PANNÓNIA KÁVÉHÁZ
Mindennek rendelt ideje van…
Napok óta zakatol ez a mondatfoszlány az agyamban.
Teljesen véletlenül a minap egy kedves ismerős is épp ezt a szentírás idézetet emlegette telefonbeszélgetésünk során, amikor féltőn kértem, hogy előzetes betegségei miatt nagyon vigyázzon magára, mert ha elkapja… (Jaj, ne!)
Erre ő teljes megnyugvással közölte: tudod, „mindennek rendelt ideje van…”
Azóta mintha dallamragadásom lenne… ez a mondat kíséri a napjaimat, és előjön a legváratlanabb helyzetekben. És nem csak mert féltem a kedves, csupaszív idősödő ismerőst. Nem!
Eszembe jut, amikor a hajnal magányos csendjében a kávém fölött mormolom a reggeli imámat.
„Szívem első gondolata,
Hozzád száll fel…”
- őrizd a mai napon is minden családtagomat! Ma is, mindig is… – mert „mindennek rendelt ideje van…”
Eszembe jut, amikor épp zúgolódok, hogy másodszülöttünk ovimentes napokon pontban hatkor trappol kifelé apró mezítlábas lábacskáival, pedig nekem még tart a kávém, és az online tananyag sincs még fent a Krétában, Classroomon (persze aki hajnalban akar tanulni a közösségi portálon megtalálja, mert előző este feltettem időzített bejegyzésként ☺).
Csak egy picit aludhatott volna még, annyira jó a reggeli csend. – de „mindennek rendelt ideje van…”
Szintén beugrik, amikor a kamaszt próbálom kiverni az ágyából, fél nyolc magasságában, hiszen napirend kell! Karantén ide vagy oda! (Na, jó- mivel mostanában nincs kismise, vasárnaponként ez a mozzanat 9-re csúszik. Így mindenki jobban jár!) Amikor nem járok túl nagy sikerrel, akkor fél 8 táján már nem csak a gondolataimban járkál az a bizonyos idézet, hanem kissé átalakulva erélyes hangnemben el is hagyja a számat! – mert ugye „mindennek rendelt ideje van…”?!
Aztán a mosogatás- már megint! Még most fejeztem be szinte a vacsora utánit, máris tele a mosogató mosatlannal. De megnyugtatásképp ismét eszembe jut – „mindennek rendelt ideje van…” – és beletörődve hozzálátok.
Aztán, amikor egy gyors körtelefon a nagyszülők felé, kinek mire és honnan van szüksége! Mert mi 65 alattiak 9-ig mehetünk boltba, patikába. – mert „mindennek rendelt ideje van…”
(Ők mehetnének később, de megpróbálunk vigyázni rájuk - már ha hagyják.)
No és beugrik a szlogen, amikor pittyeg a telefon, hogy 5 perc múlva online kell lennem, és betűt tanítanom a JÓmadárkáimnak, akik nagy izgalommal várják a bejelentkezést, amiben én még elég tudatlan vagyok. – s zóval ideje a gép elé telepednem.
Na és a programot sem tanultam meg még igazán használni - de mint tudjuk: „mindennek rendelt ideje van…” – majd most megtanulom.
Mire végzek a tanítással máris a gyomorkorgások jelzik, hogy „mindennek rendelt ideje van…” – még az ebédnek is!
De előtte még fárasztjuk a gyerekeket, mert most épp a napi 3km biciklizésnek van rendelt ideje éhség ide. éhség oda. (na de egy Dörmit valahogy mégiscsak magához vesz mind a kettő.)
Karanténebédünk 95%-ban nagymamától érkezik, aki épp jelez, hogy elkészült, ideje elmennem az étkekért- tehát „mindennek rendelt ideje van…” (A félreértések elkerülése végett, nagyit így tudjuk rávenni, hogy csatlakozzon a Maradj Otthon! mozgalomhoz… ő főz, tehát otthon van. )
Mint következetes szülő máris szajkózom ebéd és mosogatás után, hogy alvás-tanulásidő!!
Mert a napirend, az napirend! És persze „mindennek rendelt ideje van…”- főleg az alvásnak és tanulásnak!
A kicsi alszik, a nagy tanul (remélhetőleg- mert az online dolgozatnak is rendelt ideje van – holnap)
A csendnek és nyugalomnak is rendelt ideje van. Vagyis lenne… most. De megnyitom a híreket, belehallgatok az operatív törzs beszámolójába. Se csend, se nyugalom!
Nyugalom főleg nem…
Úgy tűnik rendelt ideje most
– a titokban való félelemnek,
– az értünk dolgozók szidásának,
– a reménytelenségnek,
– az álhíreknek,
– az ezeken való bosszankodásnak
van.
Inkább be is zárom a közösségi teret, nem olvasgatok tovább.
