Ebben az évben templomunk és egyházközöségünk születésnapját, azaz a templombúcsúi ünnepünket augusztus 21-én tartottuk - Tóth Péter világi elnök beszámolója.
Az idei templombúcsú különleges volt abból a szempontból, hogy parókusunk, Bakancsos Sándor atya a képviselőtestülettel egyetértésben meghívta a 2020 decemberében elhunyt Terdik Mihály atya, egykori lelkipásztorunk gyermekeit. Mihály atya gyermekeit sok szép emlék köti Csengerújfaluhoz, hiszen édesapjuk közel 20 évig szolgálta egyházközségünket. Az ünnepségünket megtisztelte jelenlétével a kerület papsága közül Ivancsó Sándor a csengeri kerület esperese, Szemán András porcsalmi parókus (Terdik Mihály atya unokája), Ifj. Obbágy László rozsályi parókus és Márku János római katolikus plébános, valamint a helybeli illetve a környékről érkező hívek. Az ünnepi szónok Szemán László kótaji parókus (Mihály atya veje) volt, aki ünnepi gondolatait a templom címünnepének evangéliumi szakaszából merítette. Homíliájában beszélt az anya-gyermek kapcsolatáról, Mária életéről is. Sajnos a hirtelen lezúduló eső megakadályozta a körmenet megtartását, így az éltetések a templom ambonjáról történtek.
A liturgiát követően az általános iskola tornatermébe invitáltunk mindenkit. Itt a finom ebéd után hosszas beszélgetés vette kezdetét a Terdik család gyermekei és a helyi hívek között. Szinte nem volt olyan hívő a vendéglátáson, akinek ne lett volna egy kedves története a Terdik családdal kapcsolatban. A búcsú a találkozáokon túl a lelki feltöltődés lehetőségét is biztosította.
Szöveg: Tóth Péter, fotó:
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |