Húsvét vasárnap

Húsvét szent éjszakáján a pap meggyújtja gyertyáját a szentsíron lobogó gyertyáról és énekelve buzdítja a híveket, hogy gyújtsák arról egymás gyertyáit (Jertek merítsetek fényt…). Így mennek együtt körmenetben a templom körül sötétben, a kenethozó asszonyokhoz hasonlóan.  Végül megérkeznek a már bezárt templomajtóhoz, amely a lepecsételt sírt ábrázolja és amely előtt a pap felolvassa a Márk szerinti feltámadási evangéliumot (Mk 16,1-8). Ezután felzendül a győzelmi ének a Feltámadt Krisztus ünnepi tropár zsoltárversekkel együtt énekelve majd a pap zörgetésére kinyílik az ajtó. Ezután a pap a hívekkel bevonul a templomba, ahol folytatódik a szertartás Damaszkuszi Szent János ősi kánonjával (753-ben halt meg) és himnuszokkal. A Feltámadási szertartás kánonjait a lendületesség, az a fajta öröm hatja át, amikor szinte csak rövid, tőmondatokban tudjuk kifejezni magunkat, mert olyannyira túlcsordult az örömünk, hogy szinte lehetetlenség kifejezni. A kánon az eseményeknek abba a hevébe von be minket, amely a kenethozó asszonyok sietségében a feltámadás hírüladásában és Péter, illetve János futásában is megjelenik. Az ószövetségi előképek és ígéretek beteljesültek, a szakadás, a szolgaság megszűnt, Krisztus feltámadt.

Aranyszájú Szent János Liturgiáján több helyen is, több nyelven olvasunk fel a János szerinti evangélium első fejezetéből: Kezdetben volt az Ige… (Jn 1,1-17). Krisztus az élet és a világosság forrása, a mi életünkbe is be akar lépni, hogy vele teljes közösségben legyünk: mindazoknak, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. (Jn 1,12)

Délután a Nagy Alkonyati Istentiszteleten újra feltámadási evangéliumot olvasunk (Jn 20,19-25). Húsvét hetének, a Fényeshétnek minden napján nagy ünnepélyességgel tartjuk meg az istentiszteleteket.

Ez szombat után az első nap, vagyis a hét első napja. Ez az új kezdet, az új élet, az új teremtés napja. Az óember szorongása megszűnt, nincs többé félelem a sheoltól (az alvilág az ószövetségi zsidóság számára), vagy a Hádésztól (az alvilág a görögök számára), az üres haláltól, megszűnt az életadó közösségtől való szükségszerű, sorsszerű elszakadásnak a félelme. Többé semmilyen külső erő, esemény, a fizikai halál sem szakíthatja el a megkeresztelt embert az élet forrásától, mert Krisztus által újra Isten barátja lett (Róm 8,39). Isten átkarolt minket és az a feladatunk, hogy ne szakítsuk ki magunkat a karjaiból, amelybe bizony sokan, talán számomra kevésbé kedves emberek is beleférnek. Ehhez segítenek és buzdítanak a himnuszok: … egymást mint testvérek öleljük … gyűlölőinknek is bocsássunk meg. (Húsvéti sztichira)

Szöveg: Orosz István Mokiosz, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye