Nagycsütörtök

A szertartások ma és a következő napokban belekapcsolnak minket az Evangéliumokban leírt eseményekbe, hogy közelről szemlélhessük azokat.

Nagycsütörtökön a vecsernyével egybekötött Nagy Szent Bazil Liturgián emlékezünk meg a Titkos Vacsoráról, az Eucharisztia alapításáról. Ebből az alkalomból végezzük a lábmosás szertartását is az erre vonatkozó evangéliumi szakaszok olvasása közben. A lábmosás szertartásával Jézus egymás szolgálatára hív minket. Nagycsütörtökön este már a nagypénteki reggeli istentiszteletet végezzük a 12, Krisztus Urunk kínszenvedéséről szóló evangéliumi szakasz olvasásával, amelyen keresztül szemlélői lehetünk az Úr Jézus szenvedéstörténetének.

Ezeken az alkalmakon emlékezünk, de nem egyszerűen csak a szónak abban az értelmében, hogy visszagondolunk egy elmúlt eseményre, és egy kicsit elidőzünk azon örömmel vagy szomorúsággal a szívünkben. Keresztényként hisszük, hogy ezeknek a napoknak a történései megváltoztatták az egész életünket jobban, mint ahogy azt elsőre el tudnánk képzelni.  Személyes élettörténetünkben vannak egyértelmű mozzanatok, amelyek megváltoztatják az addigi életünket és meghatározzák annak további irányát: ilyen az életre szóló hivatás elkezdése, a házasságkötés, a gyermek születése. Mindezeknél sokkal jobban változtatta meg az emberiség történetét és személyes életünket is Krisztus értünk hozott áldozata, a gonoszság és a halál feletti diadala. Az előttünk álló napok eseményeiről megemlékezünk minden Szent Liturgián, amikor a pap imádságán keresztül hálát adunk Istennek üdvösségünkért az Eucharisztiában: mindarról, ami érettünk történt: a keresztről, sírról, harmadnapi feltámadásról, mennybemenetelről, jobbkéz felől való ülésről, a második és dicsőséges eljövetelről, mert ezek az események határozzák meg immáron a mi életünket is.

Ami a mai napon felkeltheti figyelmünket, az Júdás árulásának többszöri kihangsúlyozása és elítélése. Júdás a maga módján szeretett. Ő akarta megmondani, hogy mi és hogyan legyen. Irányítani akarta Jézust és a saját ötleteitől elvakulva elárulta őt. Ott volt ő is a kiválasztottak között végig, még az utolsó vacsorán is. Lett volna alkalma meggondolnia a tervét. Jézus figyelmeztette, de nem kényszerítette. Jézus Krisztus az Evangéliumon keresztül újra és újra figyelmeztet engem is, hogyan kell helyesen szeretni, de nem kényszerít. Nekünk kell odafigyelnünk, és ha rossz irányba tartanak a dolgok, változtatnunk. Ő egészen az utolsó pillanatig vár, mint ahogy Júdástól sem húzódott el az utolsó pillanatban sem, amikor az hozzá közeledett. Júdás történetében a visszautasított utolsó esély feletti érthetetlenség és szomorúság kell, hogy tényleges változásra és megtérésre ösztönözzön minket.

Szöveg: Orosz István Mokiosz, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye