Úti keresztet újítottak meg Gávavencsellőn

Úti keresztet újítottak meg Gávavencsellőn

„A te kereszted előtt leborulunk, Uralkodó, és a te szent föltámadásodat dicsőítjük!” – énekelhetik a Szent Liturgia énekét a gávavecsellői hívek, immár több útszéli kereszt előtt is, melyek az elmúlt időszakban nyerték el méltó formájukat. Dr. Lordovics László összefoglalóját olvashatják.

Szöveg és fotó: dr. Lordovics László2023. április 19. 22:04

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 593 napja íródott

A 2021/2022-es év kiemelkedő eredményei, a gávavencsellői templom állagmegóvási munkálatai és az ott álló kőkereszt megújításának mintegy megkoronázásaként 2022. nagyböjtjének harmadik, kereszthódoló vasárnapján a Szent Liturgiát követően került sor a Jaczkó György parókus atya által készíttetett úgynevezett „pléhkrisztus” megszentelésére és méltó helyére történő felhelyezésére.

A folyamat 2023. évben sem állt meg, aminek eredményeképpen a helyi temetőben álló kőkereszt a hívek segítségével megújult és természetesen oda is elkészíttette parókus atya a „pléhkrisztust”.

Ennek felszentelésére és felhelyezésére egy különleges szertartást követően 2023. április 8.-án, szent nagypénteken a sírbatételi vecsernyét követően került sor. Igazán megrendítő volt annak átélése, hogy szinte a szemünk előtt elevenedett meg Jézus Krisztus szent, üdvösséges és félelmetes szenvedése, a nagypéntek minden fájdalma.

Még inkább különlegessé tette az eseményt az, hogy a korábbi „pléhkrisztus” a temetői kereszt lábánál sírba, megszentelt földbe tétetett, megadatott neki a síri nyugalom.

A jelenlévő hívek részesei lehettek egy csodálatos szertartásnak és egy különleges eseménynek, amelyet követően magukkal vihették a húsvét minden bánatát és örömét. Húsvét vasárnap pedig hittel kiálthatták: „Feltámadt Krisztus! Valóban feltámadt”!

Az egyházközségek számára továbbra is fontos feladat a kőkeresztek ápolása, gondozása, hiszen sokfelé láthatunk elhanyagolt út menti kereszteket. Ez szerintem nem csak kötelesség, hanem mai világunkban hitvallássá és egyúttal jelkép is vált. „Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van.” (Mt.10,32)

Mint arról később értesülhettünk a nagypénteken megélt testet és lelket megerősítő szertartásokkal szinte egyidőben vandál kezek több úti keresztet is megrongáltak egyházmegyénkben. A közterületeken, temetőkben és az út mentén felállított és megújult keresztek viszont hittel hirdetik a hívő ember számára, hogy „Velünk az Isten”.

Szöveg és fotó: dr. Lordovics László

Nyíregyházi Egyházmegye

Gávavencsellő, útszéli kereszt, úti kereszt, nagypéntek
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert