Árpád-házi Szent Erzsébetre emlékezve idén is osztottak kenyeret a Nyíregyházi Egyházmegyében az egyházmegyei karitász és a nagylelkű felajánlóknak köszönhetően.
A Lipóti Pékség, a Nyíregyházi Kenyérgyár Kft. és az Ecsedi Pékség közel száz kenyeret és két nagy doboz pékárut adott át a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitásznak, s az adományok az egyes parókiák karitászcsoportjaihoz, valamint a Magvető Tanodához kerültek a munkatársak segítségével.
A központi átadó a Nyíregyháza-huszártelepi Szervezőlelkészség területén működő Magvető Tanodában volt, ahol dr. Oláh Tamás karitászigazgató és munkatársai Szabó Bernát Sándornénak, a tanoda szakmai vezetőjének továbbította az adományt, melyet Szikora Ede Szabolcs szervezőlelkész áldott meg.
A kenyér és pékáru Szent Erzsébet rózsává változott kenyereinek majd újra kenyérré változott rózsáinak csodájára emlékezve kerül november vége felé, Szent Erzsébet emléknapja körül a rászoruló családok asztalára, hiszen a szentnek a szegények felé forduló szolgáló szeretete a Katolikus Karitász számára követendő és példaértékű.
Amit én álmodom
Nem fényűzés, nem fűszer, csemege,
Amit én álmodom:
Egy nép szájában betevő falat.
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Lelki kenyér az éhező szíveknek,
Asztaláldás mindenki asztalán.
Reményik Sándor: Mindennapi kenyér
Forrás: Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász, fotó: Pristyákné Mezei Viktória, Szabó Bernát Sándorné
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
||||||
2 |
3 |
4 |
5 |
6 |
7 |
8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 |
16 |
17 |
18 |
19 |
20 |
21 |
22 |
23 |
24 |
25 |
26 |
27 |
28 |
29 |
30 |
31 |