Érintő – vasárnapi gondolatok dr. Mosolygó Marcell atyával

Jn 17,1-13

Krisztusban kedves Testvérek!

Az ötvened hetedik vasárnapja idén egybeesik Szent Konstantin és Ilona társapostolok ünnepével. A tőlünk keletre és délre lévő ortodox templomokban mindenütt láthatjuk alakjukat, sokak örömére már a nyíregyházi püspöki templomunkban is megtaláljuk őket a Szent Kereszt fölmagasztalásakor. Mit üzennek több mint 1700 évvel korábbról nekünk, 21. századi keresztényeknek?

Nagy Konstantin császár (306-337) Konstantinus Klorus és Szent Ilona fia volt. Katonái között sok keresztény volt már. Róma falai alatt találkozott ellenfelének, Maxentiusnak a csapataival. A legenda szerint a csata előtt az égen fényes keresztet látott e felírással: Ebben a jelben győzöl! Hadi jelvényein a kereszttel valóban győzött. (312)

Konstantin magát a tizenharmadik apostolnak tartotta, és beleszólt minden egyházi ügybe. Milánói rendeletében (311) a vallási türelmet és a vallások egyenlőségét hirdette meg. Ezután a keresztények szabadon gyakorolhatták a vallásukat. Később elrendelte a vasárnap polgári megünneplését, és eltörölte a keresztrefeszítés büntetését. Keresztény templomokat építtetett Jeruzsálemben, Betlehemben és Rómában. A rabszolga meggyilkolását gyilkosságnak minősítette. Megtiltotta a véres cirkuszi játékokat, a gyermekkereskedelmet, valamint a fogyatékosok kivetését és meggyilkolását. A püspöknek törvényhatósági jogokat biztosított, valószínűleg az állami közigazgatás elégtelensége miatt. Uralkodói ruhája másolatát küldte el a püspököknek, hogy döntéseikben őt képviseljék. A keleti egyház püspökei azóta is olyan ruhákat viselnek. Visszakapták a keresztények elkobzott vagyonukat, s bármilyen állást betölthettek. Birodalmának egy új, keresztény fővárost építtetett (335), Konstantinápolyt, mely a régi Rómát is fölülmulta, és 1453-ig a kereszténység bástyája volt. 

Nem a kereszténység felszabadulása, hanem a keresztények élete volt a jele annak, hogy az Egyházban Krisztus él. Hitük szerint éltek és gyakorolták az irgalmas szeretetet. Ha vétkeztek, súlyosan vezekeltek érte.

Konstantin fiai már megtiltották a pogány áldozatokat, megtiltották a közeli rokonok közötti házasságot és a homoszexualitást. 

Konstantin intézkedései anyagi javakat, kiváltságokat, állami támogatást biztosított az Egyháznak. Ezek már nem a szeretet és béke krisztusi, hanem a hatalom és a gazdagság világi fegyvereivel erősítették meg, és ez Isten népének sok mindenben kárára vált. Többen meggyőződés nélkül is keresztények lettek. Ezek inkább vitatkoztak felőle, mint élték. Sok helyen gazdagok, hatalmasok vették át a vezetést az egyházi közösségben. Néhol a papok vagyonhoz jutottak, így megszakadt a hívekkel való testvéri közösségük. Hatalomra törő emberek a vallás ürügyén akarták kierőszakolni érdekeiket. 

Mégis az élénk vallási élet jele volt, hogy tévtanok is keletkeztek. A megtámadott hitigazságokat az Egyház az egyetemes zsinatokon határozottabban kifejtette. A tévtanitásokat az Egyház túlélte, és válságaiból megújulva emelkedett ki.

Az arianizmus volt a legelterjedtebb és legveszedelmesebb tévtan. Egy alexandriai pap, Árius azt tanította, hogy Jézus Krisztus Istennek csak egy igen tökéletes teremtménye volt. Isten fiává fogadta, a világra küldte, hogy minket megváltson. A Fiú Isten tehát nem egyvalóságú az Atyával, hanem csak hasonló hozzá. (Egyvalóságú=egylényegű).

Árius tanítása gyorsan terjedt. A keresztényeket két táborra szakította. Ezért Konstantin császár Szilveszter pápával egyetértve 325-ben Niceába egyetemes zsinatot hívott össze. Részt vett rajta a pápai követ és mintegy 317 püspök, de nyugati csak öt volt köztük. Sokan közülük még magukon viselték az üldöző pogányok kegyetlen csonkításait. A zsinatot Konstantin nyitotta meg teljes császári díszben, katekumenként, vagyis hitjelöltként (mert csak halála napján keresztelkedett meg). A zsinat elítélte Árius tanítását. A helyes tant abban a hitvallásban szövegezte meg, amit egy kicsit kibővítve a liturgiában minden nap imádkozunk: „Jézus Krisztus igaz Isten igaz Istentől, aki született és nem teremtetett, ki az Atyával egyvalóságú.”

Konstantin elkövette azt a nagy hibát, hogy Áriust három éves illíriai száműzetése után visszahívta, és fiai nevelését rábízta. Fiai, utódai majdnem az egész Római Birodalmat ariánusokká tették. Ma sem mindegy, hogy gyermekeinket kinek a nevelésére bízzuk! Becsüljük meg egyházi iskoláinkat, és hogy az állami iskolákban is szabadon járhatnak hittanórákra gyermekeink!

Szent Ilona apja vendéglős volt. A szép lány felszolgált az asztaloknál, de tisztessége és kedvessége elejét vette a zsoldos katonák minden szemtelenkedésének. Erőteljes jósága feltűnt egy fővezérnek: Konstancius Klorusznak, aki feleségül is vette. Gyermekük született, a későbbi Nagy Konstantin császár. Konstancius később a császári hatalom elnyeréséért előkelőbb házasságot kötött. Ilona elviselte ezt a megaláztatást, bár még gyermekében sem vigasztalódhatott, mert őt a császári udvarban nevelték. Mikor Konstantin császár lett, nem feledkezett el anyja megalázott szeretetéről. Udvarába fogadta, császárné címmel tüntette ki, pénzt veretett a tiszteletére. Ilona nem lett embergyűlölő azért, mert nem kapta meg a várt szeretetet. De talán ezért volt összeférhetetlen olykor. Természete hibáit jótékonysággal igyekezett jóvá tenni.

Életének vége felé a Szentföldre zarándokolt, s végig járta azokat a helyeket, amelyeket Krisztus földi élete megszentelt. Megtalálta a Golgota mellett elásott három keresztet. Ezek közül Krisztus keresztjét egy csodás gyógyulás mutatta meg. 

Császárné korában is egyszerű ruhában járt a templomba. A köznép között foglalt mindig helyet. Szolgai munkát végzett és felszolgált az asztalnál. Alakját így őrizte meg a hagyomány az utókornak.

Az Egyház történetében eddig 20 egyetemes zsinat volt. A legutóbbi, a II. Vatikáni zsinat 1962-65 között. Egyházunk ma is a megújulást a zsinati úton járással keresi, kéri a Szentlelket, hogy mutassa az utat, mely üdvösségünket szolgálja.

Csodálatos az Isten szentjeiben! Ámen!

Az elmélkedést meghallgathatja dr. Mosolygó Marcell atya előadásában IDE kattintva. 

Szöveg: dr. Mosolygó Marcell, fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye