Nem én alakítom Jézust, ő alakít engem – passiójátékkal készülnek nagypéntekre és húsvétra Máriapócson

Máriapócson a kegytemplom előtti tér jó néhány szombaton telt már meg a kihangosított beszéd- és énekhangokkal. A szereplők birtokba veszik és bejárják a ligetes zöld területet éppúgy, mint a (vasárnaponként és főként nyári nagy ünnepekkor zarándokoktól zsúfolt) árnyék nélküli placcot. Megjelenítik az Evangélium nagypénteki történéseit, ahogyan azt tették a középkorban is, az akkor kedvelt közösségi játékformával, a misztériumjátékkal. 

A járókelők megállnak, nézik a jeleneteket. A háttérben óriásdaru segítségével igyekeznek időben befejezni a templom felújítását. A napsárga bazilika élettel telivé ragyogja be a házak közötti teret. Minden egy fontos esemény felé igyekszik, az épített és a természeti táj, s a benne mozgó emberek: a húsvét misztériuma felé, az új élet, a feltámadás ígérete és csodája felé. 

A sürgés-forgás visszaidézi a kétezer évvel ezelőtti Jeruzsálemet, s az első keresztény húsvétot. De a feltámadás fényességéhez a nagypéntek sötétségén keresztül jutunk. S hogy közel hozzák szívünkhöz ennek mélységét, második alkalommal jeleníti meg ugyanaz a társaság, a Máriapócsi Görögkatolikus Parókia közössége Krisztus szenvedéstörténetét. A szereplők átélik s szeretnék tovább is adni az akkori események üzenetét. 

A jelentek, melyek Jézus Jeruzsálembe való bevonulásától testének keresztről való levételéig tartanak, olyan közel zajlanak a nézőkhöz, hogy egynek érezhetjük magunkat a siratóasszonyok közül; azonosulhatunk a morajló tömeggel vagy bármely szereppel, melyet ebben a máriapócsi felnőttszereplős passiójátékban megformálnak. Ott vonulnak el mellettünk a katonák, a farizeusok, Pilátus, Júdás, Péter, János, Cirenei Simon, Mária, Veronika, a két lator és Jézus.

A főszerepre az épp harminchárom éves(!) Pindzsu István atyát, a kegyhely Családvár Zarándokházának igazgatóját kérték fel, aki elfogadta a meghívást. „Nagyböjti időszakomra, komoly elhatározással akartam készülni, ezt a böjtöt most jobban szerettem volna megélni, még inkább odatenni magam. De nem én választottam magamnak a (nagyböjti) feladatot, hanem maga az Úr hívott meg, hogy ezt tegyem oda” – mondta az atya. Könnyeivel küzd beszélgetésünk alatt, hiszen most is, mint hétről hétre minden szombaton – akárcsak Krisztust, – őt is keresztre feszítik, s Jézus értünk hozott áldozata személyessé, valósággá válik számára. Amikor Tamás László rendező megkereste a szereppel, így vélekedett: „ez könnyű lesz, hisz pap vagyok, olvasom az Evangéliumot, megélem a húsvétot, s akkor ezt elő tudom adni. De ahogy próbáról próbára haladtunk rájöttem: azt hittem, hogy én fogom alakítani Jézust, s közben ő alakít engem.”

Talán kijelenthetjük, hogy minden szereplő maga is alakul szerepe megformálása közben. Erősödnek hitükben, hiszen többet jelent ez számukra egy puszta szerepnél. A próbán, melyen jelen voltam, a közösség lelkipásztora és parókusa Trella Tibor atya közös zarándoklatra hívta a résztvevőket, hogy még inkább felkészüljenek feladatukra; és természetesen húsvétra is várnak: ők a böjtölésük mellett ezt is felajánlhatják a Jóistennek tanúságtételként. Közben közösséggé kovácsolódnak össze. A zarándoklat mellett elmélkedésekkel, próbák előtti imával hangolódnak a munkára. S a munka nem is kevés – erről Tamás László, a rendező beszélt őszintén: „embert próbáló dolog” – fogalmazott.

„Nagyon szépen sírtatok, ügyesek vagytok” – köszönt el egyik szereplőjétől beszélgetésünk közben az előadás után László: a siratóasszonyokat éppúgy biztatni kell, mint a főszereplőt, vagy a technikai segítőket. László itt azt is megtanulta, hogy rá kell hagyatkozni az Istenre. „Látom, mennyire semmi vagyok. Ha az Isten nem segít, nem tudok mit tenni” – vallja hitét is formáló feladatáról.

Különleges az is, hogy a korábbi passiójátékban Jézus szerepét játszó szereplő, idén Júdást és a szeretett tanítványt, Jánost alakítja. Tamás László rendező katonaszerepe mellett a – Júdást öngyilkosságra hívó – gonosz bőrébe bújik: ez a jelenet új a korábbi előadáshoz képest.

Az előkészületek idén nem vettek annyi hónapot igénybe, mint korábban, de január első napjaitól már megkezdődtek. S mire minden összeáll, óriási stábot mozgató produkcióvá válik: csaknem ötven ember összehangolt munkáját láthatja az, aki eljut nagypénteken Máriapócsra, megtekinteni (és kicsit részesévé lenni) a Krisztus szenvedéstörténetét megelevenítő passiójátékot.

Az ünnep úgy válik teljessé, ha a templomban folytatódik: nagypénteki szertartással, jeruzsálemi utrenyével és húsvéti feltámadási szertarással. A kegyhelyen is be lehet ezekbe a szertartásokba kapcsolódni – hogy Krisztus szenvedéstörténetére ne csak előadásként tekintsünk, hanem nekünk ajándékozott valóságként.

Hallgassa meg a beszélgetéseket teljes terjedelmében podcast csatornánkon! 

Kapcsolódó:

AKINEK meg kell halnia – passiójátékkal készülnek a húsvétra Máriapócson

Passiójáték Máriapócson – képriport

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye