Ezt a szolgálatot senki sem vállalhatja saját magától, csak, ha erre meghívást kap az Istentől – papszentelés Hajdúdorogon

Ellentmondásnak tűnhet az, hogy Jézus mennybemenetelét ünnepnek éljük meg, hiszen egy általunk szeretett személy távozása inkább szomorúsággal tölti el az embert – kezdte tanítását az ünnepi Szent Liturgiát vezető Fülöp metropolita atya. Talán az apostolokban is hasonló érzés volt az első pillanatokban, amint a szemük láttára emelkedett föl Jézus. De ez csak addig tartott míg két angyal rá nem ébresztette a tanítványokat arra, hogy nem kell égre emelt tekintettel állniuk, hiszen Jézus úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni látták őt, s erről nekik tanúságot is kell majd tenniük.

Fülöp metropolita atya szerint sarkalatos pontnak számít az, hogy immár nem felfelé tekintve kell sóvárogni a távozó Uruk után, hanem leborulva kell imádni a velük maradó Jézus Krisztust, hiszen ez a felismerés élesztett olyan örömöt a tanítványokban, amelyet aztán soha senki sem tudott elvenni tőlük; még az egyházüldöztetés és a vértanúság sem. „Leborulva imádták őt és nagy örömmel tértek vissza Jeruzsálembe.”

- Ez az öröm, ez az Egyház! Ennek a felismerése, hogy bár eltávozott Jézus a szemünk elől, de mégis itt marad velünk a világ végezetéig, ez okoz örömöt a mi szívünkben is – hangsúlyozta a főpásztor.

Egy másik történetet is felidézett a föltámadás okán. Szintén Jézus föltámadása után két apostol szomorúan és reménytelenül tér vissza otthonába, amikor melléjük szegődik egy vándor. Később, a kenyértörésben ismerik fel benne Urukat, ami akkora örömmel töltötte el őket, hogy már az sem volt baj, hogy nem láthatják a szemükkel. Ez a nagy öröm késztette őket, hogy nyomban visszatérjenek apostoltársaikhoz és megosszák velük az örömhírt – no, ez az Egyház, a megosztandó öröm.

Olykor eszünkbe juthat, hogy milyen jó lett volna Jézus korában élni, milyen nagyszerű lett volna őt hallani, arcát látni, hangját hallani. Ám ez a természetesnek tűnő vágy valójában hitetlenség a részünkről. Mert ez azt jelenti: nem hiszem el, hogy Jézus igazat mondott, amikor azt állította: veletek vagyok minden nap a világ. Jézus most, itt éppen olyan valóságosan jelen van velünk, mint a názáreti utcákon, mint a jeruzsálemi keresztúton, mint az emmauszi tanítványokkal vagy az utolsó vacsora helyszínén. Itt van velünk, és az Egyház az, amely jelenvalóvá teszi Krisztust.

Hogyan tudjuk megérteni ezt? Hogy tudjuk ezt átélni, megtapasztalni? – tette fel a kérdést a főpásztor. A válaszokat az Egyház fogja megadni és azok az apostolok, akik föltekintettek az égre és Jézus távozásával megértették, és hirdették: Isten velünk van!

A tanítványok figyelmeztetést kaptak, hogy addig maradjanak a Jeruzsálemben, amíg el nem tölti őket a magasságból érkező erő. S ők ott maradtak, vártak tíz napot és a Szentlélek leszállása nyomán aztán teljesen világossá vált számukra, hogy az Isten itt van velünk, átalakítja világunkat. Hiszen őket, magukat is átalakította, s a tudatlan halászokból igehirdetők, az értetlen tanítványokból apostolokká lettek.

Azért is beszélt erről Fülöp metropolita atya, mert a Szentlélek közbenjárására ezen a napon Tóth Elek diakónust az Egyház pappá szentelte. Olyan apostollá, akinek kell, hogy tapasztalata legyen az égre emelkedő Istenről. Kell, hogy személyes hitvallása legyen, leboruljon előtte és örömmel menjen a templomba, s hogy erről másoknak is tanúságot tegyen.

Papokra van szükség ahhoz, hogy tapasztalatunk legyen Jézus Krisztus jelenlétéről az Egyházban. Papokat küld a Szentlélek azért, hogy erről az örömről mindenkinek tanúságot tegyen. Ez az öröm nem adható át másképpen csak úgy, ha az ember megosztja saját szíve élményét. A hit nem adható át másképpen csak saját tapasztalat alapján. A papnak ezért kell, hogy a Lélek által személyes kapcsolata legyen az Atya jobbján ülő Krisztussal, így tud másokat is elvezetni erre a kapcsolatra – mondta Fülöp metropolita atya.

Aztán a hivatásról beszélt a főpásztor, hogy az Isten megszólít egy-egy embert fiatal korában – vagy akár később is – erre a szolgálatra. Mert ezt a szolgálatot senki sem vállalhatja saját magától, csak, ha erre meghívást kap az Istentől.

Csodálatos volna végigkövetni azt, hogy a megszólított fiatalemberek mit kezdenek ezzel a meghívással, hogyan formálódik bennük ez a hang és az erre adott válaszuk. Ám az egyház nemcsak papok gyülekezete, az Egyház mi mindnyájan vagyunk, és a papnak az a feladata, hogy rávezessen minket a tanúságtevésre, mert valójában erre hívta az Isten. Hiszen nem csak a papok feladata, hogy beszéljenek az Istenről, hogy ezt az örömöt átadják, hanem minden kereszténynek, akinek volt már ebben tapasztalata. Mindenkinek más-más hivatást ad az Isten, amin keresztül be tudja tölteni a küldetését, de mindegyikben ott van ez a legfőbb feladat, Isten szeretetének közvetítése mások felé.

Minthogy a Szent Liturgián nagy számban jelen voltak fiatalok is, Elek atya tanítványai a Szent Bazil gimnáziumból, Fülöp metropolita arra szólította fel őket, hogy mindenki vizsgálja meg saját életét, fedezze föl saját hivatását, hogy tőle mit vár Isten, mire hívja, hová küldi.

Elek hivatáskeresése beteljesedett a fölszentelésével. A papszentelésnek három fő mozzanata van, magyarázta a főpásztor. Az első, amikor a püspök szentelendő fejére téve kezét imádkozik a hívekkel együtt, kérve a Szentlélek leszállását. Utána egyenként ráadja az áldozópapi öltözék ruhadarabjait, ezeken keresztül Isten felruházza őt a papi hatalommal, és végül a nem látható, rejtélyes mozzanat, amikor az Eucharisztiát az újszentelt kezébe teszi a püspök, mintegy rábízza, hogy őrizze.

Az Egyház az újszentelt papra bízza Jézus Krisztust, hogy őrizze és továbbadja. Ez akkor lehetséges, ha nem csak a tenyerén tartja, hanem a szívében hordozza, ott éli át az isteni jelenlétet. A papnak legfőbb feladata, hogy Krisztust adja az embereknek.

Ifj. Tóth Elek Hajdúdorogon kezdte meg diakónusi szolgálatát és segédlelkészként a továbbiakban is itt teljesíti a rá bízott feladatokat: az egyház közösségében, és Szent Bazil iskolában, ahol már eddig is tanárként szolgált.

Szöveg: H. Varga Eszter, fotó: Farkas Friderika/Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye