Érintő – vasárnapi gondolatok dr. Mosolygó Marcell atyával

A néma lélektől megszállt

Túl vagyunk a nagyböjt felén, három hét múlva már húsvét vasárnapját ünnepeljük. Jézus időnként visszavonul tanítványaival, és „lelkigyakorlatot” tart nekik. Ma ördögűzésről hallottunk. Gonosz lelkek vannak, ezt dogmaként tanítja az Egyház. Régebb óta léteznek, mint az ember, így tehát az emberiség történetének első bűne már egy kísértés eredménye. A bűn megrontja az Isten-ember kapcsolatot, az ember akaratából. Nem véletlen, hogy Jézus, aki éppen ezt a kapcsolatot hozza helyre a megváltással, a gonosz lelkek megfékezésével kezdi Isten Országának hirdetését.

A gonosz lelkek általában nem ijesztőek, de nem azért, mert szépek, hanem azért, mert nincs arcuk. Igy könnyen el is siklunk a létezésük fölött, csak akkor válik rémisztővé hatásuk, amikor szabadulnánk valamilyen bűntől, és nem tudunk.

A gonosz lelkektől nem kell félni, mert a félelem gúzsba köti a szeretetet, és ha szeretni nem tudunk, akkor megint a gonosz malmára hajtjuk a vizet. Már a neve is ördögi kör. A gonoszt nem kisebb vagy nagyobb gonoszsággal győzzük le, hanem azzal, ha Krisztus életformáját éljük, aki szabaddá tett bennünket embertársaink szolgálatára. Aki ebben a szellemben él, annak nincs félnivalója. 

A rosszat nem magyarázni kell, hanem küzdeni ellene, miután felismertük. Jézus is ezt tette. S mióta neki sikerült, nekünk is sikerülhet. A rossz elleni küzdelem az út, melyen járnunk kell, sbiztosak lehetünk benne, hogy egyre többször találkozunk majd a sátánnal, ha követjük Jézust. Krisztusunk védeni akarja azt az embert, akit a gonosz már kissé el tudott rabolni az Istentől.Lelki harcban veszünk részt. 

Mi van minden proszforánkba belepecsételve? Jézus Krisztus győz! A mi tétünk élet vagy halál. Önzőségeimmel, bűneimmel, mulasztásaimmal nekem kell szembenéznem. Én vagyok, aki összekeverem a dolgok normális sorrendjét életemben: szükséges, hasznos, kellemes. Húsvéti szentgyónásomat már tovább nem halogathatom.

Útban Jeruzsálem felé Jézus ma másodszor jövendölte meg szenvedését. Részletesen felsorolta, hogy sokat kell szenvednie a főpapoktól és vénektől, megölik, de nyomatékosan mindig hozzáteszi: „de harmadnapra feltámad”. Máté a harmadik szenvedés-jövendölésnél jelzi, hogy az apostolok „igen elszomorodtak”. (Mt. 17,23) Csak a jövendölés első részére irányul a gondolatuk. A feltámadásra nem reagálnak, ha egy-két tétova kérdést fel is tesznek (Mk 9,10).

Különös, hogy a mi Urunk háromszor nyíltan és egyenesen, többször pedig oldallagosan megjövendölte szenvedését is, feltámadását is, de ennek lélegzetelállító valósága nem ért el tudatuk széléig sem. Olyannyira, hogy a feltámadás első hírére sem reagáltak úgy, mint amiről már hallottak valamit. Mint valami hallatlan és lehetetlen dolog éri őket Jézus feltámadásának valósága. Még az írástudók és farizeusok jobban kiszűrték Jézus tanításának központi tételét. Hisz ezt mondták Pilátusnak: „Uram emlékszünk rá, hogy ez a csaló még életében azt állította: Harmadnapra feltámadok” (Mt26,63). Borzasztó dolog, hogy Jézus háromévi tanításának csak ennyi lett a foganatja. És még a jámbor asszonyok sem a feltámadónak, hanem a halottnak vittek keneteket. Hogy viselhette el híveinek ezt a nagy értetlenségét, mikor ő maga a benne bízókat, és az életüket rá építő embereket „a feltámadás fiai”-nak nevezi. (Lk 20,36)

Mintha csak bennünket ábrázolna az evangélium. Úgy látszik a szintér és a helyzet sohasem változik. Ma is sokat foglalkozunk az Úr Jézussal. Olvassuk is a Szentírást, interneten bekapcsolódunk az istentiszteletekbe, a leghűségesebbek a kovid után újból szentmisére is járunk. De hányszor jut eszünkbe, hogy a halálban ne az elmúlást és a véget lássuk, hanem a feltámadásban bennünket diadalmasan elárasztó isteni élet kezdetét? Szokásosan elmondjuk: „Várom a holtak föltámadását és az örök életet”. De megmozdulnak-e ezek a szavak néha és elgondolkozunk-e azon, mi is lesz akkor, hogy is lesz az? Hátha még életünk súlypontját a túlvilágra helyeznénk, hogy átalakulna az életünk? Kevesebb lenne az igényünk, szerényebb a követelésünk, több lenne a türelmünk, és a Lélek békéje ömlene el lelkünkön.

Jól jegyezzük meg: Jézus nemcsak a szenvedésről beszélt, de beszélt a mindeneket befejező nagy valóságról, a feltámadásról is. A feltámadott sírjából bűnbocsánat, öröm, élet árad. Ámen.

Az elmélkedést meghallgathatja dr. Mosolygó Marcell atyától podcast csatornánkon ERRE a linkre kattintva! 

Szöveg: dr. Mosolygó Marcell, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye