Nyitva áll előttük a tanoda

Több mint 8 hete tart az orosz–ukrán háború, azóta hazánk keleti szegletében folyamatosan találkozunk olyan Ukrajnából menekült családokkal, amelyek átmenetileg vagy akár hosszabb ideig is Magyarországon maradnak. Miután megérkeznek, néhány napig eltart feldolgozniuk, hogy mi is történt velük. Nehéz lelki munka ez, hiszen a gyermekeikkel menekülő anyák, férjeiktől távol, egy ismeretlen országban tervezik új életüket. 

Önkéntes munka 

– Amikor az első hetekben megfordultam azokon a pontokon, amiket segélyszervezetek működtetnek, és azokban az intézményekben, ahol elszállásolták a menekülteket, azt éreztem, hogy foglalkoznunk kell velük, főleg a gyerekekkel, mert nem jó nekik, hogy egész nap nem csinálnak semmit. Ha legalább a gyerekekkel elkezdünk szervezetten foglalkozni, akkor a felnőttek arrébb mehetnek egy másik sarokba, és kibeszélhetik magukból a gondjaikat úgy, hogy a kicsik a problémákból a lehető legkevesebbet érezzék, ne éljék át, ne cipeljék magukkal a felnőttek gondjait. A Máriapócsra érkezőket a Hungaricum Vendégházban fogadták, ott látják el őket jelenleg is, valamint a kegyhely zarándokházában is laknak családok. Tizen­nyolc gyerek rendszeresen jár a tanodánkba. Délelőtt velük foglalkozunk, délután a helyi tanodásoknak vannak óráik – mondta el lapunknak Oroszné Obbágy Rita, aki a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs feladataival foglalkozik, roma közösségekben vezet értékes programokat, melyek egy szeletét a menekült gyerekek is megismerhették az elmúlt hetekben. 

Értelmes elfoglaltság 

– Beszereztünk ukrán tankönyveket, mesekönyveket, önkénteseket toboroztunk a tanodába. Pillanatok alatt megtaláltuk a segítőket. A délelőtti foglalkozások megtartására nyugdíjas pedagógusok jelentkeztek, valamint olyan, a településen élő anyukák is, akik gyesen vagy gyeden vannak, így belefér az idejükbe 1–2 óra tanodás elfoglaltság, ahová elhozzák saját gyermeküket is. Köszönetet mondunk minden támogatónak, civilnek és a Nyíregyházi Egyházmegye karitászszervezetének, hogy gondoskodnak a menekültek ellátásáról. Azt látjuk a gyerekek viselkedésén, hogy megnyugodtak, biztonságban érzik magukat nálunk. Emlékszem, amikor megérkeztek... Szomorú és kétségbeesett arcokat is láttam köztük, idegenkedtek az emberektől, aztán eltelt 2-3 hét, és teljesen megváltoztak, barátságosak, beszédesek lettek. 
– A családok különböző szociális közegből valók, néhányuknak el kellett mondanunk, hogy nálunk, Magyarországon a felnőttek dolgoznak, a gyerekek óvodába és iskolába járnak. Arra biztatjuk a szülőket, hogy ha megkapják a menedékes státuszt, vállaljanak mihamarabb munkát, és írassák be iskolába gyerekeiket – tette hozzá Oroszné Obbágy Rita. 
– A tanodában mindennap van irányított foglalkozás, festünk, rajzolunk, számolunk, olvasunk velük, és ami ugyanilyen lényeges, közösségben töltik idejüket, így a későbbi iskolai beilleszkedésük is könnyebb lesz – hangsúlyozta Oroszné Obbágy Rita. A beregszásziak, mezőváriak jól beszélnek magyarul, a Lvovból és Dnyipropetrovszkból érkező családokkal ukránul beszélnek a segítők. – Mi lesz velük? – kérdeztük. S mint hallottuk, az egyik család háza közvetlenül amellett a lvovi repülőtér mellett áll (talán már csak állt), amelyre rakétákat lőttek március közepén az oroszok. Hogy visszamennek-e valaha oda? Erre egyelőre gondolni sem mernek... 

Szöveg: Kanalas Ottília/Kelet-Magyarország, fotó: Orosz Rita

Nyíregyházi Egyházmegye