Eltelt az első zarándoknapunk. Bőségben telt napsütéssel és kilométerekkel, jókedvvel és imádsággal...

A sárga és a zöld csoport a debreceni görögkatolikus templomban kezdte a napját Szent Liturgiával. A sokszoros zarándok Szikora Joci atya látott el útravalóval: összefoglalta az eddigi zarándoklatok jelmondatait. A Svetitsben reggeliztünk, majd Debrecenen keresztülgyalogolva megkerestük a Józsa felé vezető földutat.

Egy „nagyon régen volt fiatal” atya is elkísért utunk egy részén. Alsójózsa, majd a zeleméri romtemplom következett – persze nem magától, hanem szedni kellett a lábunkat.

Túl gyorsak voltunk, mert a finom ebédre még várnunk is kellett – nem gulyás, hanem töltött káposzta volt.

Kis pihenő után irány Hajdúböszörmény, ahol a város határában fagylaltos kocsi várt üdítő, finom hidegséggel.

A városba énekelve vonultunk be, még egy mentőautónak is munkát adva – Zsolti azóta már jobban van.

A görögkatolikus templomnál sütik és víz adott kedvet a vecsernyéhez. Sási Péter atya és egy helybeli városatya köszöntője után gyönyörű vecsernyét végeztünk.

Zengett a hajdúböszörményi templom! Vacsora majd szálláskeresés, lepakolás és fürdés, majd esti játék még a lefekvés előtt.

A piros és kék csapat Debrecen-Csapókertben végzett Szent Liturgiát, Pásztor István atya útravalójával.

Irány Martinka (ebéd, pihi), majd a régmúlt időket idéző tanyákkal teli Erdőspusztán át Nyírmártonfalva, ahol nagyon jólesett a süti és a hűsítő.

Hosszú volt az út Nyíracsádra, de mindenki megérkezett: jókedvvel, s elfáradva – de hát ilyen a zarándoklat. Vacsora után vecsernye, majd esti program: főleg egymás lelkesítése, és felkészülés a pihenésre.

Várjuk a holnapot! Nem baj, hogy sokat kell menünk, mert kilométer még van elég.

Fedor Péter

Gyalogosan róják a kilométereket

Több száz ifjú gyalogos zarándokot fogadott Nyíracsád

„Szerencsés utat készít a mi istenünk!” Ez a jelmondata annak az ifjúsági gyalogos zarándoklatnak, mely hétfőn reggel indult Debrecenből Máriapócsra a görögkatolikusok Nagyboldogasszony napi búcsújára.

Máriáért, Jézus Krisztusért, a keresztény egyházba vetett hitükért, önmagukért, a próbatételért és nem utolsó sorban a nagyon jó társaságért vállalkozott több száz tizen-huszonéves fiatal arra, hogy gyalogosan zarándokoljanak el Máriapócsra, a görögkatolikusok augusztus 15-i nagybúcsújára. Az ifjú zarándokok egyik, mintegy 250 fős csoportjának első állomása Nyíracsád volt.

Augusztus 9-én este fél hét tájékában Tóth Elek parókus és helyi hívek népes csoportja fogadta a Kocsis Fülöp megyéspüspök által vezetett zarándokmenetet a falu határában, majd rövid pihenő után a görögkatolikus templomba kísérték őket. Szívet melengető volt a látvány, szinte érezni lehetett a mi Urunk, Jézus Krisztus jelenlétét, ahogy a helyi hívekkel kiegészült, több száz méteren kígyózó menet énekelve végigvonult a településen. A templomban már népes sereg várta a fiatalokat, ahol Tóth Elek parókus köszöntötte a vendégeket, majd közös imával adtak hálát az Úrnak, hogy sikeresen megérkeztek első állomásukra.

A helyi általános iskola tornaterme és tantermei, ahol elszállásolták a fiatalokat, egyetlen éjszakára táborhellyé vált. Az ifjú zarándokok mit sem törődve a maguk mögött hagyott mintegy 35 kilométerrel, korukat nem meghazudtolva vidáman és frissen foglalták el szálláshelyeiket és költötték el a vacsorát, majd vettek részt a közös esti imádságon a zsúfolásig megtelt görög katolikus templomban. Másnap reggel hat órakor a meglehetősen korai ébresztőt követően Kocsis Fülöp celebrált szertartást a templomban, majd helyiek kíséretében indult útnak a népes zarándokcsapat Máriapócs felé.

Kedves Zilahi Enikő

A mai napon Debrecenből indultunk neki a nagy útnak. Két csoportra bomlottunk és átszeltük a várost, hogy elérjük a mai nap célját(sárgák és zöldek), Hajdúböszörményt. Ami igazán nyomott hagyott bennem az úton, az az emberek arca volt a városban. Sok közöny és kérdő tekintet között itt-ott bújt meg egy pár megértő, örömteli tekintet. A kérdő tekintetekből ezeket tudtam kiolvasni: kik ezek, honnan jöttek, mit akarnak és miért csinálják, mivel ad ez nekik többet?

Az utolsó kérdésre szeretnék egyfajta választ megfogalmazni, amely így hangzik: Azért tesszük ezt, mert megéreztünk valamit a szerető Istenből. Sokan felteszik a kérdést, hogy mivel ad többet a keresztény élet. Hiszen vannak, olyan emberek ,akik Isten nélkül is leélhetik boldogan az életüket és a keresztények is leélhetik Istennel ugyan így. De akkor mi a különbség? Ahhoz tudnám hasonlítani a különbséget, mint amilyen régi fekete-fehér néma filmek és a mai színes filmek közötti különbség. A régi filmek is tudnak élményt adni, de ez olyan, mint a szentségek, a megerősítő kegyelmek nélküli élet. Kegyelmekkel élni pedig olyan, mint a színes film, sokkal élménydúsabb és még akkor a hangokról nem is beszéltünk. A filmekben nagyon tetszik a háttérzene szerepe, amikor boldog pillanatok vannak, akkor örömteli zenét játszanak, hogy még jobban át tudjuk élni, amikor pedig akciódús jelenet van, akkor pörgős zene hallható, hogy fel tudjuk venni a ritmust, a kegyelem ott különbözik, hogy a félelmetes részeknél a Jóisten megnyugtató zenét játszik be életünkbe, hogy tudjuk, hogy mellettünk áll és segít a bajban. Mi, akik itt vagyunk, biztosan meghallottuk már a kegyelem háttérzenéjét és ezt keressük és ezt szeretnénk újra és újra meghallani.

A zarándoklat pedig pontosabban ebben segít, hogy megnyissa a lelki szemeinket és füleinket. Az imádság és aszkézis az a két eszköz, amely megnyit minket a Jóisten felé, amely megtisztítja a lelki érzékszerveinket, hogy meghalljuk a kegyelem „muzsikáját”, hogy meghalljuk a Mennyi Liturgia dallamát, amely körbelengi egész világunkat és egész életünket. Hát ezzel is több az Istennel való élet és ezért éri meg ez a lelki/testi erőpróba.

Domokos Zsolt

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum