családtagjaik töltötték meg nemzeti kegyhelyünk központját a borongós tavaszi napon.
Borúra derű volt a sok izgalommal teli arc, az egymást üdvözlő régi barátok, az egymást bíztató iskolatársak látványa. Az Emmánuel Zarándokközpont és a Családvár egy órán keresztül fogadta a regisztrálókat. Tíz órakor a zsúfolásig megtelt kegytemplomban Ábel püspök atya által vezetett imádsággal vette kezdetét a megmérettetés, melyhez a legszentebb Istenszülő segítségét kérték a résztvevők.
A legmesszebbről a szegediek, majd a kecskemétiek és a budapestiek érkeztek, de a legtávolabbi versenyzők a szombathelyiek voltak: ők a technika segítségével online vettek részt a döntőn.
Az ország 110 legjobb hittanosa kezdte meg a döntő feladatsorának írását, miközben négy helyszínen egyszerre kezdőtött a liturgikusének-verseny négy korcsoportjának döntője.
A helyszíneket folyamatosan látogatva megdöbbenve tapasztaltam, micsoda élményben van részem: ezek a gyerekek csodálatosan énekelnek! Görögkatolikus dallamvilágunk csodaszép imádságai két órán keresztül 137 torokból szálltak az ég felé. Külső szemlélőként is biztos lehetett benne az ember: a zsűrinek igen nehéz dolga lesz, mert ezek a gyerekek csordultig telt szívvel, imádságos lélekkel jöttek el, hogy tanúságot tegyenek nem csak tudásukról és hangjukról, de görögkatolikus örökségünkről, kulturális és lelkiségi kincsünkről.
Az ebéd alatt a zsűri tagjain és a versenylapokat javító hittanárokon volt a sor - meg kellett hozni a legnehezebb döntést: rangsorolni az ország legjobbjait.
Az énekverseny eredményhirdetése a figyelmes szemlélő számára a verseny által nyújtott lelki élménnyel vetekedett. Az eredmények már a zsűritagok kezében lapultak, a Családvár nagytermét izgalomtól piros arcú, izgő-mozgó gyermekek töltötték meg. Mivel az országos döntőbe a legjobbak jutottak be, minden résztvevő arany-, ezüst-, vagy bronz fokozatú minősítést kapott. Ahogy Radics Terész, az első korcsoport zsűrijének tagja mondta, nem csak azért volt nehéz a döntés, mert mindenki ügyes, hanem, mert ez nem csupán verseny, hanem imádság, liturgikus zenei örökségünk ápolása. „Belőletek kerülnek ki az új énektanárok, kántorok – de ha mégsem, annyit mindig tegyetek meg, hogy a templomban énekeltek!”
Könnybe futott az ember szeme attól a lelkesedéstől, ahogy egy-egy iskola versenyzői üdvrivalgásban törtek ki bármelyik társuk díjazásakor. Mindenki örült mindenkinek, mindenki boldogan vette át oklevelét, hogy aztán helyére visszaérve társai ölelgessék, vállát veregessék. Ugyanilyen megható volt az a szeretet, amit fölkészítő tanáraik iránt tanúsítottak a gyerekek, mikor őket is megjutalmazták. A leghangosabbak a nyíregyházi szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola diákjai voltak, akik úgy örültek felkészítő tanáruk nevét hallva, mintha a lottót nyerték volna meg.
Az énekverseny eredményhirdetését követően az Emmánuel Zarándokközpont emeleti termére figyelt minden tekintet: kezdetét vette a hittanverseny várva-várt eredményhirdetése. A díjkiosztót követően az ablakok mindkét oldalán vízcsöppek csorogtak lefelé. Kint a tavaszi eső csöppjei vánszorogtak a párás ablakon, odabent az öröm és bánat könnyei folytak az arcokon. Volt, aki képtelen volt elhinni, hogy nyertek, volt, akinél a hatodik hely miatt tört el a mécses. Obbágy László atya, a versenyt idén lebonyolító Nyíregyházi Egyházmegye hitoktatási referense azonban azt mondta: „senki ne sírjon, senki ne bánkódjon, hisz ma itt mindenki nyertes. Ti vagytok az ország legjobbjai!”
Búcsúzó szavaiban Fülöp metropolita felidézte, hogy csodálkozva kérdezték tőle többen is a verseny előtt, hogy sikerült mindhárom püspök atyának egy egész napot erre a versenyre szánni. „Nem volt nehéz” – tette hozzá a főpásztor. „Hogy is lett volna nehéz, hiszen a görögkatolikus egyház jövője a tét. Ti vagytok a görögkatolikus egyház jövője, ti vagytok a jövő görögkatolikus egyháza!”
E sorok szerzőjének nem csak munka, de közösségi élmény, lelki program, görögkatolikus ünnep volt ez a nap. Kívánom, hogy jövőre még több résztvevőnek és nézőnek legyen része ebben a csodálatos élményben.
Köszönet és elismerés illeti a liturgikusének-verseny lebonyolítóit és zsűrijének tagjait: Vadász Viktóriát, Papp Valériát, Polyák Rebekát, Fülöp metropolitát, Kökényessy Zsófiát, Hoskó Imolát, Sütőné Görgényi Mónikát, Nemes Józsefet, Királyné Kocsis Magdolnát és Radics Terézt, a hittanverseny lebonyolítóit: Obbágy László atyát, Orosz Beátát és Markos Kittit.
A liturgikusének-versenyen arany fokozatot elért versenyzők ingyen vehetnek részt a nyári liturgikusének-táborban!
A liturgikusének-verseny végeredménye
I. korcsoport (1-2. osztály)
EGYÉNI
Arany fokozat
- Erdei Csenge (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Debrecen)
- Gál Dávid (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Debrecen)
- Nagy Flóra (Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza)
- Smidt-Selmeczki Adél (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola)
Ezüst fokozat
- Gulybán Sára (Gödöllői Görögkatolikus Parókia)
- Miknyóczki Nikolett (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola)
Bronz fokozat
- Szőllősi Noel (Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza)
- Sveda Hanga (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola)
CSAPAT
Arany fokozat
- Angyali kar (Artemenko Kíra, Gáll Polett, Miknyóczki Nikolett, Kiss Hanna, Smidt-Selmeczki Adél, Ujvárosi-Kovács Ramóna) - Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
- Hozsanna (Bartha Hunor, Éles Bendegúz, Szilágyi Ábel) - Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
- Szentlélek hárfája (Bucsku Lilla, Erdei Csenge, Papp Veronika, Pilka Sára, Tóth Zselyke) - Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
- Aranyszájú Szent János (Baranyi Vazul, Gál Dávid, Seszták István) - Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Debrecen
- Énekesmadárkák (Koszta Ágnes, Balogh Boglárka, Simon Sára, Gulyás Hanna) – Szent Bazil Görögkatolikus Általános Iskola, Hajdúdorog
Ezüst fokozat
- Csengettyű (Barnucz Evelin, Garamvölgyi Napsugár, Halász Zsombor, Jurkinya Lilla, Radócz Katinka, Urbán Mira) - Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza
Bronz fokozat
- Csillám pónik (Bem Liza, Kovács Karina, Patak Lilla, Szója Panna, Viszóczki Laura) - Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
- Atya, Ige és Lélek (Vanczer Eszter, Pecséri Emília, Vágányik Johanna) - Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola, Mátészalka
II. korcsoport (3-4. osztály)
EGYÉNI
Arany fokozat
- Mikló Anna (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola)
- Szabó Johanna (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Debrecen)
- Szabó Katalin (Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola)
Ezüst fokozat
- Bárdos Bejke (Miskolc-Görömbölyi Görögkatolikus Parókia)
- Hajós Mária (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Debrecen)
- Gerner Zselyke (Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza)
- Tóth Nimród (Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza)
- Kerekes Borbála (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Debrecen)
- Antal Veronika (Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza)
A versenyzők olyan magas színvonalon szerepeltek, hogy bronz fokozatot nem osztottak a zsűri tagjai.
CSAPAT
Arany fokozat
- Éneklő csillagok (Komjáthy Rozi, Szabó Sándor, Kovács Regina, Cserkuti Patrik, Rácz Patrícia, Kása Liliána) - Istenszülő Oltalmáról Elnevezett Görögkatolikus Általános Iskola, Újfehértó
- Efrém húrjai (Hajós Mária, Szabó Johanna, Tajta Léna) - Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Debrecen
Ezüst fokozat
- Daloló Angyalok (Spitzmüller Flóra, Sztankai Fruzsina, Dudra Fruzsina, Nagy Emília, Mikló Anna, Kardos Mira) - Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
- Mécses (Gerner Zselyke, Németh Emili, Grósz Bettina, Hlatky Julianna, Kepics Julianna) - (Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza)
- Mennyei kórus (Besenyei Zsófia, Csehil Tünde, Jeviczki Emma, Szabó Katalin, Varga Ádám) - Miskolci Görögkatolikus Általános Iskola
Bronz fokozat
- Szent Cecília (Dervishaj Melódia, Kiss Kinga, Mráz Léna, Orosz Anna) - Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Debrecen
- Szent Mihály Angyalai (Karosán Áron, Laczkó Bence, Mészáros Marcell, Nagy Noel, Simon Botond, Vass Bendegúz) - Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíradony
- Harmónia (Jákób Lili Mária, Maros Gréta, Monok Kinga) - Sátoraljaújhelyi Görögkatolikus Parókia
III. korcsoport (5-8. osztály)
EGYÉNI
Arany fokozat
- Simon Kristóf (Szent Bazil Görogkatolikus Általános Iskola, Hajdúdorog)
- Tóth Zsófia (Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Nyíregyháza)
- Lovász Katalin (Szegedi Görögkatolikus Parókia)
Ezüst fokozat
- Piros Abigél (Szegedi Görögkatolikus Parókia)
- Gánicz Annamária (Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza)
Bronz fokozat
- Horváth Hanna (Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza)
- Bárdos Bercel (Miskolc-Görömbölyi Görögkatolikus Parókia)
- Jármi Dorottya (Sajószentpéteri Görögkatolikus Parókia)
CSAPAT
Arany fokozat
- Glória csapat (Asztalos Kincső, Fazekas Dorottya, Grósz Annamária, Hlatky Luca, Krajnyák Hanna, Németh Viola) - Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza
- Tömjénfüst csapat (Fejes Lujza, Fedor Judit, Havellant Petra, Markovits Koppány, Paksai Patrik, Szalai Gréta) Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza
Ezüst fokozat
- Papp Rebeka, Telenkó Zsófia, Terdik Berta (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Debrecen)
- Kaszoni Zsuzsanna, Kártik Hanna, Lukács Lilla Mária, Nyirán János, Seszták Dóra (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Debrecen)
Bronz fokozat
- Imádság csapat (Aros Vivien, Gánicz Annamária, Gyurkovics Kíra, Klepács Karina, Molnár Kolos) - Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Nyíregyháza
- Kapin Léda, Nyírán Rozália, Tóth Dorottya, Bodnár Zelina, Lőrinczi Teodóra (Szent Efrém Görögkatolikus Általános Iskola, Debrecen)
IV. korcsoport (gimnazisták, felnőttek)
EGYÉNI
Arany fokozat
- Vajda Zsanett (Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola/Nyíradonyi Görögkatolikus Parókia)
- Apáti Nándor (Szent Imre Katolikus Gimnázium/Nyíregyháza-belvárosi Egyházközség)
- Sivadó Zita Dorottya (Zrínyi Ilona Gimnázium/Nyíregyháza-Sóstóhegyi Görögkatolikus Parókia)
Ezüst fokozat
- Jármi Szófia (ELTE/Sajószentpéteri Görögkatolikus Parókia)
- Urbán Tamás (Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskola/Debreceni Görögkatolikus Parókia)
Bronz fokozat
- Prepuk Inez (DSZC Péchy Mihály Építőipari Technikum/Hajdúnánási Görögkatolikus Parókia)
- Manzák Sára (Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium/Nyíregyháza-belvárosi Parókia
- Béres Máté (Fráter György Katolikus Gimnázium, Miskolc/Szikszói Görögkatolikus Parókia)
CSAPAT
Arany fokozat
- Szent Pál Görögkatolikus Kamarakórus (Szombathely)
- Fiatalok nyíregyházi kamarakórusa (Manzák Sára, Kocsis Balázs, Fazekas Mihály)
A hittanverseny végeredménye
5-6. osztály
7-8. osztály
Az egyházi iskolások versenyében:
5-6. osztály
Az egyházi iskolások versenyében:
7-8. osztály
Gratulálunk a többi döntőbe jutott versenyzőnek is a szép teljesítményhez:
Szöveg és fotó: Király András
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 | ||
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |