Ki érettünk önként szenvedtél, Urunk, dicsőség néked – nagyböjti gondolatok

Az esztendő, a liturgikus év egyik legszebb napja a nagycsütörtök. Szentírási alapokon a teológiai tartalma összetett. Ekkor ünnepeljük két szentségnek is a megalapítását: az Eucharisztia és az egyházi rend szentségének a megalapítását.

A rövid apostoli szakaszban az előbbiről, az Eucharisztiáról hallunk. Szent Pál apostol úgy adja tovább a megalapításáról és magáról a szentségről szóló híradást, ahogyan azt maga is kapta (1Kor 11,23). Ő nem volt ott az utolsó vacsora termében, de a damaszkuszi kapunál mégis meghívta őt is Jézus, és főapostol lett belőle. A többi apostoltól hallott mindarról, amit Jézus cselekedett és tanított. Figyelemre méltó viszont, hogy ezt az egyik legfontosabb dolgot, az Eucharisztiáról szóló tanúságtételt magától az Úrtól kapta. Hogy miként és mi módon azt nem árulja el.

A hosszú és összetett evangéliumi szakaszban (Mt 26,1-20, Jn13,3-17, Mt 26,21-39, Lk 22,43-44, Mt 26,40-27,2) aztán nemcsak az Eucharisztia, hanem az egyházi rend szentségének a megalapításáról is hallunk. A lábmosás alázatosságán át a szenvedései elfogadásán át mindenre példát ad nekünk a mi Urunk. Sőt! Tudatosan vállalja a szenvedést, nem menekül el, pedig megtehetné. Vállalja azt is, hogy a szeretet megcsúfolásaként Júdás csókkal árulja el. De azt is, hogy Péter meg a szavaival.

„Ki érettünk önként szenvedtél, Urunk, dicsőség néked” – mi már csak ezzel tudjuk meghálálni Jézusnak és köszönetet mondani neki mindenért, amit érettünk elvállalt, hogy nekünk üdvösséget szerezzen.

Szöveg: dr. Ivancsó István, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyháza Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye