Érintő – vasárnapi gondolatok dr. Mosolygó Marcell atyával

Evangéliumi szakasz: Mk 16,1-8

Krisztus feltámadt! – Valóban feltámadt!

Igazat adhatunk Kosztolányi Dezsőnek: az embernek egyetlen lényeges problémája van, az, hogy előbb-utóbb szembe kell néznie saját halálával. Éppen 90 éve, 1933-ban, negyvennyolc évesen ezt jegyezte be naplójába: „Engem igazán mindig csak egy dolog érdekelt, a halál. Más nem. Azóta vagyok ember, mióta nagyapámat láttam holtan, azt az embert, akit talán legjobban szerettem kilenc éves koromban. Az a roppant különbség, mely élő és halott között van, megértette velem, hogy valamit tennem kell. Én verseket kezdtem írni. Nekem az egyetlen mondanivalóm, bármely tárgyat sikerült is megragadnom, az, hogy meghalok. Végtelenül lenézem azokat az írókat, akiknek más mondanivalójuk is van. Milyen fölösleges munkát végeznek szegények!”

Az ember leglényegesebb gondjára adott választ Isten Krisztus feltámadásával. Ez húsvét titka: a teremtmény, az ember az ember-Krisztus megdicsőülésével elérkezik forrásához és céljához, s Isten magához emeli, sőt magába rejti, saját életével teljesen átitatja földi képmását. Húsvét titka két történelmi tapasztalatra épül. Az első az üres sír. Az evangélium hangsúlyozza, hogy ennek felfedezői azok az asszonyok voltak, akik a földi gondolkodása szerint a lehető legtöbbet akarták megtenni a halott Jézusért: bebalzsamozni, hogy legalább egy darabig megóvják a romlástól. A sírnál azonban egy fehér ruhás ifjú fogadta őket, precíz információkkal: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadt, nincs itt. Nézzétek, itt a hely, ahová temették.” Az üres sír ellenőrizhető tényt, fogódzópontot biztosít, de a húsvéti hit bár erre épít, mégsem ebből alakul ki. 

A húsvéti hit a másik történelmi tapasztalatnak, a személyes találkozásoknak a gyümölcse. Az imént jelzett isteni követ is erre hívta fel az asszonyok figyelmét, egyben küldetést is bízva rájuk: „Siessetek, és mondjátok meg tanítványainak és Péternek: előttetek megy Galileába. Ott meglátjátok majd őt.” Galileába kell tehát visszatérniük, a kezdet színhelyére, hogy utólag mintegy egybefogják a kinyilatkoztatás teljességének teljes történetét. A Feltámadottal való találkozás majd visszaigazolja azon a vidéken, ahol Jézus először tanított és először csodával igazolta isteni hatalmát, hogy mindaz ami történt, az értünk és miattunk történt. S hogy tudatosítsák: a feltámadás koronája és befejezése annak a folyamatnak, amely Galileából indult ki, s amelynek az apostolok már eddig is részesei voltak.

A húsvéti titok lényege tehát az ellenőrizhetőség és a hihetőség. A történet egyik pillére benne áll a történelemben, a feltámadás utáni jelenések pedig – jóllehet megtapasztalható formában mutatják krisztust – a másik pillért, az isteni világgal való érintkezés csúcsát biztosítják. Hiszen ő nem a földi életbe tér vissza, a tér és az idő keretei közé, hanem sejtjeiben, teljes emberi valóságában felruháztatott az isteni élettel, az örökkévalóság tulajdonságaival, a megdicsőüléssel. Pál apostol is ezt emeli ki: „Tudjuk, hogy Krisztus feltámadt a halálból, és többé nem hal meg, a halál nem uralkodik többé rajta.”

Pál apostol azonban tovább viszi gondolatát, s a jézusi feltámadást összeköti azzal az új élettel, amelyet a keresztvízbe eltemetkezéssel kaptunk meg. „Mi, akik Krisztus Jézusra megkeresztelkedtünk, az ő halálára keresztelkedtünk meg. A keresztségben eltemetkeztünk vele a halálba, hogy miként Krisztus feltámadt, úgy mi is új életre keljünk.” (Róm 6,3-11) Ennek az új életnek erkölcsi életünkben kell kibontakoznia: minden tudatos erkölcsi döntésünkben meg kell halnunk önmagunknak, az önzésnek, s fel kell támadnunk az odaadásnak, a szeretetből áldozattá válásnak. „Úgy tekintsétek tehát magatokat, mint akik meghaltatok a bűnnek, és most Istennek éltek, a mi Urunk Jézus Krisztusban.”

Igen, a halálon aratott krisztusi diadal ad választ saját halálunk nagy kérdőjelére: minél inkább sokszorosan meghalunk magunknak, azaz minél inkább a jézusi gondolkodásmód és isteni élet jellemzi és telíti életünket a földön, annál jobban a természetfeletti élethez tartozunk. S a halálon átlépéssel mi is az Atyához jutunk, aki majd bennünket is részesít egyszülött Fia feltámadásában. A húsvéti történet tehát a világtörténelem legfontosabb eseménye, mely a reményt, az egyedüli reményt adja az emberi létről való gondolkodás számára.

A nagyszombati  nyugalomban és csendben igyekszem végigolvasni – általában a szent sír előtt -  a vigilia szertartásának tizenöt  olvasmányát, melyek visszatekintenek az egész üdvtörténetre, és felsorakoztatják annak főbb elemeit: a Teremtést, Ábrahám áldozatát, a vörös-tengeri átkelést, a babiloniai fogságból hazatérésre felhívást;  Jónás próféta történetét,  a négy nagy próféta: Izaiás, Jeremiás, Ezekiel, Dániel jövendőlését a feltámadásról, és a három szent ifjú csodás szabadulását a tüzes kemencéből stb. Igy „egybelátjuk” az egész történelmet, és hálásan vehetjük észre, hogy annak eseményei mind-mind az isteni kegyelem, Isten emberszeretetének művei voltak. S hogy mind a legnagyobb ajándéknak, az ember megdicsőülését tartalmazó húsvéti titoknak az előképei voltak! Krisztus feltámadt!

Az elmélkedést meghallgathatja dr. Mosolygó Marcell atyától podcast csatornánkon ERRE a linkre kattintva!  

Szöveg: dr. Mosolygó Marcell, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye