Él az én lelkem és neki szolgál – Nagypéntek a székesegyházban

A sírbatételi vecsernyét Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök végezte, ő olvasta fel Krisztus szenvedéseiről és kereszthaláláról szóló evangéliumi szakaszokat. A főpásztor magára vette Krisztus halott testét ábrázoló síri leplet, a plascsenyicát, körmenetre indult a papokkal, asszisztenciával és a hívekkel, majd a templom bejáratában megállva dr. Papp Tibor főhelynök atyával együtt tartották a leplet, s mindenki, aki a templomba újra belépett, meghajolt Krisztus előtt (síri leple alatt).

A sírjába helyezett plascsenyica érintése és előtte való meghajlások, a templom sötétsége, csendessége és a gyertyák valódi temetési szertartást idéztek.

„A csoda és hála érzetét érzem a szívemben, hogy most itt állhatok és tanúságot tehetek a hitemről” – hangzottak dr. Mosolygó Marcell atya, a szertartás szónoka prédikációjának indító szavai. Egy őt ápoló orvos mondta neki így: „úgy tekintek magára, mint egy csodára”. Hogy miért, arról is beszámolt Marcell atya.

„96 napig voltam egyfolytában kórházban, majd 86 napig rehabilitáción. A Jóisten külön ajándéka, hogy a 96 napból 80-ra nem emlékszem. Nem emlékszem, mikor vágták le a lábfejeimet, mikor vágták el a torkomat, hogy levegőztessenek, mikor tették a vesémet, a szívemet, a tüdőmet gépekre. Öt cső állt ki a testemből” – idézte fel tanúságtevésében az egy évvel ezelőtti élet-halál között hánykódó állapotát. Az ebből való szabadulásáról és hitének mélyüléséről beszélt, összekapcsolva személyes élettörténetét, valamint a papként és kórházlelkészként látott emberi sorsokat Krisztusnak a kereszten elhangzó megszólalásaival. 

„Amikor felébredtem, nem tudtam még susogni sem. Azon gondolkodtam, fogok-e tudni valaha beszélni. S most itt állok előttetek, és hirdethetem a jóságos Isten irgalmát.”

Marcell atya sorra vette azokat a megszólalásokat, melyeket a kereszten függő Krisztustól hallunk: a mennyei Atyához intézett könyörgését (»Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek!«), a jobb latorhoz intézett szavait (»Bizony, mondom neked: még ma velem leszel a paradicsomban!«), Máriához és Jánoshoz szóló felhívását (»Asszony, íme, a te fiad!«, »Íme, a te anyád!«).

Az örömeinkben és vidámságunkban az Isten suttog, amikor szenvedünk, kiált – idézte az egyik olvasmányából származó gondolatokat. „Nekem azt kiáltotta szenvedésemben: nagyon szeretlek téged, melletted állok, nem hagylak magadra” – mondta. 

Hányan meríthettek erőt a jobb latorhoz való krisztusi odafordulás jelentéből az eltelt kétezer évben?! Ez a mozzanat azt üzeni: „az utolsó pillanatban is meg lehet térni, az utolsó pillanatban is lehet jó döntést hozni. Abban különbözünk egymástól, hogy az egyik ember jó döntést hoz, a másik rosszat. Az egyik Istenre építi életét” – fogalmazta meg az atya.

Krisztus szava, »még ma velem leszel a paradicsomban!« azt bizonyítja, hogy „van paradicsom, van mennyország, olyan boldogság, amit szem nem látott, fül nem hallott, emberi szív fel nem fogott, s az Isten ezt azoknak készíti, akik szeretik őt, vagyis mindnyájatoknak, akik az egyház tagjai vagytok.”

A harmadik jézusi szóhoz fűzött gondolatai azon kijelentésben összegződtek, hogy „mi azért élünk, hogy megtanuljunk szeretni, szeretni pedig Jézus tanít.” Felidézte az emléket, amikor a hatvanas években Dudás püspök atya tartotta az ünnepi szertartást, s a templomban alig lehetett megmozdulni, olyan sokan voltak. Az idei nagypénteki szertartáson is sokan összegyűltek a székesegyházban, de az elmúlt évtizedekben megszerveződött további kilenc nyíregyházi parókián is élő közösség működik. „A Szentlélek Isten kibontakoztatja az egyház életét. Ne higgyétek, hogy kihűl az emberekben a szeretet.”

Végezetül Krisztus kereszten mondott utolsó megszólalásáról is beszélt »Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?«. Ez valójában a 21. zsoltárból származik. „Krisztus nem lógó orral ment a keresztre, nem keseredett el, bár teste erőtlen volt” – magyarázta. S a felidézett zsoltár reménységgel teli, vigasztaló gondolatokat hordoz:

„Él az én lelkem és neki szolgál, és ivadékom neki fog szolgálni. Az úrról fog neveztetni a következő nemzedék, és az egek hirdetni fogják az ő igazságát a népnek, mely születik, melyet az úr teremtett.” (Zsolt 21.30-32)

Mosolygó Marcell atya gondolatait ennek a zsoltárnak az üzenetével fejezte be: „Az új teremtés küszöbén vagyunk. Húsvét az új embernek, Krisztus feltámadásának az ünnepe, akit az Eucharisztiában minden nap magunkhoz vehetünk.”

A templomban a vecsernye után virrasztás kezdődött, mely nagyszombaton is folytatódott.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye