Isten nem a származást, a tettet nézi – Megkezdődött az országos cigánypasztorációs lelkigyakorlat

A lelkigyakorlatnak – melynek mottója „Virrasszatok és imádkozzatok!” (Mk 14,38) – a budapesti Patrona Hungariae Iskolaközpont ad otthont augusztus 5–7. között. Az alkalom lelki vezetője Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Caritas in Veritate Bizottságának elnöke. Az eseményt a Boldog Ceferino Alapítvány, a Caritas in Veritate Bizottság, a Boldog Ceferino Intézet és a Szombathelyi Egyházmegye szervezte, a lelkigyakorlat hátterét a Boldogasszony Iskolanővérek szerzetesi közössége és iskoláik munkatársai biztosítják.

A cigánypasztorációs lelkigyakorlat nyitó szentmiséjét – melyen részt vett Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, Székely János szombathelyi megyéspüspök és Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök – Erdő Péter bíboros mondta.

A főpásztor homíliáját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban kedves Testvérek!

Nagy örömmel kezdjük el ma ezt a lelkigyakorlatot, hiszen mindnyájan olyan ügyért fáradozunk, amely Isten országa és az üdvösség szempontjából kiemelkedő jelentőségű, de nagyon fontos egész népünk és társadalmunk szempontjából is. Romapasztorációs lelkigyakorlat Magyarországon. Megújítjuk elkötelezettségünket. Átérezzük, hogy ez a feladat meghaladja emberi erőinket, hogy csak Isten segítségében bízhatunk. Ő azonban nem hagy magunkra minket. Nem hagyja magukra a népeket és nem hagyja magukra azokat a híveket sem, akik elkötelezetten fáradoznak a lelkipásztori szolgálatban.

Ez a feladat ugyanis a legtöbbet akarja adni a ránk bízott embereknek, az örök üdvösségre akarja segíteni őket. A most felolvasott evangéliumban Jézus maga teszi fel a kérdést: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved?” (Mt 16,26a). Ebben a tanításban ott rejlik a válasz mindennapi életünk sok kísértésére, de benne van az üzenet üldöztetések idejére is. Minden korban előfordul, hogy valaki menekülni akar azok elől a veszélyek elől, amelyek Krisztus miatt fenyegetik. Ilyenkor könnyen előfordul, hogy az ember gyengének bizonyul, megtagadja hitét, vagy akár önmagával is elhiteti, hogy nem olyan jó, nem olyan igaz ez a vallás, ha egyszer a világ hatalmasságai mind ellene vannak. És aztán mi marad az életünkben? Marad a mindennapi szórakozás, a kellemes élmények keresése, a reményvesztés és az a keserű érzés, hogy nincs értelme semminek. De ami még nagyobb veszteség:

elpártolva a hittől és Krisztustól elveszíthetjük az örök életet, az örök boldogságot is.

A régi egyházatyák szerint az nyeri meg a világot, aki nem tagadja meg magát és ő maga okoz kárt a saját lelkének. Ezért inkább a világot veszítsük el és a lelkünket nyerjük meg. De Jézus tovább kérdez. Ha az ember úgy él, hogy elvesztegette a lelkét, de megnyerte a világ örömeit, mit tehet, hogy mégis visszaváltsa az üdvösségét, az örök életet. Vagyis: „Mit adhat az ember a lelkéért cserébe?” (Mt 16,26b) Értették ezt a mondatot egyszerűen a földi életre is, hiszen már a zsoltár megfogalmazza az örök érvényű igazságot: „önmagát senki meg nem válthatja, senki sem fizethet az Úrnak váltságdíjat. Az élet ára túl magas volna, meg nem fizetheti senki soha, hogy örökké éljen, s a sírt ne lássa.” (Zsolt 49,8–10) Origenész írja erről: „Ha tízezer diadémmal rakjuk is körül a gyógyíthatatlanul beteg testet, akkor sem gyógyul meg.”

De talán másképpen, talán mégiscsak adható a vagyon a lélekért cserébe, ha az ember odaadja a vagyonát a rászorulóknak. Ezzel talán megmentheti a lelkét. Az igazság azonban az, hogy önmagában még a legjobb emberi cselekedet sem elég arra, hogy kiérdemeljük Istentől az örök életet.

De Krisztus megváltó áldozatának erejében megnyílt az út számunkra az örök boldogság felé. Így mindaz, amit őszinte jócselekedetként végzünk a földön, egy-egy lépés lesz számunkra azon az úton, amelyet Ő készített nekünk.

Jézus beszédét a mai evangéliumban egy nagyszerű képpel zárja, majd eljön az emberfia angyalaival együtt az Atya dicsőségében. Akkor megfizet mindenkinek tettei szerint (vö. Mt 16–28). Ebben a szóban, hogy mindenkinek és mindenkinek a tettei szerint Szent Jeromos különleges üzenetet fedez fel. 

Mert nincs különbség zsidó és pogány, férfi és nő, szegény és gazdag között. Isten nem a származást, nem a hovatartozást veszi figyelembe. A végső ítéletkor az ember tettei számítanak előtte.

Ő az egész emberiségért meghalt, minden kor, minden nép minden emberéért. Ő tudja, hogy mi, emberek mindnyájan egyetlen családba tartozunk, ahol sem a nyelv, sem a bőrszín, sem a származás nem tesz senkit különbbé a másiknál. Annak a boldogságnak, amelyet Krisztus ígér nekünk az evangéliumban, a lélek életének már itt a földön megláthatjuk a jeleit. Ha szeretetben élünk, bennünk már elkezdődött az az örökkévalóság, amelyre hivatást kaptunk.

Ilyen elkötelezett szeretettel dolgozzunk a roma közösség javára a lelkipásztori munkában, hogy már itt a földön szebbé és gazdagabbá tehessük egymás életét és közös reménnyel tarthassunk az örök üdvösség felé. Boldog Ceferinó, könyörögj értünk! Ámen.

*

A szentmise után – Úrszínváltozás ünnepének elősestéjén – görögkatolikus gyümölcsszentelési szertartás következett, majd Kocsis Fülöp érsek-metropolita tartott elmélkedést.

„Hogyan alakult ki Jézus lelkében a hivatástudat? Hogyan fogta fel ő, hogy ki is valójában? Kisgyermekkorában Mária tanította járni, imádkozni, Józseftől tanulta meg az ácsmesterség alapjait. De eközben a ki vagyok én? kérdése is foglalkoztatta” – kezdte a lelkigyakorlat bevezető elmélkedését Kocsis Fülöp, a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitája. Jézus gyermekkorából csak egy történetet ismerünk, amikor tizenkét éves korában ott maradt a templomban. Ekkor már tudatosulhatott benne, hogy az Isten Atya, akinek a dolgaival kell foglalkoznia (vö. Lk 2,49). Jézus beszél arról, hogy Isten abba, Atya. Előtte a végtelen Istent senki nem merte így nevezni.

Jézus tudta, hogy küldetése van, mint ahogy azt is, hogy ebben lesznek majd segítőtársai. Ezért választott ki a 12 pátriárkának megfelelően 12 apostolt: „Történt pedig azokban a napokban, hogy kiment a hegyre imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Amikor megvirradt, magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt. Ezeket elnevezte apostoloknak: Simont, akit Péternek is nevezett, és Andrást, a testvérét, valamint Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást, Jakabot, Alfeus fiát és Simont, akit Zelótának neveznek, Júdást, Jakab fiát, és iskarióti Júdást, aki áruló lett. Majd lement velük és megállt egy sík helyen. Vele volt tanítványainak egy nagy csoportja és hatalmas népsokaság egész Júdeából, Jeruzsálemből, Tírusz és Szidon tengermellékéről, akik eljöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyuljanak betegségeikből. Akiket pedig tisztátalan lelkek gyötörtek, meggyógyultak” (Lk 6,12–18).

