Biztonságban az örök isteni ölelésben – előszenteltek liturgiája Nyírlövőn

Biztonságban az örök isteni ölelésben – előszenteltek liturgiája Nyírlövőn

Március 22-én Nyírlövői Görögkatolikus Egyházközség volt a házigazdája a Kisvárdai Esperesi Kerület közösségeinek. Az együtt végzett előszenteltek liturgiáján a hívek megtöltötték a kis templomot jelenlétükkel, énekükkel.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2023. március 24. 07:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 620 napja íródott

Nyírlövő és filiái, Jéke, Lövőpetri, Pap, valamint Aranyosapáti, Lövőpetri, Anarcs, Kisvárda, Demecser, Mándok, Záhony, Szabolcsveresmart, Tornyospálca: a Kisvárdai Esperesi Kerület minden parókiáját megszólította Szabó Gábor demecseri esperes-parókus atya, hogy a böjti időszakban legalább kétszer együtt imádkozzanak a hívek egymás templomaiban.

Először Tornyospálcán, március 23-án pedig Nyírlövőben imádkoztak együtt a hívek. A helyi parókus atya litrugikus szolgálatával és egy vendég atya prédikációjával zajlott mindkét találkozó, mely egy korábbi hagyomány újraélesztésének próbálkozásai voltak. A májusi közös Paraklisz-imádságok után az előszentelteken megjelentek száma igazolta, hogy ennek a közösségteremtő és -formáló találkozássorozatnak van értelme, van rájuk igény – ezt fogalmazta meg a Szabó Gábor esperes-parókus atya a szertartás végén.

Az előszenteltek liturgiáját Nagy Tibor helyi szolgálattevő atya végezte, az áldozás alatt megtelt kerületi paptestvéreivel a szentély. Szentbeszédet Máté Csaba szabolcsveresmarti parókus atya mondott, aki arról a lelki örömről beszélt, hogy az Atya magához öleli gyermekeit.

Gondolataival a Teremtés könyvének édenkerti fejezeteibe kalauzolta a jelenlévőket. Szükségünk van az Atya ölelésére, mint kisgyermeknek az anya gyengéd, szeretetteli karjaira, amikor elesik: amikor a fájdalom megszűnik, a könnyek felszáradnak, s csak ez az anyai ölelés marad.

„Az emberré lett Isten azért jött, hogy a kereszten kitárt kezével az embereket magához ölelje” – s ebbe az ölelésbe mindenki belefér, biztatott Csaba atya. Ő nem leszid, hanem mindig csak átölel, mint a tanítványokat, mint a tékozló fiút.

„De jó lenne, ha a tanítást tettekké váltanánk, és a szeretet lenne az első szó embertársunk felé!” – fogalmazta meg reményét a nyírlövői templomban.

A liturgia után agapéval folytatták az estet a közelebbről és távolabbról érkezők egyaránt.

2023-ban ezeken a helyeken jártunk Előszenteltek Liturgiáján:

Fülöp metropolita: Lépj ki komfortzónádból! Hidd el, az Isten új útra akar vezetni! – Előszenteltek Liturgiája a Szent Efrém Férfikarral Nyíregyházán

Az imádság akkor éri el az Istent, ha szívből tör elő – előszenteltek liturgiája Örökösföldön

Előszenteltek liturgiája Nyírkarászon – képriport

Előszenteltek liturgiája Baktalórántházán – képriport

Előszenteltek liturgiája Timáron – képriport

Isten velünk van, legyünk mi is Ővele – előszenteltek Nyírpazonyban

A böjt az elmélyülés lehetősége – előszenteltek liturgiája Nyírlugoson

Isten által életre hívott arcunk koszolódik, használódik az éveink, tetteink, bűneink miatt – előszenteltek liturgiája a székesegyházban

Ez is érdekelheti:

A Szent Efrém Férfikar ősbemutatója az előszenteltek liturgiáján – interjú Bubnó Tamás karnaggyal

Podcast:

Az előszenteltek liturgiája - Beszélgetés Vajda Mihály diakónussal

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

előszenteltek liturgiája, nagyböjt
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert