Érintő – vasárnapi gondolatok dr. Mosolygó Marcell atyával

Előírt szentírási szakasz: Mk8,34-9,1

Ahhoz, hogy az életet, épp úgy, mint egy tájat megértsük, látópontot kell keresnünk! – mondja P. Clodel. Próbálunk ebből a szempontból tekinteni saját életünk keresztjeire, terheire. A templom közepére állítjuk a virággal díszített keresztet, hogy felnézzünk rá, hódoljunk előtte! Boldog, aki le tud borulni előtte, tanulhatunk a kereszten felfeszített Üdvözítőtől. A kereszt Bölcsesség! A kereszt tanít. Arra tanít, hogy minden körülmények között lehet viselkedni másképp. 

Ezen a böjtöt felező vasárnapon nem kerülhetjük ki a kérdést: - Mi a szenvedés értelme? -Elveszteni életünket? A reklámok folyton azt duruzsolják a fülünkbe, hogy nyerni fogunk: a lottón, a totón, a sorsolásos szelvényekkel. Bennünk él a természetes vágy arra, hogy jól menjen a sorunk, hogy boldogok legyünk, és – ki-ki vérmérséklete szerint – bosszúsak, elkeseredettek, de legalább rosszkedvűek leszünk, ha akár csak kisebb kellemetlenségek is érnek, megfájdul a fogunk, elromlik az autónk vagy a kávéfőzőnk, lekozmál a leves, elszáll a megírt program a számítógépünkből.

Jézus ismer bennünket, jobban, mint mi önmagunkat. Hogy is ne ismerne, amikor az Ő képmására, vele és általa teremtett minket az Atya, mégpedig arra, hogy boldogok legyünk. Úgy alkotott azonban meg, hogy ne tehessen bennünket egészen és örökre boldoggá se rang, se pénz, se semmilyen evilági érték. Végső boldogságunkat csak a szeretetben találhatjuk meg: Istennek és egymásnak a szeretetében. Amikor a hívő köznyelv mennyországról vagy üdvösségről beszél, akkor erre utal, vagy legalábbis erre kellene gondolnunk. 

A kérdést azonban fordítva is fel kell tennünk: Jézus a kereszt hordozására szólít fel. Azt mondja tanítványainak: „Mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt.” Ne értsük azonban félre szavait. 

Jézus nem mondja jónak a fájdalmat, hanem más összefüggésbe állítja. Egész tevékenysége azt bizonyítja, hogy küzd a szenvedés ellen, hogy együtt érez a szenvedőkkel. Azt a szerető Atyát hirdeti, aki gondoskodik rólunk szükségleteinkben, aki élettel és örömmel ajándékoz meg, aki letöröl szemünkről minden könnyet.                                              

Jézus nem szünteti meg egycsapásra a világban lévő minden fájdalmat. Gyógyításai, jótettei inkább jelzések. Megmutatják azt, hogy a boldogsághoz nem csupán egészség, gazdagság, hírnév szükséges. A boldogság igazi forrása a szeretet, ezt a szeretetet pedig meg lehet tapasztalni a szenvedésben is. Jézus nem veszi ki a fájdalmat a világból, hanem saját életének példájával is – hirdeti és bizonyítja, hogy a szeretet erősebb a fájdalomnál, sőt éppen a szenvedésben nőhet igazán nagyra.                

A Zsidókhoz írt levél mai szakasza Jézusról, mint az Újszövetség főpapjáról szólt. Igy folytatódik: „Krisztus halandó életében hangos kiáltással és könnyhullatással imádkozott és könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól. Istenfélelme miatt meghallgatásra is talált. Annak ellenére, hogy Isten Fia volt, a szenvedésből tanulta meg az engedelmességet. Művét befejezve, örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki. (Zsid 5,8-9).

 A szenvedés órájában, az Istentől való elhagyatottság érzésétől lesújtva izzik igazán magasra az Atya iránti föltétlen szeretete és hűsége. A szenvedés fájdalmas és legyőzendő rossz marad ezután is. De alkalmassá válik arra, hogy szeretetünk bizonyságává és növekvő erejévé váljék.  

