Augusztus 20-22-e között zarándokúton voltunk 48-an a máriapócsi könnyező kép Bécsbe való elvitelének nyomán. Augusztus 20-án első magyar királyunkra, Szent Istvánra emlékezünk, aki zarándokházakat alapított a magyar zarándokoknak Rómában, Konstantinápolyba és a Szentföldön.

Fölajánlottuk zarándoklatunkat hazánkért, erkölcsi vallási fölemelkedéséért. Fiataljainkért, hogy merjenek és akarjanak gyermekeket vállalni. Papi, szerzetesi hivatásokért akik a szentségek kiszolgáltatása által elkísérnek bennünket a bölcsőtől a koporsóig.

Ihnáth János nyírcsaholyi atya szervezte a zarándoklatot, velünk volt még Szabó Konstantin atya Ungvárról és Illés atya Máriapócsról.

Röviden a történelmi háttérről írnék néhány sort.

Az 1696-os könnyezés híre eljutott a császárvárosba és I. Lipót császár elrendelte a kép Bécsbe való átvitelét. Lovas katonák díszsortüze mellett helyezték el a képet a kocsira. Az állomáshelyek Kálló városa, majd Tokaj, Bártfa volt, ahol a jezsuita atyák néhány másolatot készítettek. Ezután Kassán a Szent Erzsébet templomban pihent, majd Eger, Buda, Esztergom és hazai földön Győr volt az utolsó állomás.

1697. július 4-én lépte át Bécs város kapuit a képet szállító alakulat, majd elhelyezték a császár nyári kastélykápolnájában. Néhány héttel később került a Stephans dómba.

II. Rákóczi Ferenc megfogalmazta panaszos kérését: adják vissza a kegyképet a pócsi népnek. A kérés ilyenformán nem teljesült, de egy ikonmásolatot kapott Pócs, amely 1715-ben és 1905-ben is könnyezett.

Isten segítségével augusztus 20-a hajnalán indult csoportunk nyírcsaholyi híveken kívül Hodászról, Nyírcsászáriból, Máriapócsról, Budapestről és Törökbálintról is voltunk egynéhányan.

Természetesen Máriapócs volt az első megállóhely. Elköszöntünk a „mi”kegyképünk előtt a Szűz Anyánktól, áldását kérve reánk, kísérjen utunkon, és segítsen hazafele is.

Nagykállón át, Tokajon keresztül értünk Bártfára. Itt volt a Liturgia helyszíne,ahol Ihnáth atya prédikációjában feltette nekünk azt a kérdést, hogy: mi hogyan éljük földi zarándokutunkat? Mária is élte a maga zarándokútját. Elfogadva Isten szándékát, menekült Egyiptomból, Jézus „elveszítését”Jeruzsálemben, majd végigkísérve a nehéz keresztúton a keresztre feszítésig.

A mi éltünkben is ér rengeteg gond, baj,de hogyan tudjuk elfogadni ezeket a terheket? Istenben bízva, remélve, nap-mint nap elfogadva kimondani, hogy: legyen meg a Te akaratod! És menni a kijelölt úton tovább.

Így indultunk mi is tovább Kassára. A gyönyörű Szent Erzsébet dómban megnéztük a pócsi kép másolatát, II.Rákóczi Ferenc sírját. Innen Pestre igyekeztünk, hogy időben odaérjünk Szent István bazilikához a szentmisére. Miután a Szent Jobbal elhaladt a menet, mi is továbbfolytattuk utunkat.

Győr városában a Szent Mór bencés kollégiumban várt a vacsora és a szállás.

Kora reggel Bécsbe indultunk. Rövid autóbuszos városnézés után a Stephans dómba mentünk, ahol a „mi” kegyképünk előtt volt a Liturgia.

Konstantin atya arról beszélt nekünk, hogy Mária a világ szinte valamennyi országában megmutatja magát, az övéivel akar lenni. Ellenben a mi Máriánk nem kér, nem beszél,nem tanácsol semmit,Ő csak csöndesen pityereg. Hiába vitték el, Ő Pócson is pityergett később kétszer is.

Innen Máriazell-be mentünk, ki-ki magában imádkozhatott.

Visszaérve Győrbe ismét vacsora,szállás,másnap vasárnap lévén utrenye és Szent Liturgia volt a görögkatolikus templomban. A Liturgián még jelen volt id. Tóth Elek, fiai: Konstantin, és András. Itt Illés atya prédikált,aki arra mutatott rá,hogy csak Márián keresztül juthatunk be az örök hazába. Az ő kezébe kapaszkodva, fiát kérve,bűneinket megvallva juthatunk Isten színe elé.

Ezután rövid városnézés következett,betértünk a bazilikába Szent László hermája előtt és boldog Apor Vilmos püspök síremléke előtt imádkoztunk. A könnyező Mária kép előtt Mária éneket énekeltünk. Ebéd után hazafelé Székesfehérváron megálltunk a Prohászka Ottokár emléktemplomnál, itt pannachidát végeztünk, Kaszap István sírjánál imádkoztunk.

Késő este értünk Máriapócsra, ahol ismét a kegytemplomba tértünk be,sokunknak a meghatódottság könnyeket csalt a szemébe, amikor a beköszönő és búcsúzó imákat énekeltük:”Isten veled Anyánk, már mi elindulunk, talán mostan tőled utolszor búcsúzunk.”

Hajdúdorogi Egyházmegye hírarchívum