Főpapok tisztelete

Keleti Egyházunk január 30-án három szent főpapot ünnepel, akik nem csak együtt vannak a mennyben, de egy korban éltek és barátok is voltak.

Az ünnep eredete visszanyúlik 1081-re, amikor egy véget nem érő vetélkedés kezdődött a konstantinápolyi császári udvarban arról, hogy melyik szent a nagyobb: Aranyszájú Szent János, Szent Bazil vagy esetleg Teológus Szent Gergely. Ennek a parttalan vitának az lett a vége, hogy az akkori János pátriárkának (Joannes Mauropus) megjelent álmában a három főpap, akik kérték, hogy tiltsa el a császárváros lakóit a hiú vitatkozástól, mert ők Isten előtt mindhárman egyenlőek. Ezért meghagyták a püspöknek, hogy ennek kifejezéseként, részükre közös ünnepnapot rendeljen el.

Így történt, hogy 1084-ben már egy napon említi Egyházunk ezt a három szent főpapot, akikről így énekelünk az esti vecsernyén: „A Szentháromság bajnokait, * a vallásosság bástyáit, * a tizenkettő után következő három apostolt....méltóan dicsőítjük.”

„Méltóképpen dicsőítve” ünnepeljük Aranyszájú Szent Jánost, aki megszerkesztette számunkra a Szent Liturgiát, és megírta a papi imákat. Konstantinápolyi főpüspökként védte az igaz hitet, és síkraszállt minden igazságtalansággal szemben, aminek következtében háromszor üldözték el a fővárosból. Fejből tudta a Szentírást, és ragyogó Szentírás-magyarázatokat tartott. Ékes szólásáért nevezte el a nép „aranyszájúnak”, hiszen amit mondott, az üdvösség szempontjából „aranyat” ért.

Ünnepeljük Szent Bazil atyát is, aki Kappadókia püspöke volt, és szerzetesként összefoglaló „életszabályzatot” szerkesztett a szerzeteseknek. Evangéliumi etikája ma is gyönyörűséget, lelki élményt okoz a hívő olvasónak, és segít az evangélium parancsainak megértésében.

Ünnepeljük még Teológus Szent Gergelyt, aki a II. Konstantinápolyi Zsinaton elnökölt, és védte az igaz hitet Istentől ihletett beszédekkel. Költői tehetsége is volt, és sok viszontagságot kellett elszenvednie az eretnekektől, amikor püspökként eredményesen fellépett a tévtanítókkal szemben. Kiváló teológusként világosan megfogalmazta, hogy a kinyilatkoztatás egyúttal az emberi ismeret normája is, és megszünteti a tetszőleges véleményeket. Azt mondja: „Ő (Jézus Krisztus) láthatóvá lett a földön és érintkezett az emberekkel, hogy az emberek többé ne saját tetszésük szerint vélekedjenek a létezőről, következtetésből eredő sejtelmeiket téve dogmává.”

Forrás: Egri Szervezőlelkészség

Nyíregyházi Egyházmegye