Isten mindig előttem járt – Márku László atya aranymiséjét ünnepelték Napkoron

Isten mindig előttem járt – Márku László atya aranymiséjét ünnepelték Napkoron

Megható és egyben lélekemelő alkalomra gyűltek össze a hívek augusztus 1-jén a napkori görögkatolikus templomban: Márku László, ötven éve felszentelt görögkatolikus áldozópap aranymiséjét ünnepelte a falu közössége, melyet tizenhét esztendőn keresztül szolgált alázatos odaadással az atya.

Szöveg és fotó: Rubóczkiné Kiss Hajnalka2022. augusztus 1. 22:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 854 napja íródott

„Isten kegyelméből vagyok, aki vagyok” – idézte fel dr. Orosz Atanáz miskolci megyés püspök ünnepi homíliájában Márku atya Pál apostoltól választott, egykori szentelési jelmondatát. És valóban, ez a jelmondat híven tükrözte az immár aranymisés lelkész mindennapi szolgálatát évtizedeken át. 

Emberöltőnyi pályája gazdag gyümölcseit szerényen és bölcsen mindig Isten kegyelmének tulajdonította. A nehéz időkben is bátran vállalta fel küldetését, bárhová is rendelte az Úr. Párját ritkító buzgósággal és lelkipásztori gondossággal fordult a nyája felé Nyíradonyban, Bedőn, Mezőladányban, Penészleken és végül Napkoron is. Nyugdíjas éveiben sem pihent tétlenül. Éveken keresztül vitte a reményt és a lelki megerősítést a kórházban lábadozó betegeknek 

„Dicsőség az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek!” - ezt a jelmondatot választotta papi szolgálatának ötvenedik jubileumára László atya. Ezzel a mondattal és a végtelen hálával a szívében állt az oltár előtt ezen a jeles napon. De nemcsak ő, hanem a napkori hívek is hálatelt lélekkel fordultak az ünnepi Liturgiában Isten felé. Hálát adtak egykori papjukért, hiszen Márku atya maradandó értékeket közvetített az együtt töltött évek alatt a kis közösség felé. Keresztényi élete példaként szolgált a napkoriaknak. Nem hangzatos szavakkal, hanem a maga csendes, szelíd, ugyanakkor a végletekig kitartó, szilárd istenhitével tanította az ő nyáját. 

Ezért a tanításért mondott köszönetet Dr. Spinyhért Zsolt, a község polgármestere, a képviselőtestület tagjai, valamint Szocska Ábel, a Nyíregyházi Egyházmegye megyéspüspöke is, aki a szívből jövő jókívánságok mellett Ferenc pápa írásbeli áldását adta át a jubiláló lelkésznek.

Ábel püspök atya megköszönte Klára tiszteletes asszony fáradhatatlan munkáját is, mellyel férjét támogatta az eltelt fél évszázadban. A házaspár 1972. augusztus 1-jén fogadott egymásnak örök hűséget, így az aranymise egyben az aranylakodalmukat is jelentette, ezért a Szent Liturgia végén ebből az alkalomból püspöki áldásban részesültek.

Márku atya zárásként a tőle megszokott szerénységgel tekintett vissza eddigi életútjára, és szolgálatának sikerét annak tulajdonította, hogy Isten mindig előtte járt. „Ima, ima és ima!” – így biztatta lelkesen hallgatóságát, és ígéretet tett arra, hogy továbbra is szívében hordozza majd a napkori híveket.

Szöveg és fotó: Rubóczkiné Kiss Hajnalka

Nyíregyházi Egyházmegye

aranymise, jubileum, Márku László
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert