Érintő – vasárnapi gondolatok dr. Mosolygó Marcell atyával

Ez a gyógyítás egyike azoknak a csodáknak, amit csak János apostol közöl. A Betezda fürdőnél gyógyulásra várók között bizonyára ez az ember volt az, aki legrégebb óta volt beteg. A betegség olyan állapot, amelyben az ember vagy szentté válik, vagy elembertelenedik. Az elembertelenedés azzal kezdődik, hogy önző lesz, semmi mással nem törődik, csak magával, a többi beteget észre sem veszi. Jézus itt különösen kimutatta irgalmas szeretetét. Olyan embert karolt fel, akivel senki sem törődött, s akit mások félretoltak az útból. Az egyház számára ennek az irgalomnak volt jelentősége. Jézusnak van szeme, hogy meglássa azok sorsát, testi és lelki szükségét, akik mások szemében jelentéktelenek, és akiket az üdvösség (gyógyulás) útján nem indított el senki. Csöndesen odalép a 38 éve beteg emberhez és megkérdezi tőle: - „Akarsz-e meggyógyulni?”

Első pillanatra úgy tűnik, hogy ez egy felesleges kérdés. Már hogyne akarna szerencsétlen, különben miért is volna ott?

Kétségtelen, hogy ez így lehetett eleinte. Minden bizonnyal eleinte mindent elkövetett, hogy bejusson a vízbe, amikor az buzogott. Aztán teltek a hetek, hónapok és évek, és vagy nem jutott be, vagy nem elégszer jutott be, vagy hiába jutott be. Azután lassan elfásult, lassan megszokta az állapotát, lassan állandó lakója lett a tó oszlopcsarnokának. Egy azonban biztos, hogy kétségbeejtően mindent meg lehet szokni.  Ahogy a púpos vagy csonkolt ember megszokja testi hibáját, és ahogy meg lehet szokni egy állandósult betegséget, vagy egy rossz szokást, így meg lehet szokni egy-egy bűnt is. Kispap koromban a Kékfényben láttam egy öreg csavargóról szóló tudósítást, aki úgy megszokta a börtönt, hogy mindent elkövetett különösen a tél kezdetekor, hogy oda bejusson. Így élhetünk békés együttélésben, szimbiózisban egy-egy bűnnel. Ahogy egy bizonyos madárfajta együtt él a krokodillal, ahogy egy tapadókorongú hal együtt él a cápával vagy a fagyöngy a fával.

Először vonatkoztassam magamra ezt a jelenetet, hiszen lelkileg én is béna vagyok, a Gyónásban Jézus tőlem is megkérdezi ugyanezt. Az kérdezi tőlem, aki előtt nyitva áll egész életem: látja legtitkosabb gondolataimat és szándékaimat, motívumaimat, és letagadott ragaszkodásaimat is. Ez a helyzet leleplez. Ha bárki más kérdezné ezt tőlem, az más lenne, de Jézusnak az Isten Fiának nem hazudhatok! Ha tényleg meg akarnék teljesen szabadulni, akkor ezt Jézus szemébe mondva, az ő kegyelméből, máris megszabadulnék.

Csakhogy nem könnyű teljes őszinteséggel azt mondani, hogy minden hibámtól, rossz, bűnös szokásomtól, lelki megkötözöttségemtől meg akarok szabadulni. Legyen az étel, vagy ital, szexuális gyönyör, pletykálkodás vagy örökös megsértődés, vagy önsajnálat, egyéb rögzült szokások – mennyi élvezetet, pszichológiai önkielégülést okoznak ezek a kötöttségek! Vajon kész vagyok mindezekre nemet mondani tíz, tizenöt vagy éppenséggel harmincnyolc év után, hogy teljesen ép és egészséges legyek Jézusban?

Miközben egyre többen aggódnak környezetünkben a háború kiterjedésétől, ma is meg kell hallanunk sokak szorongását: „- Nincs emberem!”  Krisztus a mi irgalmas szamaritánusunk, akire mindig számíthatunk! Őt igyekszünk utánozni.

Ma Ferenc pápa Budapesti ünnepi szentmiséjének napján hagy vonatkoztassam ezt a jelenetet hazámra.

A pápa is Isten irgalmas szeretetét jön közénk hirdetni.

Gondoljunk bele: 86 éves, neki minden lépés fárasztó, mégis fontosnak tartja, hogy olyan kis népet felkaroljon, amit az erős nagy népek száz éve szétdaraboltak, és ma is mint különc, idegen testnek tekintenek, akit félretolnak, szégyenpadra tesznek, megaláznak, anyagilag ellehetetlenítenek, mert nem üvöltünk a farkasokkal. Mert békét szeretnénk. Mert Isten, haza család értékében gondolkodunk.  Ahogy Jézusnak van szeme, hogy meglássa azok sorsát, testi és lelki szükségét, akik mások szemében jelentéktelenek, úgy Ferenc pápának is van érzéke, mely felfogja a felőlünk az Egyház vezetője felé áramló szeretetet. Az anyagiassággal, közömbösséggel, hitetlenséggel és ellenségeskedéssel élő magyarságtól Jézus irgalmasságával kérdezi: „Akarsz-e meggyógyulni?” Azért jöttem, hogy segítsek! Azért jöttem, hogy reménységet adjak! Ti Szent Márton népe vagytok! – üzente ajándékával tavaly májusban a Szentatya. Ő a katonai erő és a békességszerző karitatív szolgálat eszményi alakja 1700 éve Európában. Jelenlétével a pápa azt üzeni: - Mellettetek állok. Tartsatok ki a jóban! Erősítsétek a családokat! Védelmezzétek az életet! Krisztus a reményünk!

Ferenc pápából sugárzik a szolgáló szeretet öröme. Szent Pállal vallja: „Mindenkinek mindene lettem.” (1Kor 9,22) Magyar egyházunk előtt az elmúlt tíz évben olyan kapuk nyíltak meg, amelyeken keresztül Jézus irgalmas szeretetéről tehetünk tanúságot. Bölcsődétől az egyetemekig nevelhetjük Jézus szellemében a fiatalságot. Fogantatástól kezdve védjük az életet, segítjük a gyermekeket nevelő családokat. Van mit jóvá tennünk, mert 1956 óta több mint 6 millió gyermeket és utódaikat nem engedtünk megszületni csak kis hazánkban. Tizenhárom évvel a forradalom után 1969-ben több gyereket öltünk meg az anyaméhben (209 ezer), mint amennyi megszülethetett. Ez népünk legnagyobb bűne, amire rászoktunk, törvényeink megengednek, amivel ma is együtt élünk. Nem beszélünk róla, de ez a mi legnagyobb tragédiánk a XX. században, hatásában sokszorosa Trianonnak.

Mégis Ferenc pápa úgy tekint Magyarországra, ahogy Pio atya jövendölte róla:

„Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

Egyházunkban felkaroljuk a sérült családokból leszakadó gyerekeket, a nevelőszülő-hálózatot törekszünk krisztusi értékekre építeni. Egyre több egyházközségben gondoskodhatunk az öregekről, rászorulókról. Ferenc pápa felfigyelt arra a sajátosságra, hogy Magyarországon a sok keresztény felekezet nem ellenséges egymással szemben, hanem azt keresi, hogy miben tud a másikon segíteni. Van hétköznapokat is átszövő, élő ökumenizmus. Legyünk nyitottak a Szentatya megszólalására, gesztusaira.  Ahogy élénken él bennünk Szent II. János Pál 2001. augusztus 18-i látogatásának emléke, otthonaink ékessége a máriapócsi és nyíregyházi találkozásainkról készült fényképek, úgy gazdagodjunk a Ferenc pápával való találkozás élményéből is! Amen!

Az elmélkedést meghallgathatja dr. Mosolygó Marcell atyától podcast csatornánkon ERRE a linkre kattintva!  

Szöveg: dr. Mosolygó Marcell, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye