Ordiantion for a deacon

A Szent Liturgián felolvasott evangéliumi szakasz kérdése, „mi jót kell tennem, hogy eljussak az örök életre” mintegy előkészítette a prédikációt tartó Szilárd püspök atya gondolatait a szolgálatról.

A szerpapi rendről, a diakonátus szentségéről, a szolgálókról szóló bibliai szövegrészeket emelt ki a főpásztor. Ezek segítségével a szolgálat milyenségét, a feladatokat, az emberek közti fogadtatását és jutalmát vagy végső értelmét fogalmazta meg.

Elsőként a kánai menyegző eseményeit vette sorra, ahol Jézuson és Márián kívül egyedül a szolgák látták és tudták, honnan került elő a lakodalmas bor legjava. 

Olybá tűnik, mintha Jézus ezzel a történettel meg akarta volna dicsérni a szolgákat, akikről ugyan nem tudjuk, hogy kik, de azt igen, hogy mit tettek – magyarázta a főpásztor. Mária nekik mondott szavai (»tegyetek meg mindent, amit csak mond nektek«) „a mi szolgálatunk összefoglalása” is – vont párhozamot a szerpap, pap és a menyegzőn tevékenykedő szolgálók között. 

„Hosszan olvashatjuk a Bibilában, hogy nevelte, mire küldte Jézus az apostolokat. Jézus elmagyarázta, elmondta, mit kell tenni, s mindezt úgy fogadni, ahogy Mária szólította fel a szolgákat: amit mond nektek, azt tegyétek meg.”

„A kánai menyegző erről szólt, megkezdődött az Isten országa, minden jövendölések beteljesülése, már itt van az a Messiás, aki képes a vizet borrá változtatni, a bort a saját vérévé tenni, aki képes ezt a beteg emberiséget átváltoztatni az Isten képmásárára, képes az egész világot átváltoztatni az Isten dicsőséges országára.”

A szolgálókról gondolkodva arra hívta fel a figyelmet, hogy nemcsak a mindennapok nehézségeit kell mérlegelni, a naponkénti kihívásoknak megfelelni, hanem „a szolgálatban előre kell tekinteni a végpontra, a világ végpontjára és az én életem végpontjára.”

„Mert Isten, aki elindított engem a szolgálat útján, elég erős ahhoz, hogy bármilyen göröngyös úton végig vezessen engem egészen addig, amíg be nem teljesedik terve” – vallotta a hierarcha.

Második evangéliumi történetként felolvasta a királyi menyegzőről szóló példabeszédet. A szolgákat háromszor küldi el a király, a meghívott vendégek mégsem érkeznek meg. »A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak találtak, jókat, gonoszokat egyaránt.«

„Íme az Isten terve és az Isten tervének a sorsa: ő mindig hív mindenkit a menyegzőre, hiszen az egész történelemben a teremtéstől kezdve az utolsó ítéletig minden arról szól, hogy az Isten eljegyezte az ő egyszülött fiának a világot és legfőkképp az embert, mindent elkövet, hogy ez a szent szerelem, házasság, ez az isteni menyegző meg is történjen.” 

Ehhez szükség van a szolgákra, akik hirdetik: minden kész, gyertek a menyegzőre. 

Minden kész, vagyis „kezünkbe adta tanítását, ránk bízta a szentségeket, mindenekelőtt saját testét és vérét, ránk bízta szeretetét, hogy áldozat legyünk az áldozattal, szolgák legyünk a szolgákkal.”Az élet nyugalmát, az üdvösséget kínálja fel az Isten.

De példabeszédben a szolgák sorsa is kirajzolódik: egyeseket megvertek, másokat meg is öltek. „Csak azoknak a szolgáknak van igazi bemenetelük, csak azok találnak örömöt a diakónus majd a papi szolgálatban, akik készek arra, hogy szenvedjenek az őket küldő Mesterrel együtt” – figyelmeztetett. Hiszen Krisztus a kereszten pecsételte meg a maga küldetését, a maga örömét, az emberiség üdvösségét.

A Timóteushoz írt levelet idézve erősítette meg ezt a kijelentést: »Aki ugyanis jól végzi szolgálatát, nagy megbecsülésre tesz szert, és bizalmat szerez magának a Krisztus Jézusra alapozott hitben.« 1Tim 3,13 Hiszen a szolgálat keservei azt eredményezik, hogy erősebbek, biztosabban legyünk a hitben, szilárdabbak a szeretetben, határozottabbak a nehézségben, a szenvedésben.

Ahogy Izajás próféta bemutatta az Úr szolgáját jövendölésében: ez a szolga a maga egyéniségével, szelídségével hat az emberekre, csendben van és türelmes, nem akar hírnevet szerezni. Ezeket az Izajás-féle tulajdonságokat fogalmazza meg Jézus: „tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű – ez a szolgálatnak az evangéliuma” – hangzott Szilárd püspök megállapítása. „Jézustól tanuljunk szelídséget, jóságot, egyszerűséget, udvariasságot, nem nagy szavakkal és kiabálással, hanem a szelíd ember természetes vonzásával kell az embereket nem magunkhoz, hanem Krisztushoz kötni.”

Megszólítva a szentelendőt, újra az Evangélium szavaival erősítette Richárdot hivatásában: „a szolgálat végső értelmét így adta meg Jézus: »ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya.«” – zárta beszédét.

A diakónusszentelésen együtt imádkozott paptestvéreivel az oltárnál gyermekéért, az újszenteltért Pásztor István nyírkarászi parókus atya, Richárd pap nagybátyjai, egykori elöljárói, papbarátai, valamint a helynök atyák, Szabó Tamás pasztorális helynök és dr. Papp Tibor főhelynök atya, aki felolvasta Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök levelét. 

Pásztor Richárd atya szentelési napjával kezdődően a Máriapócs Nemzeti Kegyhely diakónusaként teljesít szolgálatot. 

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye