Hagyományőrzés nemzeti ünnepünkön

Hagyományőrzés nemzeti ünnepünkön

Március 15-ről, nemzeti ünnepünkről a mátészalkai Mária Kertje Görögkatolikus Óvodában különleges módon emlékeztek meg a pedagógusok és a gyermekek.

Forrás és fotó: Mária Kertje Görögkatolikus Óvoda2023. március 18. 08:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 625 napja íródott

Március 14-én a mátészalkai óvoda vendége volt Vitéz Varga Ferenc tunyogmatolcsi hagyományőrző huszár, aki bemutatta a huszár öltözetet, a hozzá tartozó kellékeket és mesélt a huszárokról. Nagy örömmel és érdeklődéssel hallgatták a gyermekek és a felnőttek egyaránt. 

Ezután a Makk Marci csoportba járó Szép Benedek előadásában hallgatták meg Petőfi Sándor Nemzeti dal című versét teljes terjedelmében. Benedek képviselte egy nappal korábban Nyíregyházán az óvodát a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda által szervezett egyházmegyei versmondó versenyen, melyet Petőfi Sándor születésének 200. évfordulója hívott életre. 

A délelőtt folyamán az óvoda minden gyermeke és felnőttje elsétált a Petőfi szoborhoz.

Elvitték a gyermekek által készített jelképeket és elhelyezték a szobornál a kis parkban.

Ugyanitt a városi ünnepségbe és koszorúzásba is bekapcsolódtak. Az ünnepi műsort a Móricz Zsigmond Görögkatolikus és Kéttannyelvű Általános Iskola tanulói adták.

Forrás és fotó: Mária Kertje Görögkatolikus Óvoda

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, óvoda, ünnep, március 15.
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert