Érintő – vasárnapi gondolatok dr. Mosolygó Marcell atyával

Jn 9,1-38

A most hallott szentírási szakasz 16 kérdésből áll. Kérdez Jézus, kérdez a vak, kérdeznek a farizeusok, és tulajdonképpen kérdez a tömeg. Két kérdéscsoportot különböztethetünk meg a történetben. Az egyik kérdéscsoport a betegségre és annak bűntetőjellegére vonatkozik. A másik a gyógyulásra és annak jelentőségére kérdez. Az evangélista a szemtanú, aki egyben a történeten elmélkedő János pedig összefüggéseket fedez fel.

Az első kérdés: - Ki vétkezett? A zsidó elképzelés szerint a rossz, csakis valami bűn következménye lehet. A kérdés: - Ki követte el a bűnt? A XXI. században kicsit másképp gondolkodunk, de bennünket is izgat, hogy honnan van a rossz a világban?  Erre még senkinek sem sikerült kielégítő választ adnia. Korábban a bűnt jelölték meg a rossz okának, ma mindent csak a bűnt nem tartják a rossz okának. Pedig gyakorta rejtőzik a betegségek mögött is emberi mulasztás vagy gonoszság is.

A másik kérdés a szombaton történt gyógyításra vonatkozik. Az Isten és annak Fia úgy tűnik nem alkalmazkodik vallási szokásainkhoz. A farizeusok ebből azt a következtetést vonják le, nem tehet igazán jót az, aki nem követi a hagyományokat, és nem az elképzeléseink szerint gondolkodik. Ezt az érvelést oktalannak tartjuk, annak ellenére, hogy szerkezetében az ilyen típusú érvelés ma is létezik. Aki nem a megszokott tudományos elképzelések szerint fedez fel valami újat, azt sarlatánnak nevezzük. (Gondoljunk csak arra, mennyi üldözést kellett Dr. Béres József hittestvérünknek szenvednie, míg elfogadták cseppjei gyógyító erejét!) Aki nem az uralkodó kritikai csoport véleménye szerint bírál, az elavult. Aki vallásos nézeteket fogad el a rossz magyarázatára, akkor is, ha nincs jobb magyarázat, az haladásellenes gondolkodású.

De a vak, aki most lát a tapasztalatából indul ki. Ha eddig őt senki sem tudta meggyógyítani, akkor Jézus nagyobb az eddigi gyógyítóknál. A vak férfi szülei is így gondolják, de még vívódnak. Van egy gyógyult fiúk, és egy felettük hatalmat gyakorló hatóság ellentétes véleménnyel. Jobban félnek az emberektől, mint Istentől.

A meggyógyított viszont bátran vallja meg az igazságot. Ő a keresztény ember példaképe. Az élete drámai szakadásokhoz vezet. Szülei is eltávolodnak tőle, nem mernek egyértelműen és boldogan kiállni fiúk mellett és fiúkkal boldogan keresni a gyógyító Jézust. A zsinagóga kiközösíti. Magára marad, de újra találkozva Jézussal az emberi kapcsolatok szakadásaiban felismeri küldetését, hogy neki tanúságot kell tennie Jézusról mások előtt.

„Amig a világban vagyok világossága vagyok a világnak” – mondta Jézus a gyógyítás előtt. A történet végére nyilvánvalóvá válik, hogy a vakon született, de most már látó ember hitvallásával maga is világossága lett környezetének. S bár a sötétség most még nem fogadta be ezt a világosságot, a Krisztussal való közösség révén a meggyógyított olyan világossággá vált, melyet nem lehet többé eltakarni.

Istentől kérünk erőt, hogy hordozni tudjuk azt a magányt, ami a világosabb látásra jutottak osztályrésze itt a földön, sokszor még az Egyházon, a közösségen, a családon belül is. Jézus a társunk ebben a magányban, aki sorsközösséget vállalt a vakon születettel és minden számkivetettel.

Van-e abszolút bizonyítéka a hitnek? Miért nem hisznek a farizeusok?

A hitnek nincs kényszerítő bizonyítéka, mert a hít szabad döntés. A logikai kényszer nem eredményezi az automatikus döntést. A hit döntése pedig várat magára, míg egy felismerés meg nem történik. A hit helyes emberi magatartás, és jó nekem. De a hitbeli döntésnek következményei is vannak. Addig, amíg csak a negatív következményeket látjuk, nem döntünk, nem mondjuk ki, hogy hiszek. A farizeusok elveszítenék hivatalukat, ha kimondanák: én hiszek.

A kétség ma is él bennünk. A hit ellen dönt mindenki, akinek gyökeresen át kellene szerveznie életét, nem az érvek gyengesége miatt, hanem a döntés következménye miatt. Addig pedig csak kérdezünk, kérdezünk, problémákat vetünk fel, hogy ne kelljen döntéssel válaszolnunk.

Mindnyájan ismerjük Saint-Exupéry mondását: "Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, a szemnek láthatatlan.” Hozzátehetnénk: csak a hitével lát igazán az ember. Ami igazán lényeges – nemcsak a túlvilágon, de ezen a világon is –, az a szemnek láthatatlan. A hit fénye nem oltja ki az értelem világosságát, hanem fölerősíti azt.

Napjainkban különösen átéljük ezt a tényt. Egyre több aggasztó jel mutat arra, hogy a hitehagyott ember saját vakságának sötétjébe keveredve utat vesztett. Élete fordul rajta, visszakapja-e látását, felgyullad-e szívében a világ Világossága?    

Ámen. – Feltámadt Krisztus! – Valóban feltámadt!

Az elmélkedést meghallgathatja dr. Mosolygó Marcell atya előadásában IDE kattintva. 

Szöveg: dr. Mosolygó Marcell, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye