About a martyr priest, Csépes, János

Az idei év tematikája a tanúságtétel. Az eddigi előadásokban püspök, orvos, szerzetes, színművész vallott arról, hogyan éli meg hivatását úgy, hogy az hitvallás, tanúságtétel is legyen. Májusi első keddjén dr. Ivancsó István atya mutatta be egy előadás keretében Csépes Jánost, aki 1953. augusztus 1-jén halt vértanúhalált, tanúságot tévén görögkatolikus hitéről, görögkatolikus papságáról.

Csépes János 1918. október 5-én született Királyházán, édesapja vasúti tisztviselő, édesanyja háztartásbeli volt. Hárman voltak testvérek, János görögkatolikus pap lett. 1938-ban feleségül vette Ivancsó Máriát, aki tízgyerekes papcsalád egyik gyermeke volt (édesapja Ivancsó Gyula verécei görögkatolikus pap, szintén hitvalló volt, mert őt is 25 évre ítélték).

Nagy boldogságban, mély hitben, szerényen éltek, négy gyermekük született. Igen lelkiismeretes, jó pap volt, szolgálati helyein szerették mind a felnőtt hívek, mind a gyerekek. Szeretett prédikálni, hitoktatni, a filiákat gyalog vagy lóháton látta el. 1949-től folyamatosan zaklatták. Rá akarták bírni, hogy térjen át a pravoszláv vallásra, de ő ezt semmiféle fenyegetésre vagy szép ígéretekre sem tette meg. 1950. augusztus 14-én letartóztatták és 25 év szibériai fogságra ítélték. Vele csaknem egyidejűleg a kárpátaljai görögkatolikus egyház likvidálása kapcsán 129 görögkatolikus papot ítéltek hasonlóképpen szibériai fogságra. Családját egy órán belül kilakoltatták a parókiáról. A sekrestyés néni fogadta be őket. Felesége – noha tanítónő volt – soha sem taníthatott, sok-sok nélkülözést, fizikai-lelki szenvedést megélve nevelte fel gyermekeit.

Csépes János atya Vorkután töltötte büntetését. Évente két alkalommal kaphatott otthonról csomagot, melyben csak bobajkát és mazsolát kért feleségétől, mivel ezzel tudott titokban misézni. A helyzetet korábban átlátó püspöke minden papját kötelezte, hogy a liturgia szövegét tanulják meg kívülről, így nem okozott problémát, hogy a priccsen fal felé fordulva a bobajkával – amiben a proszforához hasonlóan csak liszt, víz, élesztő és só van – és a beáztatott mazsolából kinyert borral misézzen. Fogolytársait mindig biztatta, paptársaiban tartotta a lelket. Egy barakkban volt Miskolczy Tivadar nőtlenül szentelődött görögkatolikus pap barátjával és Galambos József római katolikus atyával.

Sztálin halála után a vorkutai tábor lakói – más táborok foglyaival egyezve – sztrájkba kezdtek, és követelték szabadon bocsájtásukat, mivel politikai foglyok voltak. De erről szó sem lehetett, mivel a szénbányákban szükség volt a munkájukra. A lázadás odáig fajult, hogy a barakkokból a foglyok az udvarra rohantak tiltakozni. Csépes atya próbálta visszatartani őket, az egyik fogolytársa után ő is kiszaladt, hogy visszahúzza őt, lebeszélje a lázadókhoz való csatlakozásról, mivel látta, hogy ennek nincs értelme. Ekkor az őrök a lázadásra sortűzzel válaszoltak és az udvaron tartózkodó foglyok közé lőttek. 86-an meghaltak és több mint 300 sebesült volt. Csépes János atya 7 lövést kapott és a helyszínen meghalt. Barátja, Miskolczy atya megsebesült, de felépült. Neki mondta el János atya élete utolsó mondataként a következőt: „Micikét és a gyermekeket végtelenül szeretem, de mindennél jobban szeretem Krisztust”.

Családjából még egyik lánya él (78 éves), egyik unokája görögkatolikus papné lett és egyik dédunokája jelenleg teológus hallgató Nyíregyházán a Szent Atanáz Hittudományi Főiskolán.

Boldoggá avatási eljárását 2006-ban indították el.

A hallgatóság megrendülten maradt csendben az előadás után. Szívünkben hálával tértünk haza, részben hálát adva, hogy ilyen hitvalló vértanú hőseink vannak, részben azért is hálát adva, hogy minket – a sok-sok üldözés ellenére – nem állítottak hasonló döntés elé, nem vitték papjainkat Szibériába.

Szöveg és fotó: dr. Obbágy Veronika

Nyíregyházi Egyházmegye