Kirmess in Mátészalka

A Szent Liturgia elején dr. Papp Tibor főhelynök atya megáldotta a felújított templomot, melyben minden nyílászárót kicseréltek az elmúlt időszakban; rendezték a templom körüli teret, térkővel burkolták a járdát és udvarrészt, új állapotba hozták a lépcsőket.

Mindezt állami támogatás segítségével valósították meg a mátészalkai hívek és a lelkipásztorok, Papp Zoltán esperes-parókus atya és Bodnár Attila atya, a helyi görögkatolikus iskola lelki igazgatója. A búcsúi liturgián együtt imádkoztak a házigazdákkal a kerület papjai, Kanyó Árpád hodászi parókus atya, Zolcsák István nyírcsászári parókus atya, aki az elmúlt héten ünnepelte hetvenedik születésnapját, a szintén születésnapos Gelsei Gábor ópályi, Magyar László nyírkátai és Kicsák János nagydobosi parókus atyák.

A szertartást dr. Papp Tibor atya vezette és ő mondott homíliát, kapcsolódva az ünnep tematikájához és evangéliumi szakaszához, Márta és Mária kétfajta szolgálatához Jézus lábainál.

„Az Istenszülő esedezik érettünk a magasságbeli Istenhez. – Lehet-e nagyobb nyugalma a krisztusi, keresztény embernek, mint hogy ezt hittel el tudja imádkozni, lehet-e nagyobb reményünk, ha így tudunk belépni a templomba.” Ezekkel a gondolatokkal indította beszédét a főhelynök. Belépni a templomba, melyet őseink építettek. E kettős cél fogalmazódik meg egy búcsú kapcsán is: elmenni arra a helyre, „ahol megállhatunk, ahol lerakhatjuk az Isten kezébe az élet gondját-baját, s reményt, erőt kaphatunk az előttünk álló feladatokhoz”, másrészt, hogy „megemlékezzünk az ősökről, akik áldozatot hoztak azért, hogy megépülhessen ez a templom.” Ők, akik a II. világháború után vették a fáradságot és a szegénységgel való küzdésük ellenére hajlékot építettek az Istennek, példaképeink.

Majd a jelen viszonyokkal párhuzamot vonva állította a ma embere elé feladatul: bizalommal menni az Isten házába, úgy alakítani az életünket, hogy az Neki tetszen.

Annak fontosságáról elmélkedett, hogy a templom, ez a szent tér segít az embernek emberségét megőriznie: ott, ahol az ég a földdel összeér, tudunk igazán az Istenre és a lelkünkre figyelni.

A templom címünnepének a szent hagyományban megőrzött eredetét felidézve megállapította: az Istenszülő oltalmazó palástja, nem magától értetődő, evidens jelensége éltünknek, a háborgó világunknak. Az Istenszülő segítségéhez szükséges elsajátítanunk a Mária lelkületét, melyet már örömhírvételkor megismerhetünk: Legyen nekem a te Igéd szerint.

Hogy ezt ki tudjuk mondani, oda kell fordulni az atyához – erre megfelelő a templom –, megállni, megnyugodni, kiszakadni a hétköznapokból, ahogyan azt az evangéliumi történetben a két testvér közül Mária tette.  

Márta szorgalmas volt, de a sürgés-forgásban elfárad. Nem vette észre az igazán lényegeset: Jézusra figyelni. „Arra figyelni, akinek a nevünket köszönhetjük. A keresztény azt jelenti krisztusi. Megkeresztelkedésünk nemcsak tény, hanem feladat: úgy gondolkozzunk, úgy éljük az életünket, ahogy azt Krisztus tenné” – hangsúlyozta az atya. „Mennyire vagyunk krisztusi emberek? – tette fel a kérdést. – Egy búcsún megállhatunk és visszatekinthetünk erre.”

„Mikor az autópályán közlekedünk, nem vesszük észre a sok szépséget, ami mellett elmegyünk.” – hasonlította a közöttünk élő sok-sok Márta magatartását ehhez a hétköznapi tapasztalathoz. 

„A munkánkba mindent beleadunk, abban akarunk tökéletesek lenni, de haza már csak egy maradék embert viszünk. Nem vesszük észre gyermekeink fejlődését, párunk szükségleteit, lelkünk igényét, lelkünket, melynek örök élete van, s hogy többet kellene gondoskodni róla. Elmegyünk a lényeg mellett.” – állapította meg korunk jelenségéről.

„Mária nem a lusta ember megtestesítője. Az ő keze is ugyanolyan kérges volt, mint a Mártáé, de ő jó időben észrevette, mi az igazán fontos. Ha a lelkünket nem ápoljuk, az örök élettel nem foglalkozunk, hiába teszünk meg mindet a mulandó dolgokért. – hangzott az összehasonlítás.  – Mária a jobbik részt választotta, figyelt Jézusra, le tudta tenni a gondokat, a bajokat és a teendőket, s az Istenre figyelt.”

Az Istenre való ráhagyatkozáshoz személyes tanúságtételével is példát adott, hiszen a közelmúltban súlyos betegségen átesett feleségével történt eseményeket mesélte el a jelenlévőknek. 

„Legyen nekem a te Igéd szerint. Tanuljunk az Istenszülőtől, így lesz az oltalma hatékony mindannyiunk életében.” – elevenítette fel zárszóként prédikáció központi gondolatát.

A házigazda, Papp Zoltán atya köszöntötte az ünnepségen résztvevőket és sorra vette azokat a feladatokat, melyeket a templom mostani megújítása során megoldottak, s háláját fejezte ki az abban, valamint a búcsúi ünnep lebonyolításában segítő testvéreknek a munkáját. Az egyházközség világi elnöke visszautalva a prédikációra arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a közösségnek milyen fontos Mária oltalma, s azzal biztatott mindenkit, hogy „Mária a reményünk e reménytelen világban”. Megköszönte a vendégek imádságos jelenlétét és a közös ünneplést.

A körmenet és miroválás után agapén ünnepelték tovább Mária oltalmát.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye