PANNÓNIA KÁVÉHÁZ
Béla atya életet ment
Sokan szerettük, tiszteltük a nemrég eltávozott Mosolygó Béla atyát. Én atyai jóindulata miatt kicsit nagyapámként tekintettem rá, holott semmilyen rokoni viszony nem volt köztünk. Személyisége és beszélgetéseink mégis mély nyomot hagytak bennem. Az egyiket gyöngyszemként őrzöm emlékeim között, mert arról számol be, amin papi hivatása nyugodott egész életében: a szeretet erejéről. Ezzel az írással Mosolygó Béla atyára emlékezem – P. Tóth Nóra sorai.
A kávét tejhabbal szerette. Leült megpihenni az iroda kávézójába, s én mindig megkérdeztem tőle, kér-e kávét. Nem utasította vissza. Tejbe pici cukor, meglangyosítva, felhabosítva és bele a fekete. S amikor leültem mellé, míg a kávéját kortyolta, mesélt. Mindenről. A múltról, templomépítésről, családi örökségéről, a kertjéről, melyet nagy gonddal tartott takaros rendben, a világról és az Istenről, a munkájáról a gyermekvédelemben.
Aggódva mondta el, milyen kusza életállapotban élnek a kamaszok a lakásotthonokban, ahová kijár pasztorálni, s olykor hiába minden jóindulat, segítség, elszöknek, bántalmazó közegbe kerülnek: bár még gyermekek, használják őket, s ennek bizony következményei is vannak.
Az egyik kislány úgy érezte, hogy ezt a következményt, a méhében növekvő magzatot ő nem szeretné felvállalni.
Ez is szóba került a kávézás során többször is. Nem könnyed beszédtéma az emberi sorsok szövevénye, de érdeklődésemre talán neki is jól esett kiadni magából mindazt a fájdalmat és szomorúságot, melyet közelről szemlélt: az árvaságnak, a szülőktől hátrahagyott gyermekek úttalanságának nyomasztó súlyát. Mikor erről a kislányról beszélt (megtartva a diszkréció megkövetelt szintjét), mindig derűs, kisimult arca elkomorodott: talán hibáztatta is magát, hogy nem tud rá hatni eléggé, a sok lelki fröccs, a beszélgetés mégis hiábavaló – a kislány a gyermeket elvéteti. Pedig hány évet megélt már Béla atya, prédikálva, Jézus Krisztus országát hirdetve, odaforduló szeretetet gyakorolva minden embertársa irányában. Szeretetének minden erejével harcolt azért a csöppségért. Emésztette őt, hogy a lány makacsul kiáll a rossz döntés mellett.
Az egyház szociális intézményei közül a lakásotthonok, a leányanyáknak segítő születések háza vagy a nevelőszülői hálózatok azzal a céllal működnek, hogy a gondozott gyermekek biztonságban élhessenek és tanuljanak, stabil értékrendet kapjanak, megtalálhassák önmagukat és a Jóistent. Szakmát szerezzenek: legyenek jó asztalosok, pincérek, kőművesek, fodrászok, mezőgazdasági gépszerelők; s egyenesbe jöjjenek mind érzelmileg, mind társas kapcsolataikban azért, hogy ne teremtsék önmagukat, félresiklott sorukat újra a következő generációban: az ő gyermekeik ne kerüljenek el- és kitaszítottként lakásotthonokba vagy nevelőszülőkhöz.
A lakásotthonokban végzett lelki vezetésével Béla atya maga is ezeket a törekvéseket erősítette. Jelenléte a gyermekek között, odafigyelése – hiszem – nem volt hiábavaló. Erre bizonyíték az, hogy egyik alkalommal áttörést ért el az említett kislány ügyében. Így mesélte el nekem:
„Amikor azon az állásponton volt a kislány, hogy megöli a gyermekét, az arca sötét volt. Aggodalommal, félelemmel teli. Tisztában volt azzal, mit akar elkövetni. Sokan át sem gondolják úgy igazán, mit fognak elkövetni: a cél – szabadulni a gyermektől, aki a szíve alá került, mindegy milyen eszközökkel. De ő tudta, mire készül.
Hetek óta beszélgettünk már arról, hogy nem helyes az, amire készül. Nyolchetes volt a magzat azon a csütörtökön, mikor bejelentette: eldöntötte magában – megtartja a gyermekét. Fiatal kora ellenére egy másik gyermeke is van már – nevelőszülőknél. A kislány most úgy határozott, hogy szakmát akar szerezni és ő maga akarja felnevelni gyermekeit. Megváltozott az arca, ragyogott, mikor megosztotta velem elhatározását. Persze ha valóban ezt akarja, sokat kell küzdenie értük.”
Együtt örültünk a piciny életnek, melynek talán lesz alkalma egyszer boldog lenni. S szerényen, a maga jelentőségét egyáltalán nem hangsúlyozva, újságolta másoknak is az örömhírt: megmarad egy gyermek, megszülethet egy Istentől teremtett lélek a földre.
Nem látványosan, nem Supermenként, de Béla atya életet mentett. A gyermek él, (több más megmentett gyermekkel együtt) s ez Mosolyó Béla atyának is köszönhető. Munkájának csodálatos gyümölcse érett be egy leányanya elhatározásban.
P. Tóth Nóra