Mormolom magamban: Uram, csak most ne mi, ne a családunk, ne az ismerőseink, ne a falunk növelje a mindennap félve megnyitott számadatokat.
De tudjuk, mindennek rendelt ideje van - sajnos a betegségnek is.
Gondolataimból a telefon és számítógép folyamatos hangjelzése ébreszt, mert rendelt ideje van:
– a napi leckék érkezésének,
– a pozitív megerősítések visszaküldésének,
– a félő gyermekek bátorításának,
– a tanácstalan szülők biztatásának,
– a videóüzeneten jelentkező (puszit küldő) kisdiákok megkönnyezésének (csakis titokban!)
És máris sürgető hangok szűrődnek be a fülhallgatóm ellenére (hiszen épp a hangos olvasásról küldött videókat nézem/ hallgatom).
Igen, tudom rendelt ideje van :
– a vacsorának,
– az esti készülődésnek,
– a lefekvésnek.
De mivel nem vagyok mintaanya, ez a rendelt idő elcsúszik... mert még egy birkózás, még egy kártyaparti, még egy mese. Persze épp lefekvéskor jön el a szomjan halásnak a rendelt ideje is.
Végre beáll a csend, rendelt ideje van az esti imának, ami most a vészhelyzet esetén hosszabbra nyúlik. Közben lelassul és monotonná válik a mellettem fekvő ötéves szuszogása is.
A sötétség sűrűjében még magamban újra mondom, a már előbb elmondott Most segíts meg-et (a kicsi így hívja). Hálát adok, hogy az enyémek közül senki nem köhög, nem lázas, nincs kórházban, nem dolgozik külföldön, nincs piros cédula az ajtónkon… és tudatosítom magamban, hogy:
„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.”
Még ennek a vesztegzárnak, vírusnak, körülöttünk lévő mizériának is.
Reméljük azonban, hogy hamarosan rendelt ideje lesz:
- a hálának,
- a nyugalomnak,
- a gyógyulásnak,
- a számok csökkenésének,
- a szentmisékre hívó harangszónak,
- az öleléseknek,
- a munkába járásnak,
- közösségi programoknak
és mindenki kiegészítheti a sort…
De ideje a saját helyemre feküdnöm, átgondolva a holnapi nap tennivalóit. Hisz rendelt ideje lenne már sütni egy sütit, elduggatni a hagymát, megpucolni az ablakokat, elrakni a téli ruhákat…
Napok óta zakatol ez a mondatfoszlány az agyamban.
Teljesen véletlenül a minap egy kedves ismerős is épp ezt a szentírás idézetet emlegette telefonbeszélgetésünk során, amikor féltőn kértem, hogy előzetes betegségei miatt nagyon vigyázzon magára, mert ha elkapja… (Jaj, ne!)
Erre ő teljes megnyugvással közölte: tudod, „mindennek rendelt ideje van…”
Azóta mintha dallamragadásom lenne… ez a mondat kíséri a napjaimat, és előjön a legváratlanabb helyzetekben. És nem csak mert féltem a kedves, csupaszív idősödő ismerőst. Nem!
Eszembe jut, amikor a hajnal magányos csendjében a kávém fölött mormolom a reggeli imámat.
„Szívem első gondolata,
Hozzád száll fel…”
- őrizd a mai napon is minden családtagomat! Ma is, mindig is… – mert „mindennek rendelt ideje van…”
Eszembe jut, amikor épp zúgolódok, hogy másodszülöttünk ovimentes napokon pontban hatkor trappol kifelé apró mezítlábas lábacskáival, pedig nekem még tart a kávém, és az online tananyag sincs még fent a Krétában, Classroomon (persze aki hajnalban akar tanulni a közösségi portálon megtalálja, mert előző este feltettem időzített bejegyzésként ☺).
Csak egy picit aludhatott volna még, annyira jó a reggeli csend. – de „mindennek rendelt ideje van…”
Szintén beugrik, amikor a kamaszt próbálom kiverni az ágyából, fél nyolc magasságában, hiszen napirend kell! Karantén ide vagy oda! (Na, jó- mivel mostanában nincs kismise, vasárnaponként ez a mozzanat 9-re csúszik. Így mindenki jobban jár!) Amikor nem járok túl nagy sikerrel, akkor fél 8 táján már nem csak a gondolataimban járkál az a bizonyos idézet, hanem kissé átalakulva erélyes hangnemben el is hagyja a számat! – mert ugye „mindennek rendelt ideje van…”?!
Aztán a mosogatás- már megint! Még most fejeztem be szinte a vacsora utánit, máris tele a mosogató mosatlannal. De megnyugtatásképp ismét eszembe jut – „mindennek rendelt ideje van…” – és beletörődve hozzálátok.
Aztán, amikor egy gyors körtelefon a nagyszülők felé, kinek mire és honnan van szüksége! Mert mi 65 alattiak 9-ig mehetünk boltba, patikába. – mert „mindennek rendelt ideje van…”
(Ők mehetnének később, de megpróbálunk vigyázni rájuk - már ha hagyják.)
No és beugrik a szlogen, amikor pittyeg a telefon, hogy 5 perc múlva online kell lennem, és betűt tanítanom a JÓmadárkáimnak, akik nagy izgalommal várják a bejelentkezést, amiben én még elég tudatlan vagyok. – s zóval ideje a gép elé telepednem.
Na és a programot sem tanultam meg még igazán használni - de mint tudjuk: „mindennek rendelt ideje van…” – majd most megtanulom.
Mire végzek a tanítással máris a gyomorkorgások jelzik, hogy „mindennek rendelt ideje van…” – még az ebédnek is!
De előtte még fárasztjuk a gyerekeket, mert most épp a napi 3km biciklizésnek van rendelt ideje éhség ide. éhség oda. (na de egy Dörmit valahogy mégiscsak magához vesz mind a kettő.)
Karanténebédünk 95%-ban nagymamától érkezik, aki épp jelez, hogy elkészült, ideje elmennem az étkekért- tehát „mindennek rendelt ideje van…” (A félreértések elkerülése végett, nagyit így tudjuk rávenni, hogy csatlakozzon a Maradj Otthon! mozgalomhoz… ő főz, tehát otthon van. )
Mint következetes szülő máris szajkózom ebéd és mosogatás után, hogy alvás-tanulásidő!!
Mert a napirend, az napirend! És persze „mindennek rendelt ideje van…”- főleg az alvásnak és tanulásnak!
A kicsi alszik, a nagy tanul (remélhetőleg- mert az online dolgozatnak is rendelt ideje van – holnap)
A csendnek és nyugalomnak is rendelt ideje van. Vagyis lenne… most. De megnyitom a híreket, belehallgatok az operatív törzs beszámolójába. Se csend, se nyugalom!
Nyugalom főleg nem…
Úgy tűnik rendelt ideje most
– a titokban való félelemnek,
– az értünk dolgozók szidásának,
– a reménytelenségnek,
– az álhíreknek,
– az ezeken való bosszankodásnak
van.
Inkább be is zárom a közösségi teret, nem olvasgatok tovább.
Mormolom magamban: Uram, csak most ne mi, ne a családunk, ne az ismerőseink, ne a falunk növelje a mindennap félve megnyitott számadatokat.
De tudjuk, mindennek rendelt ideje van - sajnos a betegségnek is.
Gondolataimból a telefon és számítógép folyamatos hangjelzése ébreszt, mert rendelt ideje van:
– a napi leckék érkezésének,
– a pozitív megerősítések visszaküldésének,
– a félő gyermekek bátorításának,
– a tanácstalan szülők biztatásának,
– a videóüzeneten jelentkező (puszit küldő) kisdiákok megkönnyezésének (csakis titokban!)
És máris sürgető hangok szűrődnek be a fülhallgatóm ellenére (hiszen épp a hangos olvasásról küldött videókat nézem/ hallgatom).
Igen, tudom rendelt ideje van :
– a vacsorának,
– az esti készülődésnek,
– a lefekvésnek.
De mivel nem vagyok mintaanya, ez a rendelt idő elcsúszik... mert még egy birkózás, még egy kártyaparti, még egy mese. Persze épp lefekvéskor jön el a szomjan halásnak a rendelt ideje is.
Végre beáll a csend, rendelt ideje van az esti imának, ami most a vészhelyzet esetén hosszabbra nyúlik. Közben lelassul és monotonná válik a mellettem fekvő ötéves szuszogása is.
A sötétség sűrűjében még magamban újra mondom, a már előbb elmondott Most segíts meg-et (a kicsi így hívja). Hálát adok, hogy az enyémek közül senki nem köhög, nem lázas, nincs kórházban, nem dolgozik külföldön, nincs piros cédula az ajtónkon… és tudatosítom magamban, hogy:
„Mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.”
Még ennek a vesztegzárnak, vírusnak, körülöttünk lévő mizériának is.
Reméljük azonban, hogy hamarosan rendelt ideje lesz:
- a hálának,
- a nyugalomnak,
- a gyógyulásnak,
- a számok csökkenésének,
- a szentmisékre hívó harangszónak,
- az öleléseknek,
- a munkába járásnak,
- közösségi programoknak
és mindenki kiegészítheti a sort…
De ideje a saját helyemre feküdnöm, átgondolva a holnapi nap tennivalóit. Hisz rendelt ideje lenne már sütni egy sütit, elduggatni a hagymát, megpucolni az ablakokat, elrakni a téli ruhákat…
Lipőkné Dóra