Ahhoz, hogy megtalálja őket, egy egész éjszakán át imádkozott. Mit imádkozhatott, mit mondott? Zsoltározott, beszélgetett az Atyával? Ezt nem tudjuk, de az biztos, hogy egész éjszaka együtt volt az Atyával. Tapasztalatból tudhatjuk, hogy egy egész éjszakán át virrasztani nem könnyű. Ám azzal, akit szeretünk, szívesen vagyunk együtt.

Jézus nemcsak arra jött rá, hogy ő szereti az Atyát, hanem az is tudatosult benne, hogy őt is szereti az Atya

– emelte ki az érsek-metropolita.

A főpásztor ezután egy személyes élményét idézte fel. 2021-ben felkereste Ferenc pápát, aki éppen Irakba készülődött. A Szentatya elmondta neki, hogy mindenki le akarja erről beszélni, mert úgy látják, hogy ez egy nagyon veszélyes utazás lenne. „Tudjátok, én egy ilyen helyzetben imádkozom, majd egyedül hozom meg a döntést. És úgy döntöttem, hogy el fogok menni Irakba” – mesélte Ferenc pápa. A Szentatya imádságában kapott arra útmutatást, hogy el kell mennie. Ma már tudjuk, ez milyen fontos, történelmi jelentőségű út lett.

A fent idézett evangéliumi részben Jézus is imádkozik, mielőtt döntene. Jézus és Ferenc pápa példája is azt mutatja, hogy az Istennel töltött időnek nagy jelentősége van. De mit is mondjak Istennek az imában? Elmondhatom a gondjaimat, imádkozhatok másokért, de vajon kell-e magyarázni Istennek, mi van velem és a körülöttem élőkkel? Valószínűleg nem, de amikor Istennel beszélek, nekem fog használni. Persze az is fontos, hogy ne csak én beszéljek, meghallgassam azt is, hogy Ő mit akar mondani.

Az imádság párbeszéd, ezért egy ponton túl el kell hallgatnunk. Nem a fülünkkel kell hallgatnunk, hanem a szívünkkel. Ehhez önmagunkba, a szívünkbe kell szállnunk

– hangsúlyozta Kocsis Fülöp.

Ha hagyom, hogy Isten szóljon, békesség támad a szívemben. Ez a békesség az Isten üzenete. Ne is akarjunk többet, mert ha békességem van, akkor felismerem, hogy mit kell tennem – emelte ki a főpásztor. – Ha elcsendesedik a tenger, egészen mélyre láthatunk. Így van ez a szívünkkel is. Minél több időt tudok együtt tölteni az Istennel, annál inkább rádöbbenhetek, hogy Isten szeret engem.

Fontos tehát a csend, mert akkor meghalljuk Isten szavát, mely életünk útján segít a jó döntéseket meghozni. De ezt a békét, amit így kapunk, tovább is kell adnunk

– fejezte be elmélkedését a görögkatolikus érsek-metropolita.

Ezt követően Lakatos Péter görögkatolikus pap felesége, Henrietta tett tanúságtételt. Mint elmondta, már kislányként boldog családról álmodozott. 2009-ben férjhez ment, nem sokkal később áldott állapotba került. Ám kiderült, hogy a gyermek beteg. Péter születése után nagyon nehéz hónapok következtek: „a mennyei dicsőség és a földi pokol” időszaka. Beteljesült egy álom, ugyanakkor ebbe az álomba irdatlan sok keserűség vegyült. Szinte minden budapesti kórházban jártak Petivel. „Miért történt mindez?” – tette fel a kérdést Henrietta. A válasz Jézus keresztje, melyből végül jó származott. Henrietta számára az ima, a böjt, a csend ad erőt abban, hogy hordozni tudja azt, amit anyai szív csak akkor tud elviselni, ha betölti őt Isten a kegyelmével.

Szerző: Baranyai Béla, fotó: Merényi Zita/Magyar Kurír

Nyíregyházi Egyházmegye