Jézus felszólít: Ember vedd fel keresztedet, énérettem való szeretetből, társaid javára, mert rajtam kívül nincs más útja az üdvösségnek! Tehát az üdvösség nem az énedtől való megszabadulásban áll, hanem éned másokért való föláldozásában. Oscar Wilde-nak sok bűnön és bűnhődésen kellett átesnie, míg felfedezte a szenvedés krisztusi dimenzióját. Ezt írja De profundis című könyvében: „A szenvedés valójában kinyilatkoztatás. Észreveszünk dolgokat, amelyeket azelőtt sosem vettünk észre. Közelebb férkőzünk az egész történelemhez, egészen új szempontból kiindulva. Valami hihetetlen van abban a gondolatban, hogy egy fiatal galileai előáll, és azt mondja, hogy a vállára veszi. az egész világ terhét. Mindazt, amit elkövettek és elszenvedtek már, és mindazt, amit ezután fognak elkövetni és elszenvedni. S a valóságban meg is cselekszi ezt, úgy, hogy még most is, e pillanatban mindazok, akik érintkezésbe jutnak az ő személyiségével, úgy érzik, hogy megszabadultak bűneik ocsmányságától, és szomorúságuk szépsége feltárul előttük. Az emberi lélek az, amit Krisztus szakadatlanul kutat. Isten Országának nevezi, és megtalálja mindenkiben.” 

Hónapok óta kedvenc műsorom a Duna csatornán szerdán este az Agapé. Négyen beszélgetnek írók, művészek, hivatásuk kiemelkedő alakjai keresztény hitükről, istenélményükről, megtérésükről. Pár éve ilyen szellemiségű tanúságtételek még elképzelhetetlenek voltak az életünket érdeklő fontos témákról. Sok személyes hitvallásnak lehettünk tanúi. Kicsit későn kezdődik, de csak 50 perces! Szinte minden beszélgetésből erőt merítek kereszthordozásomhoz.  Jó szívvel ajánlom a kedves Testvéreknek is!

- Milyen az Istennek tetsző áldozat? A próféták többször beszéltek arról, hogy Istennek nem tetszik a pusztán elmormolt imádság, a lélektelenül bemutatott istentisztelet. Ő a szívünket, szeretetünket, az odaadásunkat kéri. Nem az alattvalóit kizsákmányolózsarnokként, hanem a szeretett másikkal minél teljesebb egyesülésre törekvő „szerelmesként”. 

Isten egészen nekünk adta magát Krisztusban. Odaadásának bennünk, a mi odaadásunkban kell teljessé válnia.

Ezt kéri tőlünk Isten: „Ne hasonuljatok a világhoz! Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul”. Konkrétan úgy kell ennek megnyilvánulnia, hogy „átalakulunk gondolkodásunk szellemében”. Hogy „Krisztust öltjük magunkra”, hogy igyekszünk minél jobban átvenni az ő gondolkodásmódját, az ő szemével látni a többi embert, és hozzá hasonlóan gyermeki szeretettel adni oda magunkat a mennyei Atyának.  

Ez a növekvő szeretet a legnagyobb boldogság forrása már itt a földön, és ennek beteljesedésében áll az örök boldogság a mennyben. Földi életünk során azonban ez a szeretet nem zárja ki a testi, sőt a lelki fájdalmakat sem, a külső, sőt a belső megpróbáltatásokat sem. Ha elfogadjuk a krisztusi szenvedés szükségszerűségét, akkor magunkat is el kell tudnunk helyeznünk benne.

De a kereszt nem csak Jézus szenvedésére emlékeztet, de győzelmére is. A győzelem jele. Jézus a kereszten megmutatta, hogy a legkritikusabb élethelyzetben is lehet másképp, igényesen viselkedni. Van Krisztus Urunknak egy különleges példabeszéde. Két ember szánt a mezőn. Az egyiket az Úr eljövetelekor felveszik, a másikat ott hagyják. Két asszony őröl, az egyiket fölveszik, a másikat ott hagyják. – Miről szól ez? Ugyanolyan körülmények között lehet másként, Istennek tetszően cselekedni. 

Az ember nem mindig felelős a körülményeiért, de ahogy abban viselkedik, azért felelős!  Nem vagyok a kényszerítő körülmények rabja! Az egyik tud Istennek tetszően cselekedni, a másik nem! A kereszt örömet hirdet! A kereszt egyszemélyes. Mindenkinek meg van a maga keresztje, ami neki a legnehezebb! – Bezzeg neki könnyű! – Ne irigyeljük! Az emberi élet nem könnyű! Aki a keresztet mosolyogva viseli, akinek van optimizmusa, annak van hite! A kereszt örömhíre, hogy Krisztus Urunk a szenvedésben velünk van! Minden szenvedésben! Ámen. 

Szöveg: dr. Mosolygó Marcell, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye