A hit és a tudomány nem egymás ellenségei – vallja a magyar idegsebész

– Jézus nem csak az emberiséget, de a tudományt is megváltotta. Enélkül a bizonyosság nélkül nem vágtunk volna bele a bangladesi sziámi ikrek szétválasztásába, és enélkül nem tudnám élni az életem – ezzel kezdte nyíregyházi előadását a napokban dr. Csókay András nemzetközi hírű idegsebész. Mint mondta, sokan szegezik neki a kérdést: tudós létére hogy hihet a feltámadásban? A válasza pedig az: úgy, hogy többször megtapasztalta. 

– Sok mindentől tartunk, és ezek nagy része az elmúlásba torkollik, de nincs okunk a félelemre. Mert az élet szép, még akkor is, ha gyakran nehéz, hiszen tudjuk: lélekben és testben is feltámadunk. Minden úgy jó, ahogy van, mert bár Jézus sokszor szenvedést okoz nekünk, de mindig megment bennünket. És még csak nem is kell hinnünk ebben ahhoz, hogy megtapasztaljuk. Ám ezt én sem láttam mindig ennyire tisztán. Gyerekkorom után elhagytam a hitemet: azt a tiszta, mély odafordulást, ami a 2-3 éves gyerekben még benne él – ezt mondta dr. Csókay András, aki őszintén beszélt élete legnehezebb időszakairól is.

Démonparádé van körülöttünk 
– A kamaszkorom végére megszakadt a kapcsolatom Istennel, és nagyon sokáig nem is tért vissza. De ahogy egy élsportoló sem tud edzések nélkül győzni, úgy nekem sem sikerült jól élni az életemet. És erre majdnem ráment a házasságom. Azt hiszem, az örök szerelem titka az elköteleződés és az intimitás mellett az, ha nem tudjuk megunni a másikat. Ez pedig csak akkor történhet meg, ha felismerjük benne Jézus vagy a Szűzanya arcát – erre viszont csak akkor vagyunk képesek, ha magunkban is fel tudjuk. És 41 évesen új életet akartam kezdeni. Hűtlen voltam, ám a feleségem nem tányérokat dobált a fejemhez, hanem mindig megbocsátott. A sok megbocsátástól pedig a gonosz térdre esik – ehhez szükség van a kegyelemre. Tivornyázó életmódot folytattam, ám egyszer, amikor az ostoba életemen gondolkodtam, kezembe került egy vallási kiadvány. A kereszt alatt állt egy tanítvány, egy pogány és egy farizeus, én pedig feltettem magamnak a kérdést: melyikőjükhöz szeretnék tartozni? Ezután elkezdtem templomokba járni – ez volt a megtérésem kezdete. Ma is vannak bűneim, de tisztulni akarok, és bár démonparádé van körülöttünk, meg kell tanulni elküldeni magunktól az irigységet, a nagyravágyást, a haragot – mondta.

Megértette, elfogadta 
– Egy 16 éve megtérésben járó orvos voltam, amikor a 10 éves kisfiunk, Marci belefulladt a kerti medencénkbe. Két órán át próbáltam újraéleszteni, sikertelenül. Közel másfél évig depressziós voltam, kivonultam a családom életéből, de akkor az értelem hitén keresztül megértettem, mindez miért történt. Beláttam, hogy Krisztus jobban szereti őt, mint mi, és hogy nála jobb helyen van – így tudtam elfogadni a döntését. Ezek a lépcsőfokok vittek közelebb ahhoz, hogy elvállaljuk azokat a missziókat, amikor nagyon nehéz műtétekhez kérték a segítségünket. Amikor nem sikerül valakit megmenteni, nem csak a hozzátartozók, de az orvosok életében is tragédia, ám ez nem jelenti azt, hogy legközelebb nem vállaljuk el a ránk váró feladatot – tette hozzá. 

Új módszerek ima közben
– Vannak olyan új módszerek, amelyek imádkozás közben jutottak az eszembe. Ilyen például az a szivacspillér, amelyekkel az ereket védhetjük akkor, amikor a súlyos koponyasérültek kezelésekor mind a két oldalról kivágunk egy-egy darabot a koponyacsontból, hogy az agy duzzanatának legyen helye. Bár gyakran alkalmaztuk, mivel a csontszél elszorította az ereket, a magas halálozási arányt nem lehetett vele csökkenteni. Ám hozzám került egy 12 éves kislány, akit elütött egy busz. Már a szülőkkel is közöltem, hogy sajnos nem tudjuk megmenteni, de eszembe jutott ez a megoldás, amit rajta alkalmaztunk először, és teljesen felépült – mondta az idegsebész, és hozzátette: Jézus jelenlétét sokszor érzi a műtőben. – Ott volt velem a sziámi ikrek szétválasztásakor is, és bár kétszer is közel voltunk ahhoz, hogy elveszítsük őket, fogta a kezem, és túlélték a 26 órás műtétet. 

Volt türelme várni 
– Megbocsátani csak az tud, aki nagyon szeret – ezt mondta dr. Csókayné Altay Daniella, és elmesélte: az ismerősei, barátai nagy része azt mondta neki, mutassa meg, hogy ő egy büszke nő, akivel mindezt nem lehet megtenni. Ő viszont arra büszke, hogy volt türelme kivárni, amíg a férje visszatér hozzá, hozzájuk. Számára az volt a legfontosabb, hogy a családjuk együtt maradjon, a házasságuk pedig jobb annál, mint amilyen korábban volt – tette hozzá, és a kisfiuk elvesztéséről is beszélt. 
– Tudtam, hogy a szüleimnek és a gyerekeimnek szükségük van rám, és hogy nem süppedhetek bele a gyászba. Marci epilepsziás volt, és lehet, hogy jobb így neki. Elfogadtam Isten döntését, de a szívemben mindig lesz egy óriási seb – fogalmazott.

Forrás: szon.hu, SZA, fotó: hu.wikipedia.org

Nyíregyházi Egyházmegye