Minden pillanatomban érzem a Jóisten kegyelmét – tanúságtétel Rókahegyen

A februári találkozás a 2023-as tematikának megfelelően tanúságtétel volt. Az előadó maga is így definiálta ezt az alkalmat. Nem önéletrajzot kívánt adni az érdeklődők számára, hanem azt a törekvést, igyekezetet, azt a szemléletet, melyből kirajzolódik hite, mely bevallása szerint megtartotta és megerősítette őt.

„Hivatásomat, családomat, az egész életemet az őseimtől örökölt nagy hit és a Jóisten kegyelméből megkapott hit alakította. Minden ősöm olyan mélyen vallásos volt, hogy azt az anyatejjel szívtam magamba. A hitem megerősített és a hitemet is megerősítette az összes biológiai tanulmány. Az a fajta rendezettség, mely a világunkra, az emberi szervezetre jellemző: mindebben Isten teremtő ereje van. Főiskolai és egyetemi oktatóként, majd tüdőgyógyászként is az Isten teremtő erejének tudatosítását igyekeztem becsempészni a mindennapokba.”

Arra a két kérdésre kívánt válaszolni a továbbiakban, hogy miben adott többet számára vallásos orvosként élni, és hogyan adódtak ebből nehézségek.

„Többször átéltem tehetetlenségemet a gyógyításban (ez minden orvos fájó élménye), de Isten erejének nagyságát is: amikor a betegekért mondott imám segített. »Ki egyedül gyors vagy a segítségre Krisztus, mennyei látogatásodat szenvedő szolgádnak nyilvánítsd…« Ezt számtalanszor mondtam el életemben.”

„Minden nap imádkozom betegeimért és kérem a Nagy Gyógyító segítségét. Hiszen Ő a gyógyító és én örülök, hogy ebben segítője, munkatársa lehetek. Sokszor elgondolkodtam azon, hogy Jézus jórészt gyógyító csodákat tett.”

A háromgyermekes édesanya viselkedése és beszédmódja is tükrözte meggyőződését, példát nemcsak a gyermekeinek, de a betegeinek, kollégáinak is ezzel tudott adni leginkább. Beszélt a családszeretetről, arról, hogy feladatának érezte és érzi mai napig: a férje papi hivatását minden erejével támogassa.  Ugyanakkor „a Jóisten megajándékozott azzal az érzéssel, hogy kifejezetten szeretem a beteg embert – mondta. Úgy gondolom, ez nagy kegyelem!”

„Pácienseim között sok a krónikus beteg, hosszan, évekig gondozom őket. Nagyon jól esik nekik, ha nemcsak testi, hanem lelki bajaikkal is törődöm: egy-egy jó szó, figyelmesség, egy-egy kérdés a családról, gyerekekről, unokákról, munkáról személyessé teszi a kapcsolatot. Türelemmel kell meghallgatni őket. Egyre több a pánikbeteg, a váróteremben pedig a tolerancia, a türelem is fogytán van. Ilyenkor csak a kedvesség, a mosoly segít.”

Az erő, mely a sokrétű munka elvégzéséhez szükséges, bevallása szerint a naponta látogatott liturgiákból és magából az Eucharisztiából származik. Orvosként tudatosabban ad hálát az egészségért, s az el nem imádkozott percek helyett (hiszen nem tudunk eleget imádkozni rohanó világunkban) böjtjeit ajánlja fel imaként, vagy egy személyért, akit Isten elé szeretne vinni szívében.

A nehézségeket sem hallgatta el, hiszen a hivatásának is megvannak a maga kihívásai (a folyamatos tanulás, fejlődés, készülés, az ügyelet), de önmagunk és hivatásunk alárendelése a férj (papi hivatás), egyház, a család érdekeinek még nehezebb. Ez együtt jár az engedelmességgel, a türelemmel, a nyitottsággal, hiszen „életünket, otthonunkat mások is »igénylik«: a pap és az orvos mindenkié”. A gyakorlati összehangolása a két hivatásnak is komoly szervezést kíván.

„Folyamatosan vigyázni kell, hogy 1-1 beteg meggyógyítása után nehogy büszkeség töltsön el – hiszen én csak tettem a Jóisten segítségével a dolgomat. Sokszor figyelmeztettem magam Szent Ágoston mondásával: »A büszkeség a jócselekedeteket is gáncsolja és azon mesterkedik, hogy kárba vesszenek«. Mégis itt el kell árulnom: a Szent Miklós-díj, melyet az egyházamtól kaptam, felülmúlja az összes szakmai elismerésemet.” 

Komolyan veszi a II. vatikáni zsinat rá vonatkozó passzusát, a világiak apostolkodásáról. A feltett kérdésre, miben is nehezebb vallásos orvos, papfeleségként orvos lenni így válaszolt összegzésképp: „ha igaz is az, hogy nehéz volt, elfelejthető, mert csodálatosan, minden pillanatomban éreztem és érzem a Jóisten kegyelmét.”

Mintegy hitvallásként mondta el Márai Sándor szavainak átiratát: az életnek értéket az a szolgálat adhat, amellyel az emberek ügye felé fordulunk. 

A tanúságtétel után kérdéseket tehettek fel a jelenlévők. Férje, dr. Ivancsó István atya, a Rókahegyi görög esték megálmodója megköszönte mindenkinek a jelenlétet, s arról tájékoztatott, hogy a következő alkalommal Böjte Csaba testvér fog tanúságot tenni szerzetesként hitéről.

A teljes előadás meghallgatható hamarosan podcast csatornánkon is.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye