Lenten thoughts 9.

Tudjuk, hogy a Szentírás mindig a magasabb rendű valóság, végső soron Isten felé irányít bennünket. Persze, őt végső soron csak az örök élet boldogságában, a boldogító színelátásban érhetjük el. De addig is a Szentírás eligazítást ad, hogyan kell élnünk ahhoz, hogy ez megvalósulhasson.

A Korintusiakhoz írt levélből először is azt a tanítást kapjuk, hogy nem szabad bálványoznunk (2Kor 6,16). Mielőtt megdöbbennénk ezen és kérdeznénk, hogy nem csak az ókori világban volt-e bálványimádás, meggondolhatjuk, hogy bizony, ma is sok ember él így. Csak éppen nem az áldozati oltárra helyezi a bálványáldozatot, hanem szívében őrzi. Mert bálványozni lehet a vagyont, a karriert, a gyönyört, sok minden mást, esetleg még az unokákat is. Nem szabad! Szent Pál apostol világosan tanítja: „őrizkedjünk a test és lélek minden szennyétől” (2Kor 7,1). És ez nagyböjtben különösen is feladatunk!

Jézus is azt mondja a mai evangélium elején, hogy ha igazságunk, vagyis az igaz voltunk nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, nem jutunk be a mennyek országába (Mt 5,20). Márpedig ez a végső célunk. Ezért érdemes küzdeni – a nagyböjtben is, meg máskor is, de most még inkább. Ezért nem szabad bántani a másikat, ezért nem szabad haragudni, ezért kell kibékülni még időben. Mert a földi adósságért börtön jár, de a mennyei adósságért akár a kárhozat is lehet az ember „megérdemelt” bére (Mt 5,26).

Így igazodjék fel az imádságunk az Isten színe elé, amint a nagyböjti előszenteltek liturgiájában oly szép dallamon, az egymást követő vecsernyékben pedig nyolc egymás utáni dallamon énekelünk. Kísérje az énekünket minden nagyböjti törekvésünk, hogy jobbak akarunk lenni, hogy méltók lehessünk arra, hogy az Isten templomának neveztessünk (2Kor 7,1).

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyháza Egygházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye