Lenten thoughts 36.

Ahogy előbbre haladunk a szent nagyhéten, úgy válik egyre komolyabbá a szentírási tanítás figyelmeztetése számunkra. Egyrészt azt tudatosítja bennünk, hogy Jézus mit szenvedett érünk, másrészt pedig arra kíván figyelmeztetni, hogy hogyan kell viselkednünk a várakozásban. Mert ez a szent idő is, meg életünk minden szakasza is, szent várakozás kell legyen.

Szent Pál apostol az efezusiakhoz írja, de úgy, hogy nekünk is szól: „a megváltást a vére árán, és bűneink bocsánatát bőséges kegyelme folytán” nyertük el Jézustól (Ef 1,7). Vére árán, vagyis a legteljesebb áldozat révén kaptuk a megváltást. Ezt fogjuk majd átélni a nagycsütörtöki kínszenvedésben, és ezt látjuk majd a nagypénteki keresztre feszítésben.

Ha pedig valami módon meg akarjuk ezt köszönni, akkor az evangéliumi figyelmeztetést kell követnünk. Mert tényleg nem tudjuk, mikor érkezik vissza az Úr az utolsó ítéletre. Addig ébernek kell lennünk, mint az okos szüzek tették. A talentumainkat jól kell kamatoztatnunk, mint a hűséges szolgák tették. Jót kell cselekednünk, amint az irgalmasság cselekedeteit gyakorlók tették. Mert ha nem így teszünk, akkor ránk nem lesz érvényes Jézus megváltása. Igaz, hogy ő „minden” emberért meghalt. De ez csak azokra érvényesül, akik be is fogadják ezt a szándékot.

Haladjunk előre a szent napokban egyre elmélyültebben. Tényleg azt tartsuk fontosnak, ami igazán fontos! Megváltott minket drága vére árán a mi Urunk, egyrészt legyünk méltóak hozzá, másrészt pedig tegyünk azért, hogy méltók legyünk rá!

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyháza Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye